Verkli

Lévén múltkori írásunkban a tárgyakról értekeztünk, toldjuk meg témánkat néhány adalékkal. Merthogy például emlékeinkről is szó lehet.

„Mindig szerettem volna a körön belül kívül maradni” – mondja egy helyen Mészöly Miklós, s ez értelmezhető egyfajta belső megegyezésként is; közéleti szerepvállalás egy bizonyos határig, a függetlenség feladása nélkül. Egy interjú során Bergson fejtegetését találja mérvadónak, mely szerint az igazság a dolgok természeténél fogva szükségképpen mindig az ellenzék közelében helyezkedik el.

Ha egy selmeci magyar diákot a tanára arra kéri, mondja el a legfontosabb tudnivalókat a városról, akkor az bizonyára azonnal sorolja, hogy Selmecbánya (szlovákul Banská Štiavnica) az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa volt, a környékén ezüst- és aranylelőhelyekkel, s ahová a tatárjárást követően bajor és szász bányászokat telepítettek. Itt alkalmaztak először puskaport a bányászatban (1627-ben), valamint itt jött létre a világ első bányászati akadémiája, melynek elődje az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző I...

Kissé meghökkentem Francis Bacon állításán, pedig érvelése valóban világos és megtámadhatatlan. A brit filozófus egy helyen a „régi” időkről szólva megállapítja, hogy azok csak a mai, „új” világunk viszonylatában tűnnek öregnek, holott „a világhoz mérten újabbak, fiatalabbak”, hiszen „azóta a világ öregebb lett, és végtelen sok tapasztalattal, megfigyeléssel gazdagodott”.

Egy fotót szemlélek a hatvanas évekből: egy (akkor) csinos magyarországi színésznő néz bele egyenesen a fényképezőgépbe, szolid, szerény mosoly, ahogyan illett; mai szemmel nézve lehangoló a régies frizura (egykoron igen divatos), a blúz formáján meg valóban látszik az idő múlása, a markánsan kihúzott szemöldökön úgyszintén, a körmei nincsenek kifestve, vagy legalábbis a fekete-fehér fényképen ez nem kivehető, azt a fajta óraszíjat pedig, amit viselt, mára már mindenki lecserélte. A póz sem meglepő, kissé előrehajolva, keresztbe tett kezekke...

Vita est long – mondták a latinok, avagy az élet hosszú. Bár ez is tetszőleges, kedvelt és becsült latintanárunk, Vojislav Janković például igen korán távozott az élők sorából.