2024. május 10., péntek
GYŰRŐDÉSEK

A meggazdagodás könyve

Vaskos otrombaság volt Fenyves Ferenc lapja, a Naplóra fogyatkozott, egykor szebb és bölcsebb napokat megélt Bácsmegyei Napló című hetilap részéről, amikor 1930 karácsonyára A meggazdagodás könyve című kiadványát adta karácsonyi ajándékul olvasói kezébe. Hol volt a magyarság számára a meggazdagodás lehetősége a tíz évvel korábban megalakult királyi Jugoszláviában, amikor még javában zajlottak az 1919. február 25-én kibocsátott kormányrendelettel meghirdetett agrárreform-intézkedések, az újonnan szerzett, a Magyarországtól elcsatolt területek addigi birtokviszonyainak a kisajátítás útján történő felszámolását szolgáló, kizárólag nemzeti szempontokra épülő birtokrendezés programjának a végrehajtása? Az agrárreform során 61 magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű tulajdonos – őket nevezték optánsoknak – birtokaiknak 71,2 százalékát, összesen 90 062 hektárt veszített el, ugyanakkor 62 jugoszláv állampolgárságú magyaroktól birtokaik 38,6 százalékát, 20 622 hektárt vettek el a szerb hatóságok. Hogy a magyar iskolák fölszámolásáról, a hivatal- és állásvesztésről, az állampolgári jogoktól történő megfosztásról külön ne is szóljak. Igaz, Arányi Jenő a Nem mind arany… című bevezetőjében némi cinizmussal elmondta: a pénz, a vagyon nem boldogít, a Rothschildok, a Morganek és a Kruppok hatalmas vagyona sem szolgálta a boldogságukat, éppen ezért a Napló karácsonyi ajándéka „nem tanít meg senkit arra, hogyan gazdagodjék meg”, hiszen a meggazdagodásnak nincsen elsajátítható titka. Majd elhangzik a bűvös megállapítás: „A legfőbb vagyon a megelégedettség.” Hol voltak az új délszláv államban, az 1929-ben kihirdetett királyi diktatúra esztendejében boldog, megelégedett magyarok?

A Napló karácsonyi ajándéka azonban az Ismerjük meg a Dunabánságot című fejezetében – mímelt lelkesedéssel – elmondja, hol kell a boldogságukat és megelégedettségüket meglelniük a nemzettársainknak. Istenáldotta, gazdag vidék volt ez a magyar határtól le a Dunáig terjedő, újonnan kialakított közigazgatási terület, amely magába foglalta a Bácskát, a Bánátot, Baranyát, Szerémséget és Sumadija nagy részét, melynek rendkívüli jelentőségét a termőföld páratlan gazdagsága jelenti. „Nyugalom és béke önti el ezt a földet. Itt nincsenek döbbenetes csodák és vadregényes tájak, elbűvölő panorámák, amelyek az idegenek seregét vonzanák, itt hiába keres az ember a történelem patinájával bevont helyeket, ősi nevezetességeket, régi romokat, régi korok emlékeit. A múlt kevés nyomot hagyott itt, s a történelem nagy eseményeit nem jelölik kövek, legfeljebb megsárgult pergament lapok őrzik a régi emberek és régi városok históriáját.” Az évszázadok során ez a föld mindig a békésen munkálkodó emberek hazája volt, hiszen „ezek a szelíden elterülő mezők, rétek, szántóföldek békére, jóságra, szelídségre intenek”. Nem születnek ott lángoló indulatok, ahol ennyi nyugalom ömlik szét a táj fölött. „Szinte fájdalmas ez a halk, közömbös vidék az ő csendes, dolgos népével. Minden vágy, minden gondolat a földből táplálkozik, a föld ad jelentőséget az élet minden törekvésének, s minden gyökér mélyen kapaszkodik a földbe, amely boldogságnak, jólétnek, gazdagságnak, kultúrának és fejlődésnek a forrása.” A dús fekete föld elbűvölő ereje tartja fogva a Dunabánság népét, „a kalászos mezők, a ringó folyók, a friss hajnalok és a csodálatos esték poézise ad szárnyat a fantáziának, a föld a kenyér, a föld az élet és a föld a halál”. A Dunabánság az ország éléskamrája, ugyanakkor különös ajándéka az életnek a Fruskagora hegység csodája, melyet keletről a Kárpátok, nyugatról Baranya bortermő dombvidéke határol, délen pedig a festői szépségű sumadijai hegyek magasodnak az ég felé. A két nagy folyó, a Duna és a Tisza közti területet a Kralj Alekszandar és a Kralj Petar csatorna teszi egyedülállóan termékennyé, s egyben a mezőgazdasági termények szállításának kérdését is megoldják.

Így válik a csodák földjévé a 31 158 négyzetkilométer területen fekvő, 468 502 családnak – lakosság tekintetében 2 107 658 főnek – békés és biztos megélhetést adó Dunabánság. Az összlakosság 56,90 százaléka, 1 199 179 fő szerb-horvát, 18,29 százaléka, 385 526 fő magyar, 16,33 százaléka, 344 136 fő pedig német nemzetiségű. A pravoszláv hitűek száma 1 157 990, a római katolikusoké 745 700, az evangélikusoké 167 257, a zsidóké 19 500 fő. A bemutatásban azonban nem találom nyomát annak az 52 000 magyarnak, akik 1918 után kénytelenek voltak önként elhagyni Jugoszláviát, vagy a hatóságok kiutasították őket az országból. Kende Ferenc a Literária könyv- és lapterjesztő (majd kiadó) vállalat egykori tulajdonosa A magyar betű sorsa Jugoszláviában a két világháború között című, gépiratban olvasható visszaemlékezésében a magyarság elhagyatottságának egyik fő okát abban látta, hogy „az elcsatolt területről a magyar értelmiség, főleg a nagy számot kitevő magyar állami tisztviselőkar a határváltozáskor úgyszólván kivétel nélkül elmenekült”.

Mit szeretett volna szolgálni a Napló A meggazdagodás könyve című, 1930. évi karácsonyi ajándékával? A királyi Jugoszlávia társadalmi-politikai valóságát, a nyomort, a kifosztottságot a magyarság naponta megtapasztalta, Baedekerre bizonyára senkinek sem volt szüksége. Hacsak nem magának a lap szerkesztőjének és munkatársainak. Kende idézett munkájában igen elmarasztalóan szólt a Bácsmegyei Napló, majd csak a Napló tulajdonosának, Fenyves Ferencnek a kisebbségi magyarság életében vállalt szerepéről: „elvi álláspontja a mindenkori kormány kiszolgálása, a kisantant álláspontjának hirdetése, a magyarországi állapotok ferde beállítása volt”. Hozzátette: a laptulajdonos a magyar irodalmi törekvésekben versenytársakat szimatolt, hiúsága mellett a saját üzleti érdekeinek fenyegetését vélte látni abban, ha a Vajdaság területén bárki is a magyar irodalom megszervezésének igényével jelentkezett. Minden bizonnyal ebben a minősítésben tetten érhető a konkurens lap, a Reggeli Újság kiadójának ellenérzése is, annyi azonban bizonyos, hogy a bácskai-bánáti magyarság életének baedekeri elszínezésének szándéka meghatározó szerepet játszott abban, hogy Szenteleky Kornél A meggazdagodás könyvének megjelenésekor A Mi Irodalmunk című lapját 1930–1933 között az újvidéki újság mellékleteként jelentette meg.