2021. február 28., vasárnap

„Vakcinaínség” világszerte

A Pfizer amerikai gyógyszergyár a múlt héten bejelentette, hogy lassítja az oltóanyag-szállítást, hogy növelni tudja a gyártókapacitásokat. Pénteken az AstraZeneca brit vállalat tájékoztatott arról, hogy gyártási problémák következtében ugyancsak lelassul a vakcina szállítása az EU-ba.

Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyaggyártókkal a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket – jelentette ki a rossz hírre Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva.

„Jogi eszközeinket felhasználva el fogjuk érni, hogy a gyártók tiszteletben tartsák a szerződésben foglaltakat” – hangsúlyozta Michel. Hozzátette: az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a vállalatok átláthatóan kommunikáljanak a szállítási késések okaival kapcsolatban. Közölte azt is, hogy amikor a Pfizer tudatta, hogy késés várható, az EU-nak – kemény tárgyalási álláspontot képviselve – sikerült a késések időtartamát csökkenteni.

„Keményen az asztalra csaptunk, így elértük, hogy több hét várakozási idő helyett csak a szállítás lassulása várható” – mondta.

Az Unió mintegy 2,5 milliárd euró értékű előzetes kötelezettségvállalási szerződést kötött csaknem 2,3 milliárd adag potenciálisan hatékony vakcinára hat oltóanyaggyártóval. A szerződésekben az árazásra, a szállítási és egyéb kulcsfontosságú feltételekre vonatkozó részleteket titkosították.

VESZÉLYBEN AZ OLTÁSI TERV

Ausztriában is meginoghat az oltási kampány, miután a svéd–brit AstraZeneca gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy az első negyedévben nem tudja vállalni a megígért oltóanyag leszállítását – írták a hét végén az osztrák lapok.

„Ez teljességgel elfogadhatatlan. A szerződésben lefektetett mennyiségeket tartani kell” – áll az egészségügyi minisztérium közleményében.

Rudolf Anschober tárcavezető azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy Bécs minden beígért adag vakcináért küzdeni fog, és az oltási terv első fázisa, az idősek és az egészségügyi dolgozók immunizálása nem forog veszélyben. A Pfizer-BioNTech 1,2 millió vakcinájával ezt mindenképp biztosítani tudják.

Az eredetileg tervezettnél mintegy 20 százalékkal kevesebb, koronavírus elleni vakcinát kap Csehország a következő néhány hétben a Pfizer/BioNTech cégektől – közölte Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter szombaton a dél-morvaországi Brünnben, miután megkapta az egyik helyi kórházban a védőoltás második adagját is.

„Eredeti számításainktól eltérően a Pfizer vakcinájából mintegy 20 százalékkal lesz kevesebb. Ez az oltási folyamat lassulását jelenti februárban, a második adagok beadására azonban elegendő vakcinával rendelkezünk. Az új oltásokból kevesebb lesz” – mondta a miniszter újságíróknak.

Blatny megerősítette, hogy Csehország az AstraZeneca cég vakcinájából is rendelt.

KERESETT A BRIT, OROSZ ÉS KÍNAI OLTÓANYAG IS

A pakisztáni kormány engedélyezte sürgősségi felhasználásra a Szputnyik V orosz védőoltást, Dubajban pedig bejelentették, hogy a szállítások késlekedése miatt lassul az oltás a Pfizer/BioNTech vakcinával.

A Dawn című angol nyelvű pakisztáni napilap azt írta, hogy a Szputnyik V már a harmadik koronavírus elleni védőoltás, amelyet engedélyeztek az országban. Kedden a pakisztáni egészségügyi minisztérium közölte, hogy sürgősségi felhasználásra engedélyezte a Sinopharm kínai gyógyszergyár vakcináját. A hatóságok engedélyt adtak továbbá az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára is.

Az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubaj a hétvégén jelentette be, hogy lassítják a Pfizer amerikai gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech vakcinájával történő oltást a cég szállításainak késlekedése miatt. Dubaj december közepén kezdte meg az oltási kampányt, miután engedélyezték a Sinopharm és Pfizer/BioNTech vakcináját.