2021. március 5., péntek

Az Iszlám Állam ellen indított hajtóvadászatot Irak

Az iraki terrorellenes szolgálat (CTS) pénteken hajtóvadászatot indított az önmagát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen az ország több részében. Erről a CTS számolt be egy közleményben.

Az eddig elfogott gyanúsítottak a feltételezések szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal, és információval rendelkeznek a csoport vezetőiről az országban.

A CTS hírszerzési jelentések alapján hajnalban őrizetbe vett terroristagyanús személyeket a fővárosban, Bagdadban, a nyugati el-Anbár és az északi Kirkuk kormányzóságban.

Folytatják a műveleteket

A közleményben hozzáteszik továbbá azt is, hogy a CTS tagjai folytatják a műveleteket a következő napokban az Iszlám Állam további tagjai ellen.

A műveletet egy nappal azután indították, hogy csütörtökön kettős öngyilkos robbantásos merényletet követtek el a bagdadi Báb as-Sarkí nyüzsgő piacán, legalább 32 ember meghalt, több mint 100 megsebesült. Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a merényletért, amelyet állítása szerint síiták ellen akart elkövetni.

Az Iszlám Állam szunnita szélsőségesei eretnekeknek tartják a síitákat, és rendszeresen meggyilkolásukra biztatják követőiket.

Ritkaság az ennyire véres merénylet

A mostanihoz hasonló merényletek ritkaságszámba mentek Bagdadban, miután az iraki biztonsági erők 2017 végén győzelmet hirdettek a dzsihadisták ellen.

Bár az Iszlám Állam döntő vereséget szenvedett, és elvesztette korábbi területeit mind Szíriában, mind Irakban, szétszéledt harcosai közül jó páran bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre támadásokat.