2021. május 14., péntek

„A sikert legjobban a siker növeli”

Egy baráti sörözés alkalmával a mellettem ülő cimborám sunyi mosollyal az arcán tette fel az elsőre oly hétköznapinak tűnő kérdést:

Tudjátok, ki kapta a világon a legtöbb Grammy-díjat?

Úgy festett, mint aki tudja, hogy úgysem fogjuk eltalálni a helyes választ.

Beyoncé? Paul McCartney? Eminem? Michael Jackson? – találgattunk. Ő pedig csak csóválta fejét, továbbra is mosolyogva. Majd látva, hogy úgysem fogunk helyes feleletet adni, megkérdezte, hogy szerintünk milyen nemzetiségű lehet az illető.

Amerikai? Angol? Német? Olasz? Francia? – próbálkoztunk. Míg végül megelégelte a tudatlanságunkat, és kibökte a helyes választ: Solti Györgynek hívják, és magyar nemzetiségű. Mindnyájan megdöbbentünk. Hogyan lehet az, hogy még soha nem hallottunk róla? Azon nyomban elővettük az okostelefonokat, és háttérkutatásba kezdtünk. Solti György karmester, zongoraművész és zeneigazgató volt. A harmincegy Grammy-díj mellett számtalan kitüntetést zsebelt be különböző országokban. Kapott egyebek között tiszteletbeli zenei doktori fokozatot a tengerentúl leghíresebb egyetemeiről, sőt megkapta Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Dánia, Olaszország, Belgium, Magyarország legnevesebb szakmai díjait is. Egyebek mellett a Német Szövetségi Köztársaság Lovagi Érdemrendjének parancsnoki keresztjét, Chicago legmagasabb rendű kitüntetését, a Medal of Merit díjat, illetve a francia és az olasz Becsületrend kitüntetést. Sőt, még II. Erzsébet királynő is lovaggá ütötte. Kiszámoltuk, hogy ha az összes díját egy évben kellett volna átvennie, akkor esetenként heti kétszer is jelenése lett volna. Solti György 1997-ben hunyt el, nyolcvannégy évesen, de még abban az esztendőben is vett át kitüntetést.

Vajon mi motivál egy ilyen embert – aki már minden létező elismerést bezsebelt a szakmájában – arra, hogy élete utolsó pillanatáig alkosson? A tizedik, huszadik vagy harmincadik Grammy-díj után mi az a cél, amit még nem ért el? Mi lehet egy ilyen ember sikerének a titka? Minden bizonnyal pont az, hogy nem a díjak és a kitüntetések ösztönzik. A Solti Györgyhöz hasonló személyek talán nem azért csinálnak valamit, hogy a végén megjutalmazzák őket. Egy ilyen ember valószínűleg dolgozik és alkot mindennap, kitüntetések nélkül is. Tevékenységük nem kötelező rutin, hanem hivatás. Az életük. A szenvedélyük. A virágzó életpálya gyökere. Ám elismerések nélkül meddig tudjuk tartani magunkban a lángot? Az biztos, hogy pozitív visszajelzések hiányában idővel kiégünk. Hiszen mindnyájunknak szüksége van arra, hogy munkánk gyümölcsét elismerjék. Akár szavakkal, egy mosollyal vagy egy biztató kézfogással. Talán pont az ilyen apróságok mutatják meg azt, hogy van értelme annak, amin éppen munkálkodunk. Mint ahogyan azt Selye János világhírű vegyész és biokémikus mondta: „A sikert legjobban a siker növeli, s leginkább az eredménytelenség gátolja.”

De mi van akkor, ha egy ideig eredménytelenséggel találjuk szemben magunkat? Mi van akkor, ha nem kapunk pozitív megerősítést? Ezeknek az embereknek vajon volt ilyen az életükben? Nekik is akadtak nehézségeik? Valószínűleg igen. Az eredmények pedig azt mutatják, hogy sikeresen felülkerekedtek rajtuk. Így akár igazi példaképként is szolgálhatnának az utókor számára. Ám sajnos ma már az igazán népszerű hősök nem a Solti Györgyhöz hasonló hatalmasok. Helyettük az olykor botrányokat is vállaló, szabadidejükben látható szép emberek kerültek a figyelem középpontjába. Akik inkább az élvezet filozófiáját hirdetik, mintsem a fegyelemét és a nehéz erőfeszítésekét… Ám lehet, hogy csak mi voltunk tájékozatlanok barátaimmal. Önök hallottak már korábban Solti Györgyről?