Nem sikerült leváltani Andrija Mandić montenegrói házelnököt, akinek távozását az ellenzék azért kezdeményezte, mert nyilvánosan kifejezte részvétét a háborús bűncselekményekért elítélt Ratko Mladić volt boszniai szerb katonai vezető halála miatt – jelentette kedden a Vijesti című podgoricai napilap az internetes oldalán.
A 81 tagú törvényhozásban megtartott titkos szavazáson 37 képviselő támogatta Andrija Mandić leváltását, 41-en ellene szavaztak, két szavazólap pedig érvénytelen volt.
Közélet
Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energetikai miniszter ma kijelentette, hogy Szerbia az európai és világpiaci nehézségek ellenére felkészült a közelgő fűtési idényre.
Október 15-étől, csütörtöktől a szerbiai idegenforgalmi településeken a kategóriájuktól függően 90 és 240 dinár közötti idegenforgalmi illetéket kell fizetni.
Željko Marković energetikai szakértő szerint a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) sorsa az Egyesült Államok és Oroszország közötti megállapodástól függ. Úgy véli, a két nagyhatalom kapcsolatainak...
A Richter Safari Parkban ősszel sem áll meg az élet – az állatok várják az érkezőket, a Safari Vonat robog, a játszótér pörög, az élmények pedig ugyanúgy jönnek egymás után.

