2021. június 25., péntek

Gyógyulás lóháton

Beszélgetés a lovasterápiáról

Akik foglalkoztak már állatokkal, állattartással, azok ismerik az ezekkel járó pozitív hatásokat. A lovaglás amellett, hogy nagy múlttal rendelkező sport, remek szabadidős tevékenység is. Gyakorlása során szinte észrevétlenül sajátítunk el értékes tudást az állatoktól, miközben nem létezőnek hitt izmokat mozgat meg rajtunk. A lovaglás pozitív hatásaira több figyelem hárult az elmúlt évtizedekben, aminek következtében felismerték, hogy a gyógyászatban mekkora hasznát tudják venni. Ennek köszönhető, hogy megjelent a lovasterápia mint gyűjtőfogalom, amely magában foglalja mindazon terápiás céllal alkalmazott foglalkozásokat, amelyeket lovak segítségével végeznek.

A hippoterápia egy orvos által előírt, gyógytornászok által alkalmazott, kiegészítő neurofiziológiai kezelés. Célja, hogy a mozgási és tartási funkciókat javítsa terápiás gyakorlatok végzésével, ezért elsősorban gerinc- és különféle testtartási problémákra alkalmazzák. Egyéni terápia, ami azt jelenti, hogy egy vagy több terapeuta mindig csak egy beteggel foglalkozik. A terápia során a ló mindig lassan, kizárólag lépésben halad.

A gyógypedagógiai lovaglást egy gyógypedagógusi végzettségű lovasterapeuta végzi, aki fejlesztésre használja fel a lóval való foglalkozás hatásait. A lovasterápia kiválóan alkalmazható hiperaktív, figyelem- és magatartászavarral vagy pervazív (egész személyiséget érintő) fejlődési zavarral élő gyerekek fejlesztésére. Jó hatással bír az érzékszervi képességek sérültsége esetén, tehát látás- vagy hallássérülteknek is javasolt. Gyakran a lovardai tevékenységek is a terápia részét képezik, ami kifejezetten pozitív kihatással van a szociális készségekre, és elősegíti a jellemfejlődést is.

A lovasterápia rengeteg betegség leküzdésében tud segíteni
A lovasterápia rengeteg betegség leküzdésében tud segíteni

A lovas pszichoterápia vagy más néven lóasszisztált terápia nemrég óta létezik. Nagyon sok pszichológiai probléma kezelhető vele. Sikeres kiegészítő terápiás forma, ami kiváltképp ajánlott szorongással, depresszióval, különféle érzelmi problémákkal küzdők számára. Emellett kiemelten jó hatással van a szenvedélybetegekre, személyiség- és viselkedészavarokkal élőkre, valamint kötődési zavaros gyerekekre.

Lovaglás közben a ló természetes, háromdimenziós mozgása nagyon hasonló az emberéhez, és olyan jelentős izomcsoportokat stimulál, aminek hatására az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció javul. Mindezek mellett sokkal nyitottabbá, határozottabbá válik az ember, javulnak a szociális készségei, fejlődnek a kommunikációs képességei. Manapság egyre nagyobb a kereslet és az érdeklődés a lovasterápia iránt. Elfogadottságát és elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, egyes országokban a társadalombiztosítás is támogatja és fedezi a terápia költségeit. Remélhetőleg az elért sikereknek köszönhetően egyre több terápiás centrum lesz elérhető a jövőben.

A lovakról és a terápiákról Vörösné Horváth Katalin gyógypedagógus-lovasterapeutával beszélgettünk, aki a nyugat-magyarországi gyűrűsi ménes családi gazdaságának tagja.

Kiknek ajánlott a lovasterápia?

– Többféle lovasterápia létezik, amelyeknek köszönhetően sokféle állapot és betegség kezelhető. Az úgynevezett hippoterápia sokat segít azoknak, akiknek valamilyen testtartási, mozgással kapcsolatos problémájuk van. A gyógypedagógiai lovaglás azoknak a gyerekeknek, fiataloknak vagy fogyatékossággal élőknek ajánlott, akik tanulási nehézségekkel, viselkedés- és magatartásbeli problémákkal küzdenek. Ezenkívül a lovas pszichoterápia sokat segíthet azoknak, akik különböző hangulati problémákkal, szorongással élnek. A lovasterápia során mindig meghatározunk egy konkrét célt, és egy kitűzött fejlesztési terv szerint haladunk. Minden egyes terápiás alkalomnak saját célja van, ami lehet például az összpontosítás, a figyelem vagy egyéb hiányosságok fejlesztése. Ez összekapcsolható a mozgással, apró, nagyobb és finom mozdulatokkal.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a figyelem- és magatartászavaros gyerekeknél kiemelkedően jól működik a lovasterápia. Emellett nagyon jól fejleszti a koordinációs készséget, valamint a térérzékelést is. Egyénenként változó, hogy kinek mire van szüksége. Előfordul olyan is, hogy a terápia már azzal elkezdődik, hogy a páciens megérkezik, és kapcsolatot teremt a lóval. Előfordulnak olyan esetek is, ahol önmagában az állatok körülötti viselkedés megtanulásával kezdődik a terápia. Nagyon fontos, hogy csak azt lehet kezelni lovasterápiával, aki erre motiválható, aki ezt szeretné.

Milyen hatásai vannak terápiának?

– Olyan pszichés funkciókat fejleszt, mint a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, az orientációs képességek, az időbeni tájékozódás. Elősegíti az érzelmi, akarati fejlődést, az önállóságot, figyelmet és kitartást. Megerősíti az öntudatosság, a felelősség, a kötelesség, a segítségadás, az önzetlenség és az empátia érzését. Segít a testképfogalom kialakításában, az egyensúlyérzék fejlesztésében. Fejleszti a mozgáskoordinációt és a motorikát.

Mennyire látványos a fejlődés a lovasterápia kapcsán?

– Ez nagyon egyénfüggő, és persze attól is függ, hogy milyen problémával érkezik a páciens. Mindezek ellenére elmondható, hogy az esetek többségében már az első alkalommal tapasztalható pozitív változás.

Kell-e vizsgázniuk a terápiás lovaknak?

– Igen, kell. Korábban a lovasterapeutát tanították meg arra, hogyan kell kiképezni egy terápiás lovat. Mostanra már kidolgoztak egy rendszert, ami alapján a lovakat vizsgáztatni kell, hogy terápiát lehessen velük folytatni. A lóval szembeni elsődleges követelmény, hogy nyugodt természetű, jó szándékú, engedelmes legyen.

Milyen fajtájú lovak a legideálisabbak terápiás lovaknak?

– A terápiás lónak nincs meghatározott fajtája, csak jellemző tulajdonságai vannak. Többek között nem lehet sem túl kicsi, sem túl nagy, sem túl széles. Véleményem szerint alkatuk és tulajdonságaik alapján a hucul lovak a legalkalmasabbak a terápiás alkalmazásra, hisz biztos léptű, kiemelkedően nyugodt természetű, megbízható lovak, amelyek kezesek, jól viszonyulnak az emberekhez és a különleges helyzetekhez.