Több mint egy évtizedes előzmények után tavasszal hivatalosan is megalakult a MALTER vagy hivatalos nevén Vajdasági Magyar Alternatív Fórum. A szervezet célja a vajdasági magyar közélet szakmai meg...
Közélet
A Teherán és Washington között létrejött megállapodást követően Libanon és Izrael keretmegállapodást írt alá a tartós béke előmozdításáról. Ennek ellenére továbbra is előfordulnak szórványos összec...
Laurent Nunez belügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tüzek nyolcvan százalékát emberi hanyagság okozza: eldobott cigarettacsikk, tűzrakóhely elhanyagolása.
A tárgyalásokat követően ünnepélyes keretek között adták át a Spanyol Királyság első fokozatú Katonai Érdemkeresztjét és a sárga szalagos Katonai Érdemkeresztet a posztumusz kitüntetett Milovan Jov...
A pápa korábban többször bírálta Donald Trump amerikai elnök bevándorláspolitikáját, hangsúlyozva, hogy a migránsokkal méltósággal kell bánni.
A hivatalos adatok szerint a június 24-i földrengésben legkevesebb 189 épület teljesen megsemmisült, további 855 vagy több pedig megrongálódott.

