Egy német állampolgárt letartóztattak a bezdáni határátkelőn, miután járművében egy startpisztolyt és egy startrevolvert találtak lőszerekkel együtt.
A zombori rendőrség közleménye szerint a 63 év...
Kékfény
A török védelmi minisztérium közlése szerint húsz török katona vesztette életét, amikor egy katonai teherszállító repülőgép lezuhant Grúziában. A baleset okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Kigyulladt egy autó az autópályán Pecsince (Pećinci) és Šimanovci között, Belgrád irányába – írja a 192_rs Instagram-oldal.
A rendőrség az éjszaka folyamán letartóztatta N. Đ.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy a boszniai Szerb Köztársaság területén található Doboj közelében, Stanari településén baltával megölt egy nőt, k...
A nagykikindai rendőrség közölte, hogy letartóztott egy 40 éves férfit, B.A.
Az újvidéki rendőrség 24 bűncselekményre derített fényt 23 rendbeli lopásra és egy súlyos lopásra, az ügyben pedig őrizetbe vette a 18 éves E. Š.

