2021. február 28., vasárnap

Magyarkanizsán naponta harmincan jelentkeznek

Leterhelt a Covid-rendelő

Magyarkanizsa község tizenhárom településéről jelentkezhetnek az egészségházban azok a személyek, akik a koronavírus tüneteit észlelik magukon. Az emberek sajnos egyre nagyobb létszámban élnek is ezzel a lehetőséggel, így a kialakított rendelőben esetenként túlterheltség is jelentkezik. Gyólay Karolina, az egészségház igazgatója elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint a fertőzöttek száma a nyolcvanat is meghaladta.

A választott orvosuknál informálódjanak a páciensek!
A választott orvosuknál informálódjanak a páciensek!

– A magyarkanizsai egészségház most már nyolcvan feletti aktív koronavírusos beteget kezel, illetve őket követjük figyelemmel egészségügyi szempontból. Ez azt jelenti, hogy naponta harminc páciens jelentkezik – vagy tünetes, vagy tünetmentes. Mondhatni, hogy eléggé túlterhelt lett a koronavírusos betegek ellátására kialakított rendelő – magyarázta az igazgatónő, aki ezúton is megkérte a polgárokat, hogy választott orvosukon keresztül informálódjanak a telefonszámokról, mivel bejelentkezés nélkül nehezen tudnak elfogadni pácienseket, majd a vizsgálatok kapcsán a következőket mondta:
– Amikor reggel a páciens bejön, laborvizsgálaton esik át, teszten, a vírus beazonosítására, illetve orvosi vizsgálatra kerül sor, röntgenfelvételt is készítünk. Ezt türelemmel ki kell várni, de 12 órakor már mindenki átesik a vizsgálatokon, majd otthon pihenve várhatja az orvos hívását, aki utána elmondja a következő lépéseket, a teszteredményt, illetve a terápiát is kiírja. Ritka esetben történik meg, hogy újrahívjuk a betegeket egy PCR-tesztre, illetve a kórházi beutaláskor muszáj, hogy kimenjünk érte, és elszállítsuk – fejtette ki Gyólay Karolina, aki azt is hozzátette, hogy jelen pillanatban Zentára szállítják a pácienseket.
– Az önkormányzat és a Vöröskereszt felmérte, hogy gondot okozott az olykor negyedórás, húszperces várakozás, ezért fűtött sátrat helyeztünk ki a várakozó betegeknek – mondta az igazgatónő, és felvázolta, mi számít sürgősségi esetnek.

– Sürgősségi esetnek számít, ha a páciens már több napja tünetes, és már elkezd fulladni. Arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy ne várjuk meg ezt a fázist! Sokan nem sejtik, hogy a torokfájás, fejfájás, hasmenés is a vírusra utalhat, de nagyon fontos, ha ezeket észlelik, az első öt napban jelentkezzenek! Azért is fontos ez hatványozottan, mert a tesztünk, ami az antigén törletes gyorsteszt, az öt napon belüli fertőzést tudja kimutatni majdnem százszázalékosan. Ha időben jelentkezik a páciens, időben el tudjuk kezdeni a kezelését, nem komplikálódik el az eset. Sajnos, most már tapasztalatból mondjuk, hogy inkább azok a páciensek jönnek, akiknél már közepes vagy súlyos kórképet diagnosztizálunk, és ők már kórházi kezelésre is szorulnak. Nagyon fontos, hogy időben jelentkezzenek a Covid-rendelőben!

A legjellemzőbb enyhe tünetek a láz, amely nem csillapodik, sőt növekszik, és nem szűnik, a torokfájás, a száraz köhögés, a fáradékonyság, a csontig hatoló izomfájdalom, az izomlázszerű fájdalom, sőt többször a bőrfájdalom is előfordul. Ha ezek közül bármelyiket tapasztalják, hívják a választott orvosukat, aki megadja a további útbaigazítást!

Az igazgatónő nyomatékosan kérte, hogy csak sürgős esetben és kizárólag előzetes bejelentkezés alapján menjenek a polgárok a tesztelésre, hogy zökkenő- és problémamentesen végezhessenek eredményes munkát, ugyanakkor nem győzte hangsúlyozni, hogy az előírásoknak megfelelően, felelősségteljesen viselkedjenek a Magyarkanizsa községbeliek is.