Ha van az anyanyelvünkben összetett szó – márpedig van, éspedig sok – akkor az adott címben is találhat néhányat az Olvasó. Ott van mindjárt az utolsó szótag, a SOK, s ha két k-val írnánk, netán már a Nagyérdemű is sokkot kapna tőlem.
2025. július 5., szombat
Szederinda
Mint minden nap, a nemrég lezajlott nemzetközi kiállítás alkalmával is körbejártam székvárosunkat, és kis híján elájultam az utcákban, a házközökben, a tereken leparkolt gépkocsitömeg láttán. Nem maradt sehol egy talpalatnyi – majdnem azt írtam: parkolatnyi hely.
Minthogy jó megfigyelő készséggel ruházott fel a természet, talán épp ennek a hozadékaként állapíthatom meg, hogy az idei tavasz nem a kertek alatt lopakodott be szülőföldünk lankáira és dombjaira, hanem berobbant, mint egy nagy hatású időzített bomba. Megfigyelhették úgy a királyhalmi, mint az udvarszállási gazdálkodók – ha még akadnak ilyenek –, hogy szinte máról holnapra a mínusz húsznál a plusz húszra ugrott a levegő hőmérséklete.
Miután megértek a meteorológiai feltételek, székvárosunkban is beköszöntött az idei tavasz. Ennek egyik jele volt az a látványosság, hogy az utcákat, tereket elözönlötték egy fél napra ingyenbuszokkal azok a „turisták”, akik jó néhány évvel ezelőtt jártak már nálunk, s egyféle tejtermékből próbáltak forradalmat forralni.
Előre bocsátom: fölhívtam minden illetékest (lektort, szerkesztőt, stb.) hogy vigyázzanak: a címben – és a cikkben – nem a jómadárról, mint olyanról van és lesz szó, ami ugye, gúnyolódva szól olyan emberről, aki nem egészen feddhetetlen, ám ha ezt a két szót különválasztva írjuk, más a jelentése és tartalma.
E címben a dédi azért került nagybetűvel, mert egyrészt rászolgált, másrészt meg azért, mert az illető öreg hölgy, aki inkább egy rendkívül kedves falusi nénike, mint egy kisvárosi úrilány, megfogadtatta velünk, csak úgy hajlandó „nyilatkozni”, ha a nevét, még a keresztnevét se tesszük közzé.