2021. május 13., csütörtök

Beiktatják hivatalába Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét

Beiktatják hivatalába szerdán a demokrata párti Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökét.

A beiktatási ünnepséget 1937 óta mindig január 20-án tartják. A mostani ceremónia jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek. A kiemelt óvintézkedéseket egyebek között az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő, republikánus párti elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban öt ember meghalt.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A biztonsági intézkedések nagyságát mutatja, hogy a Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel a rendre.
Bár a szervezők még nem határozták meg pontosan, hogy Joe Bident és Kamala Harris megválasztott demokrata párti alelnököt mikor iktatják be, az ünnepség várhatóan helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor kezdődik a Capitolium nyugati oldalán.
Az alkotmány értelmében az elnököt és az alelnököt is a szövetségi legfelső bíróság főbírája esketi fel négy évre, azonban a mostani esemény ebben a tekintetben is eltér a hagyományostól. Kamala Harris ugyanis Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre. Joe Biden körülbelül 12 órakor tesz esküt, amelyet John Roberts főbíró vezet majd.
Miután letették hivatali esküjüket, Joe Biden elmondja majd beiktatási beszédét, amelyben a beiktatási stáb közleménye szerint az elnök kifejti elképzeléseit arról, „hogyan győzze le a járványt, hogyan építse vissza, egyesítse és gyógyítsa meg a nemzetet".