2021. június 19., szombat

Nick Cave nem jön Belgrádba

Az együttes lemondta a jövő évi koncertjeit

A járványhelyzet miatt a Nick Cave and The Bad Seeds zenekar menedzsmentje azt a döntést hozta, hogy lemondja a jövő évi világ körüli turnéját, köztük a május 15-ére kitűzött belgrádi koncertet is.

Fotó: GettyImages
Fotó: GettyImages

– Nagy csalódottsággal jelentjük be, hogy a járványügyi helyzet miatt a Nick Cave and The Bad Seeds zenekar nem tudja megvalósítani a 2021-es nagy-britanniai és európai turnéját. Az általunk tervezett turné bonyolultsága és formája, valamint a járvány körüli bizonytalanság együttesen azt jelenti, hogy az összes érintett ember kemény munkája ellenére sem tudjuk garantálni, hogy megtartjuk a koncerteket. Folytatjuk az alternatív tervek kidolgozását a 2021-es és 2022-es évre vonatkozóan, és reméljük, hogy jövőre kedvezőbb híreket fogunk közzétenni – áll az együttes közleményében.

Az eredeti tervek szerint az együttes belgrádi koncertjére a Štark Arenában került volna sor május 15-én. A koncertre megvásárolt összes jegy árát vissza fogják téríteni. Mindazok, akik online váltottak jegyet, a következő hónapokban automatikusan visszakapják a pénzt a folyószámlájukra. A többiek az Ušće vagy a Dom omladine jegypénzárában igényelhetik vissza a belépő árát. Azok, akik nem Belgrádban élnek vagy nem tudnak elmenni az említett helyszínre, az office@tickets.rs e-mail-címre írva beszélhetik meg a visszatérítés módját. A jegyek árának visszatérítése szerdán, december 9-én kezdődik.