2024. május 9., csütörtök

Észak-Korea: ha békét akar az új amerikai kormány, akkor „kerülnie kell a balhét"

Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, aki maga is magas tisztséget tölt be az országot irányító kommunista Koreai Munkapártban kedden kijelentette, hogy ha békét akar az új amerikai kormány, akkor „kerülnie kell a balhét". A KCNA állami hírügynökség szerint a nagy befolyással rendelkező Kim Jo Dzsong mindenekelőtt az éppen folyamatban lévő amerikai-dél-koreai közös tavaszi hadgyakorlatokat kifogásolta.

A nyilatkozatot egy nappal az amerikai külügyminiszter és a védelmi tárcavezető szöuli látogatása előtt tették közzé.
„Megragadjuk ezt az alkalmat, hogy figyelmeztessük a földünkön lőporszagot eregetni próbáló új amerikai vezetést. Ha nyugodt álmokat szeretne a következő négy évben, inkább tartózkodjon a balhékeltéstől, amint éppen első lépéseit teszi" – hangoztatta Kim Jo Dzsong. Kijelentette, hogy a 2018-ban fejlődésnek indult Korea-közi kapcsolatok nem térnek vissza egyhamar, és Észak-Korea résen lesz az esetleges további provokációk miatt.
Közölte azt is, hogy Phenjan fontolóra veszi a kilépést a Korea-közi katonai megállapodásból, amely a feszültségek enyhítését szolgálja a határon. Hozzátette, hogy a kommunista ország vezetése megvizsgálja egy sor olyan szervezet feloszlatását is, amely az együttműködés javítását szolgálja Dél-Koreával.
A Fehér Ház hétfői közlése szerint Észak-Korea eddig visszautasította az Egyesült Államok párbeszédre irányuló próbálkozásait. Az Egyesült Államok Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali ideje alatt látványos enyhítési politikába kezdett Észak-Koreával szemben. Trump háromszor találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, egy alkalommal az Észak- és Dél-Korea közötti panmindzsoni demilitarizált övezetben. A tárgyalások azt követően rekedtek meg, hogy nem tudtak egyezségre jutni egyebek mellett a Phenjan elleni büntetőintézkedések feloldásáról.