2021. január 15., péntek
MÉDIA 35.

John William Coltrane (1926–1967)

A tenorszaxofon nagymestere

John Coltrane, aki úgy bűvölte a szaxofont, mint azóta senki más.

John Coltrane, a zenész és zeneszerző, együttesvezető. John William Coltrane, akit Amerikában istenként tisztelnek. J. C., a fogalom. John Coltrane, az egyszemélyes institúció. John Coltrane, aki Észak-Carolina Hamlet nevű városában született, és a New York-i Huntingtonban távozott az élők sorából, 40 éves korában. A legenda.

Rövid életében, miután 1946-ban leszerelt a haditengerészetnél, ahol zenészként szolgált, Philadelphiában a virágzó be-bop mezőnyt erősítette King Kolax bandjében, 1947-ben alto-szaxiját tenor-szaxira cserélte, amikor Eddie Vinsonnal kezdett játszani, majd Jimmy Heath-tel turnézott, és jazz-teóriát tanult Dennis Sandole gitáros vezetésével, a korai ’50-es évek végéig, pontosabban 1955-ig.

Amikoris felhívta Miles Davies, a másik nagy legenda (akinek 101 korongja anyagát birtokolhattam – sajnos csak mp3-formátumban), s ez a hívás olyan óriási változást hozott Coltrane életébe, mint semmi más. Az 1955-től 1957-ig terjedő periódusát nevezik Miles- és Monk-periódusnak, mert ekkor főként Miles Daviesszel (akivel 1958-ban állt újra össze) és Thelonious Monkkal (még egy megkerülhetetlen név a jazztörténetben) játszott.

Megalakult hát az „Első Nagy Quintet”, amelyben szerepelt, a trombitás Davis, Red Garland zongorista, Paul Chambers basszusos és Philly Joe Jones dobos mellett tenorszaxofonján, ennek az együttműködésnek az eredménye a Cookin’ Relaxin’ Workin’ and Steamin’, az 1956-ban a Prestige számára kiadott lemez lett, és 1957 júliusa és decembere között John C. már a New York-i Five Spot Caféban Thelonious Monk Quartetjében zenélt. Marathoni hosszúságú jamjeik voltak, azonban egy szerződési konfliktus következtében csakis egy hivatalos lemezt jegyezhetett Monkkal ebben az időszakban (mivel Monk megtagadta, hogy a régi kiadója részére felvételezzen), habár saját neve alatt több korongot is adott ki a Prestige számára. A Thelonious Monk Quartet with John Coltrane at Carnegie Hall c., a Blue Note által 2005-ben kiadott, kiváló hangminőségű anyagra később bukkantak rá. Az ebből a periódusból származó legjobb korongjának számító Blue Train c. alkotása, amelyben Coltrane-é a vezető szerep, szinte a végtelenségig hallgatható, ha a számítógépem merevlemeze bakelit lenne, már réges-rég szétcincálódott volna.

A legfajsúlyosabb zenei szerzeményeket tette le az asztalra – vagy, mit asztalra – rögzítette a néhol még ma is használatos magnószalagon. Ilyen albumok a Blue Note számára felvett Crescent és a Soultrane, valamint a Blue Train, az Atlantic kiadónál jegyzett My Favourite Things (amely az első lemez, ahol szopránszaxofonon játszik), és a Giant Steps (1959), és azok, amelyeket később, a hatvanas években az Impulse! jegyezhetett, az A Love Supreme, csakúgy, mint az Ascenscion, a John Coltrane and Johnny Hartmann-közreműködéses korong, az Impressions, és a Meditations, több másikkal együtt. Yamaha alto-szaxiját a tenor-szaxofon lévén fő hangszere, csak ritkán használta, ez hallható a Stellar Regions mestermű zenéjében. Az Interstellar Space mestermunkát (1967-ben vették fel, többek között Ali Rashied dobossal, halálának évében, így a legérettebb művei közé sorolható), a mű zseniális.

1961-ben stúdióba vonult hatodszorra, hogy felvegye a Coltrane Jazz c. lemezét, s ezt követően az Atlantickal kötött szerződését megvásárolta az Impulse! Közreműködött az 1964-ben elhalálozott Eric Dolphyval is, az alto-szaxofonossal, basszusklarinétossal, fuvolással is, az Impressions lemezen, ez a korong 1963-ban került kiadásra.

Külön meg kell, ismételten, említeni az Impulse!-éveinek gyönyörűséges hangkavalkádokat keltő 1965-ös A Love Supreme-jét, az igazi, tényleges Coltrane-spirituálét, amely a jazztörténeten belül is egyedülálló. Valamint a The Avant-Garde c. 1966-os, Don Cherryvel közreműködve megalkotott albumát, amely fényűzően Coltrane-isztikus. A Stellar Regions (feleségével, Alice Coltrane-nel zongorán, aki 1994-ben lelt rá a felvételre, Rashied Alival dobon, Jimmy Garrisonnal a basszuson) és az Interstellar Space, meg, persze az 1967. március 15-én felvett, utolsó lemeze, az Expressions mellett talán e művekkel lehetne a legjobban jellemezni John Coltrane zenéjét, ezek az alkotások nemcsak „elszálltak, álmodozóak, futurisztikusak”, hanem  free-jazz–létrehozóak is voltak, és a műfaj eme igazi óriásának opusában is egyedülállóak… Nem csoda, hogy a korán elhunyt óriásnak már saját egyháza is van a USA-ben…

A 2008-ban a Universalben kiütött tűzben megsemmisült egy csomó alkotása, és ezt feljegyezték, Coltrane-t 2019-ben a New York Timesban számba vették az a 100 alkotó közé, akinek művei (természetesen csak egy részük) elégtek.