2024. május 10., péntek

Szerbia gyászol

Ma temetik Irinej pátriárkát

Reggel kilenc órakor a belgrádi Szent Száva székesegyházban kezdetét vette a szerb ortodox egyház vezetőjének temetése. A gyászszertartáson a pravoszláv egyház vezetői mellett 16 pap is részt vesz: búcsúbeszédet Irinej bácskai püspök tart. A szertartáson tiszteletét teszi Aleksandar Vučić államfő is, akit Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is elkísér.

A Szerbiai RTV tudósítása szerint a lakosok ma már sokkal fegyelmezetebben búcsúznak az egyházfőtől, mint a tegnapi virrasztás folyamán. A templom ajtaja nyitva áll a hívek előtt, akik a gyászmise előtt főhajtással búcsúzhattak a pátriárka üveggel elzárt koporsója előtt. A hívek a liturgiát két óriáskivetítőn is követhetik Belgrádban. 

A szertartást követően a szerb pravoszláv egyház vezetőjét a Szent Száva székesegyház alatti 250 négyzetméteres kriptában helyezik örök nyugalomra. Irinej pátriárka életében sokat tett a székesegyház felújításáért, amely a szolgálatának jelképévé vált – hangzott el a gyászmisén.

Mint ismeretes, a 90 éves egyházfőt november 5-én szállították kórházba, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje. Állapota szerdáig stabil volt, a pénteki nap folyamán azonban sokat romlott. A Szerb Pravoszláv Egyház feje pénteken 7.07 órakor hunyt el koronavírus-fertőzésben a belgrádi Karaburma Katonakórházban.

A szerb kormány háromnapos gyászt rendelt el a pátriárka halála alkalmával, amely a mai nap folyamán még tart. Irinej pátriárka temetését a hívek a Szerbiai RTV élő adásában is követhetik.