2024. április 19., péntek

Ružić: A válságstáb fog dönteni a végzős estek megtartásáról

Branko Ružić oktatásügyi miniszter kijelentette, hogy a válságtörzs fogja eldönteni, megtartásra kerülnek-e a végzős estek és úgy értékelt, hogy ehhez felelősségteljesen és érzelmek nélkül kell hozzáállni – írja az N1 hírportál.

– Úgy gondolom, hogy a fiatalok megértették, fel kell venniük a védőoltást, s ez fontos. A koronavírus elleni háborút még nem nyertük meg, de mindent megtettünk és az oltakozást is kiválóan teljesítettük – mondta Ružić a Pink televíziónak nyilatkozva.

Elmondta, hogy a tanároknak az iskolában sikerült alkalmazkodniuk a koronavírus által kiváltott helyzethez.

– Sikerült az elektromos szolgáltatások segítségével a digitális térben is felkészítenünk a tanárokat. Hiányzott a tanár-diák kapcsolat, de az alsós tagozatokon ezt meghagytuk a munkavégzési szokások és szocializáció miatt, úgy gondolom, hogy ebben a folyamatban senki sem lett akadályozva – hangsúlyozta a miniszter.