2021. április 22., csütörtök

Vissza a természetbe

Gyermekként jelentősen több időt töltöttem a természetben, mint manapság. A háborús éveket követően családunkkal az országhatáron belül (jobb híján) horgászni, gombát gyűjteni jártunk különböző rétekre, erdőkbe. Ezalatt még a westernfilmek díszítőelemeként elhíresült ördögszekeret is láttuk a puszta közepén gurulni, de még a rókák nyomait is az odújukig követtük a római sáncoknál. Mindemellett madarász nagybátyám gyakran vitt bennünket bemutató túrákra Vajdaság különböző tájain. Ezáltal megismerhettem szülőhazám élővilágának egy részét, természeti csodákat láthattam, és még mindig meg tudom különböztetni a kócsagot a szürke gémtől. Nem utolsósorban gombából és halból sem volt soha hiány a családi asztalon. A saját kézzel gyűjtött és horgászott zsákmánynak egyedi varázsa volt.

Azóta felnőttem, és akaratlanul is részévé váltam mai túlpörgetett világunknak. Így már csak néhanapján látom gyermekkorom oly szeretett tájait. Édesapámmal – amikor rohanó életünk lehetőséget ad rá – igyekszünk a világ zajától kicsit elvonulni, s rövid idő erejéig a hobbinknak élni. A horgászat pedig természetesen nem csak a halfogásról szól. Imádok a stégen ülni, s közben nézni, ahogyan a Tisza túlsó felén a szél a rezgő nyárfa leveleivel játszik, egyúttal felborzolja a vizet. Ezalatt esetenként a békák zenélő kórusa is előad egy-egy szimfóniát, a madarak pedig táncot járnak. Csak csodálni lehet. A természet játékától gyakran egyfajta mámorszerű éber álomba kerülök, amelyből néha-néha édesapám riadt hangja hív vissza a valóságba: „Eltűnt a tollad. Húzd már ki!” Amikor pedig a nap nyugovóra tér, akkor jönnek csak az igazi izgalmak. A harcsázás. Mivel ebből a halból éjszakánként jó esetben is csak egy-két példány akad a horogra, ezért még a csillagok csodálására is jócskán akad idő, amelyek fényszennyezés hiányában úgy fénylenek, akár a gyertya lángja a sötét szobában. Ennél a jelenségnél talán csak a következő nap reggele varázslatosabb. Hiszen az ember ébresztőóra vagy a forgalom zaja helyett legtöbbször madárcsicsergésre ébred abban a tudatban, hogy a kötelező feladatok helyett az útja ismét a vadvíz felé vezet. Vissza a természetbe.

Egy-egy ilyen jellegű kikapcsolódás után pedig az élet is sokkal stresszmentesebbé, gördülékenyebbé válik, hiszen szervezetünknek szüksége van az anyatermészetre életmódunk normalizálásához. Mai világunkban minden rohamtempóban fejlődik és modernizálódik körülöttünk. Ezzel párhuzamban a társadalmi elvárások is folyamatosan nőnek, miközben mi egyre távolabb kerülünk a természettől. Az urbanizáció következtében élettereinkből kezd teljesen kiszorulni a naturális környezet, amelyet olykor-olykor néhány silányabb utánzattal próbálunk visszacsempészni a hétköznapjainkba. Pedig mélyen belül lakozik bennünk a természet közelségére való igény. Belénk kódolt, veleszületett igény és érzelmi vonzódás az élet és más élőlények iránt.

Láthatjuk, hogy az emberi természet eme szükségletét egyre többen ismerik fel. Akadnak még olyanok, akik megunva a nagyvárosi betondzsungel szürkeségét, a környező falvakba, kisvárosokba költöznek. Így van ez Újvidék közelsége miatt nálunk, Temerinben is. Ezt figyelve az egyik szemem sír, a másik nevet. Jó látni azt, hogy vannak még olyanok, akik vágynak a csendesebb környezetre, ám eközben kicsiny városunk is nő, és egyre hangosabbá válik. A Tisza azonban még mindig ott vár, még mindig van hova menekülni: a mólóra, a csónakba, a természetbe.