2021. március 6., szombat
NBA

Ki állítja meg Jameséket?

Ma hajnalban a Brooklyn–Golden State, valamint a Los Angeles Lakers–Los Angeles Clippers összecsapással kezdetét vette az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) szezonja. Az alapszakasz példátlanul kései kezdése miatt az idényben a megszokottnál tízzel kevesebb, 72 mérkőzést játszanak a felek – mondani sem kell, ezért a koronavírus-járvány, illetve a pandémia miatt eltolódott előző szezon a ludas. Az azonban minden kétséget kizáróan a szervezők hatalmas érdeme, hogy a tengerentúli súlyos járványhelyzet ellenére egyetlen év sem fog kimaradni az elitliga történelméből, ráadásul a most rajtoló idényben a playoff már a szokásos május végi időpontban kezdődik meg.

Az előző – floridai NBA-buborékban megrendezett – rájátszásban napról napra biztosabbnak tűnt, hogy a LeBron James és Anthony Davis szuperpárosával fémjelzett Lakers emelheti magasba a kosárlabdavilág legértékesebb trófeáját, a Taviak pedig nem is cáfoltak rá az elvárásokra, a fináléban 4:2-es sorozattal verték a rengeteg tehetséges fiatallal felálló Miamit. Az új szezonban James Királyék ismét a legnagyobb esélyesek közé tartoznak – főleg ha ő és Davis együttesen ismét 50 pont felett átlagolnak –, ám könnyen lehet, hogy nehezebb dolguk lesz a bajnoki cím felé vezető úton. Már ma hajnalban egy olyan keleti gárda is fellépett, amely méltó ellenfél lehet akár egy nagydöntőben is: a Brooklynba Kevin Durant és Kyrie Irving is visszatért sérüléséből, így a Nets az előző időszakhoz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb játékerőt képvisel. Keleten mindenképp a nagyok, illetve a biztosabb playoffesélyesek közé kell sorolni még a Miamit, a Bostont, a legutóbbi alapszakaszgyőztes Milwaukeet az MVP Giannis Antetokounmpóval, a Torontót, a Philadelphiát…

A nyugati főcsoportban sem lesz hiány komoly kihívókból. A Lakers városi riválisa, a Clippers továbbra is a Kawhi LeonardPaul George páros köré építi csapatát, Houstonból Russell Westbrook ugyan távozott, de James Harden legjobb társai a Rocketsnél maradtak. Dallasban minden szem Luka Dončićra szegeződik, a Denvernél pedig hazánkfia, Nikola Jokić, valamint Jamal Murray ezúttal is számos kiváló segítőre számíthat. Nem lehet néhány szó nélkül elmenni a Portland mellett sem, ahova Damian Lillard mellé visszatért sípcsonttöréséből a bosnyák centerklasszis Jusuf Nurkić, és végül, de nem utolsósorban a Golden State playoffszereplésében is bízhatunk. Klay Thompson ugyan még mindig nem épült fel súlyos Achilles-sérüléséből, de a Warriors másik korszakos dobózsenije, Steph Curry immár maga mögött hagyta csuklótörését – ő egymaga döntő különbséget jelenthet csapatának.