2021. március 5., péntek

Hollandiában tiltakoznak a kijárási tilalom ellen

Hollandiai fiatalok egy csoportja felgyújtotta a közép-hollandiai Urk kisváros szabadtéri koronavírus-tesztközpontját, tiltakozásul a szombaton bevezetett kijárási tilalom ellen – írta vasárnap a Dutchnews holland hírportál.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a fiatalok a város kikötőjében gyűltek össze szombat este 9-kor - fél órával a kijárási tilalom kezdete után – kövekkel és petárdákkal dobálták a rendőröket, így végül a rohamosztagot vetettek be ellenük a hatóságok. Két embert őrizetbe vettek, és büntetéseket róttak ki a résztvevőkre.

Hollandiában a kijárási tilalom első estéjét számos tiltakozás, szabálysértés és garázdaság történt országszerte, a rendőrség beszámolói szerint 25 embert állítottak elő és mintegy 3600 bírságot szabtak ki szabályszegésért. A dél-hollandiai Stein városában is összetűzésbe torkollott egy százfős illegális rendezvény feloszlatása.

A holland kormány hosszas megfontolás után döntött arról a múlt héten, hogy bevezeti a kijárási tilalmat este fél 9 és reggel fél 5 között, hogy elkerüljék a vírusmutációk terjedését.

Az országban továbbra is magas, közel ötezer körül van az új fertőzések napi átlaga. Vasárnapi adatok szerint naponta mintegy 80-an haltak bele a fertőzésbe az elmúlt héten, és 2343 fertőzöttet kezelnek kórházakban.