2021. április 19., hétfő

Milyen újdonságok lesznek a kisérettségin?

A vizsgára készülő nyolcadikosok március első napjaiban már megkezdik az előkészületeket a próbatesztre, amelyre a hónap végén kerül majd sor. Ennek a vizsgának az a lényege, hogy a diákok megismerkedjenek a folyamattal és próbára tegyék tudásukat – mondja Dragana Stanojević, az Oktatás és nevelés minőségét értékelő intézetből, írja a szerbiai RTV.

A próbatesztet március 26-án és 27-én tartják meg matematikából, szerb nyelv és irodalomból és egy kombinált ellenőrzőből.

Stanojević elmondása szerint a feladatok gyűjteményének árusítását már január végén megkezdték.

A gyűjtemény 450 feladatot tartalmaz alap, közép és haladó szinteken, ugyanúgy mint az előző években is – emelte ki Stanojević.

Hozzátette, hogy a feladatokat elkészítő csapatok figyelembe vették a járványhelyzetet is. Ennek megfelelően pedig az online leckék alapján állították össze a feladatokat, a munkacsoportok tagjai pedig egyeztettek a tanárokkal is és tudják, hogy a gyerekek mennyit dolgoztak.

Szavai szerint újdonság lesz az előző évekhez képest, hogy az ellenőrzőket online fogják áttekinteni, ezzel is biztosítják a folyamat biztonságát.

A folyamat egy új jelleget is kapott, mégpedig a digitalizációt. Csak az ellenőrző megírása megy majd végbe a klasszikus módszer szerint, vagyis papírral és ceruzával – mondta Stanojević, hozzátéve, hogy az elkövetkező években online felületre is áttérhetnek.

Az ellenőrzőket egy helyre küldik majd el, ahol szkennelik és a tanárok online fogják áttekinteni őket. Példának okáért egy niši és egy jagodinai tanár is ugyanazt az ellenőrzőt fogja átnézni egy diáktól, amellyel garantálják az áttekintés megbízhatóságát.

Amennyiben egy feladat osztályozásának pontosságában különbség alakul ki, akkor az áttekintést a felügyelő veszi át, de ez nagyon ritka esetnek számít – jelentette ki Stanojević.

Kihangsúlyozta, hogy a beiratkozást online fogják lebonyolítani, de a diákok az iskolákban is bejelentkezhetnek.

A tanárok meglátásai szerint a tanulók nem készülnek a próbatesztre, hanem ez elsősorban a folyamat megismerésére szolgál, vagyis hogyan tölthetik ki az ellenőrzőt és hogy ne felejtsék el a legvégén töltőtollal átírni az egészet – mondta Stanojević.