2024. május 8., szerda

Vučić: Isten hozott benneteket a pártotokban!

A Szerb Haladó Párt főbizottságának mai ülésén egyhangúlag elfogadták az Aleksandar Šapić által vezetett Szerb Patrióta Szövetség csatlakozását, majd ezt követően Aleksandar Vučić köztársasági elnök és az SZHP elnöke felszólította az új tagokat, hogy lépjenek be az ülésterembe. Emellett Aleksandar Šapić alelnöki tisztségéről is szavazást fognak tartani a párttagok – jelenti az N1 hírportál.

Isten hozott benneteket a pártotokban – jelentette ki Vučić, miközben a pártvezetőség körében Aleksandar Šapić is helyet foglalt.

Küzdeni fogunk az egyértelmű többségért, amely hozni fogja az eredményeket. Azért is küzdünk, hogy a nagy családunk, az SZHP olyan politikai párttá váljon, amely magához vonza az embereket, nem pedig úgy, mint ami másoknál látható, ahol kisebb darabokra hullanak szét. A pártunk nem lehet olyan, mint amilyenek más politikai pártok voltak, figyelembe kell vennie a nép érdekeit és össze kell gyűjtenie mindazokat, akiknek ez a céljuk – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy a legfontosabb célokban egyezségre jutottak.

Úgy gondolom, hogy a bennünket váró nagy események és nyomásgyakorlások előtt, de a kiváló eredmények folytatása előtt is, amelyeket a gazdaság és az egészségügy terén érünk el, több emberre van szükségünk, több energiára, hogy a párton belüli helyeket ne csak magunknak tartsuk meg – jelentette ki Vučić.

Bejelentette, hogy a pártkongresszust október 21-e és 24-e között tartják meg.

Három napig fog tartani, több ülésünk is lesz és fontos döntéseket hozunk majd. Miután mindezt befejeztük, akkor novembertől elhagyom munkámat az államban, majd a választási kampányba kerülünk, ami remélem győzelmes lesz – hangsúlyozta ki Vučić.