2021. május 12., szerda

Újvidékről hódítaná meg Európát a Nidek

Tízszeresére növekedhet az elektromos motorok iránti kereslet a világpiacon

Gyárat épít a japán Nidek cégóriás Újvidéken: a tartományi székvárosban létesülő üzem lehet a központja Európa ellátásának – erősítették meg tegnap több forrásból is azt a bejelentést, amelyet először Ana Brnabić szerbiai miniszterelnök tett a Pink Televízió vasárnap esti műsorában. Az elektromos motorok és autók gyártásával foglalkozó cégóriás felmérése szerint ugyanis a következő időszakban tízszereződik a termékeik iránti kereslet.

Az Újvidéken épülő gyár nemzetközi szintre emeli Szerbiát a jövő termékeit illetően – írja a szerb közmédia. A Nidek látja el ugyanis a kefe nélküli egyenáramú motorokkal a világpiac felét: a termékeit olyan neves autógyárak használják fel mint a kínai GAC vagy a francia Peugeot. A cég vezetőségének az a célja, hogy a jövőben az elektromos motorok gyártása terén is átvegyék az uralmat. A következő öt évben 10 milliárd dollárt fektetnek be annak érdekében, hogy magukénak tudhassák a nemzetközi piac 45 százalékát. Európa meghódítását Újvidékről irányítanák – mondta Cuji Shingo, a japán cég szerbiai részlegének igazgatója.

– Az újvidéki gyár kiépítése az első lépés a Nidek európai ipari parkjának megvalósításában. A tervek szerint 1,5 milliárd eurót fektetünk be annak érdekében, hogy a kontinensen elterjedjenek a termékeink. Ennek az összegnek a jelentős része Újvidékre kerül – részletezte a cégóriás megbízottja.

EURÓPAI KÖZPONT ÉPÜL

Az európai központként emlegetett szerbiai részleg a tervek szerint mintegy 10 ezer munkást alkalmazna országunkban, és évente 300 ezer motort gyártanának le területeinken. Az újvidéki gyár befejezését a jövő év közepére tervezik, és kezdetben 480 új munkahelyet nyitnának meg a tartományi székvárosban.

A japánok rendkívül körültekintően választják ki a befektetéseik helyszínét – állítja Slobodan Aćimović, a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karának tanára.

– A jövő termékeit gyártják, és pontosan tudják, hogy mire van szükségük. Több felmérés is alátámasztja, hogy az Unióban 2030-ra a járművek csaknem harmada elektromos meghajtású lesz, azaz a közlekedésben részt vevők 30 százaléka környezetkímélő megoldásokat alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a Nidek termékei iránt is jelentősen megnő a kereslet – magyarázta Aćimović.

A japánok nem csak a termelésben látják a jövőt: a gyár mellett a tartományi székvárosban építik ki a 21. tudományos-fejlesztési központjukat is. Az Újvidéki Egyetem Technológiai Karával két együttműködési szerződést írt alá a cégvezetés – mondta prof. dr Boris Dumnić, a kar prodékánja. A Nidek cég által világszintű kutatásokat és fejlesztéseket tudhatunk majd magunkénak – tette hozzá a professzor.

MADE IN SERBIA

A korszerű tudományos fejlesztésekkel és a jövő termékeinek gyártásával országunk a legmagasabb szintű befektetési érdekek közé kerül. A „Szerbiában gyártott” jelzés világszinten elismertté válhat – állítja Miloš Vučević, Újvidék polgármestere.

– Manapság már olyan befektetések érkeznek területeinkre, amelyek a legdrágább és legkorszerűbb technológiát alkalmazzák. A nagy értékű termelés közvetlen hatással lesz Szerbia kivitelének erősödésére, de jelentős szerepe lesz a bruttó hazai termék növekedésében is: ezáltal pedig az ország gazdasága is számottevően fejlődik. Újvidéken már a hetedik gyárat nyitjuk meg ilyen céllal. Ennél jobb meghívást pedig nem is közvetíthetnénk a külföldi befektetőknek – hangsúlyozta a polgármester.

A külföldi beruházók számára igen jelentős, hogy már több németországi és japán cég is komoly beruházást tervez az országban: a sikeres befektetés ugyanis újabb beruházáskat eredményez – erősítette meg nemrégiben az újvidéki gyár építésének jelentőségét Ana Brnabić miniszterelnök is. Ugyanakkor elmondta, hogy a német és a japán cégek csakis olyan országban valósítanak meg jelentős befektetéseket, amelyekben „az adminisztráció rendezett, a korrupció mértéke pedig elenyésző”.

Az újvidéki gyárat építő Nidek cégóriás 340 vállalatot működtet a világ 40 országában, és több mint 120 ezer alkalmazottja van. Vajdaságban a 29. termelési központját nyitja meg.