2021. január 15., péntek
SPORTHÍREK

Látogatás a pápánál

Ferenc pápa (fotó: Christopher Furlong/Getty Images)
Ferenc pápa (fotó: Christopher Furlong/Getty Images)

NBA

Ferenc pápa fogadta hétfőn az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) küldöttségét. Az audiencián részt vett többek között a San Antonio Spurst erősítő olasz Marco Belinelli, továbbá Sterling Brown és Kyle Korver a Milwaukee Bucksból, valamint Jonathan Isaac az Orlando Magicből. A delegáció a katolikus egyházfőnek ajándékul egy könyvet adott, amely olyan NBA-játékosok képeit és idézeteit tartalmazza, akik a közösségek tanítására, nevelésére használták fel hírnevüket.

DARTS

Nézők a világbajnokságon

December 15-én kezdődik és január 3-áig tart a dartsvilágbajnokság, amelynek mérkőzéseit a járvány ellenére nézők előtt rendezhetik Londonban. A világszövetség (PDC) megerősítette a verseny dátumát és helyszínét, utóbbi a korábbi ellenkező híresztelések ellenére ismét az Alexandra Palace lesz.

Miután a brit kormány hétfőn bejelentette, hogy jövő szerdától – korlátozott számban ugyan, de – visszatérhetnek a nézők a sporteseményekre, a PDC is abban reménykedik, hogy az év legfontosabb tornáját szurkolók előtt bonyolíthatja majd le. „A hétfői bejelentés után intenzívebbé válhatnak az egyeztetéseink az illetékes hatóságokkal, hogy március óta először nézők előtt játszhassunk Nagy-Britanniában” – mondta Barry Hearn, a PDC vezetője. A tervek szerint a megadott időszakban 16 versenynapot tartanak, csak karácsonykor és szilveszterkor lesz szünet a vb-n.

ATLÉTIKA

Tizennégy helyszínen a Gyémánt Liga

Négy kontinens 14 városa szerepel az atlétikai Gyémánt Liga tegnap közzétett 2021-es naptárában. A sportág legrangosabb sorozatának versenyei májustól szeptemberig tartanak majd jövőre, a kétnapos döntőnek Zürich ad otthont szeptember 8–9-én. A Gyémánt Liga május 23-án Marokkóban, Rabatban kezdődik, az első európai állomás június 4-én Róma lesz. A tokiói olimpiát követő szünet után augusztus 14-én Sanghajban folytatódik a sorozat, és egy kínai verseny is megtalálható az előzetes programban, egyelőre meg nem nevezett helyszínnel. A járvány miatt idén csak augusztus közepétől október közepéig tudtak versenyeket rendezni a Gyémánt Ligában.

A Gyémánt Liga 2021-es előzetes programja: május 23. – Rabat, május 28. – Doha, június 4. – Róma, június 10. – Oslo, július 4. – Stockholm, július 9. – Monaco, július 13. – London, augusztus 14. – Sanghaj, augusztus 21. – Eugene, augusztus 22. – Kína, augusztus 26. – Lausanne, augusztus 28. – Párizs, szeptember 3. – Brüsszel, szeptember 8–9. – Zürich.

Szűkült a lista

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közzétette azt az ötfősre szűkített listát is, amelynek tagjai közül kikerül az idei év férfi atlétája. A WA három hete tíz jelöltet mutatott be, s közülük mostanra öten maradtak versenyben a megtisztelő címért. A szűkített listából is a svédek rúdugrózsenije, Armand Duplantis és az ugandai hosszútávfutó, Joshua Cheptegei emelkedik ki. Előbbi fedett pályán kétszer döntött világcsúcsot, amelyet február óta 6,18 méterrel tart, majd szabadtéren egy centivel megjavította a legendás Szergej Bubka 6,14 méteres rekordját, összességében pedig 16 viadalon maradt veretlen ebben az évben. A tavaly mezei futásban, majd 10 000 méteren is világbajnok Cheptegei a félmaratoni vb-n elért negyedik helye után a pályán szárnyalt, 5000 méteren (12:35,36 perc), és 10 000-en (26:11,00 perc) is világcsúcsot állított fel. Utcán pedig 5 kilométeren (12:51 perc) is rekordot döntött. Duplantis és Cheptegei mellett a német Johannes Vetter, a norvég Karsten Warholm és az amerikai Ryan Crouser szerepel az öt jelölt között. Vetter gerelyhajításban (97,76 méter), míg Warholm 400 méter gáton (46,87 másodperc) érte el minden idők második legjobb eredményét, Crouser pedig súlylökésben (22,91 méter) az örökranglista harmadik helyére lépett fel idén. A szűkítés nagy meglepetést nem hozott, csupán az idei év egyetlen világbajnokának a kiesése nevezhető kissé váratlannak, mivel az ugandai Jacob Kiplimo nemcsak a félmaratoni vb-n diadalmaskodott, hanem pályán is kiemelkedően teljesített, 3000 méteren ő az idei ranglistavezető, és 7:26,64 perces eredményénél 2007 óta senki sem futott jobbat.

A végeredményt a nemzetközi szövetség tanácsának, illetve a nemzetközi atlétika „családjának” szavazatai és a szurkolók voksai alapján hirdetik ki. Előbbié 50, utóbbi kettőé pedig 25-25 százalékban számít be a végelszámolásnál. A győztes nevét a WA december 5-én a virtuálisan sorra kerülő gáláján jelenti be.