„Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: – Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt.
Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: »Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!« Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: »Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.« Az úr így válaszolt: »Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!«
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: »Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!« Válaszul az úr ezt mondta neki: »Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!«” (Mt 25, 14–30)
Krisztusban Kedves testvéreim!
A mai evangéliumban a talentumokról szóló példabeszédet olvashattuk. Maga a talentum szó nem idegen számunkra, de mégis fontos megemlíteni a jelentését. Szoros értelemben a talentum súlymértéket jelent. A vert pénzérmék megjelenése előtt az emberek súlyra mért kis arany- és ezüstrudakkal fizettek. Már ekkor kialakult a talentum pénzegységként való használata, s ez megmaradt akkor is, amikor pénzérmékkel fizettek. Jézus korában egy talentum huszonhat kilogramm aranyat vagy ezüstöt jelentett. Tehát óriási vagyonról van szó, amely nagy felelősséggel jár, még akkor is, ha csak egy talentumunk van, mint az utolsó szolgának. Átvitt értelemben a talentum az emberi tehetség, képességek tárházát jelenti, amit használnunk kell, kamatoztatnunk kell, mind a magunk és mások javára Isten országát építve. Jézus példabeszédeiben pedig a talentum mindig a mérhetetlen gazdagság képét jelenti, azt a lelki gazdagságot és ajándékokat, képességeket, amelyeket az Atyától kaptunk. Figyeljük meg most a példabeszédet, hogy mit mond számunkra. A példabeszédben szereplő gazda Jézust személyesíti meg. A szolgák, akikre uruk a talentumokat bízta Jézus tanítványai, és nem csak az akkori tanítványok, hanem a mai kor tanítványai is, azaz mi vagyunk azok. Jézus mindenkori tanítványainak feladata, hogy az evangélium kincsét ne csak őrizzék, hanem terjesszék is a világon. Mindenkinek van Istentől kapott megbízatása, feladata, ahogyan a példabeszédben a szolgáknak is volt. Az útra készülő gazda rábízta a szolgáira javainak kezelését, kinek-kinek a tehetsége szerint. Bár a gazda személyesen is bankba tehette volna és kezelhette volna vagyonát, de mégsem tette, inkább a kockázatot választotta. Bízott szolgáiban, hogy helyesen fognak eljárni. Ezzel szorgosságra és elkötelezettségre késztette őket. Ez azt jelenti, hogy Isten bízik bennünk, hogy el tudjuk látni a feladatunkat, hivatásunkat, ott ahol éppen most vagyunk. És mitőlünk is elvárja a szorgalmat és az elköteleződést. A gazda célja azzal, hogy a szolgáira bízta vagyonát, nem a nyereség volt, hanem a szolgák rátermettségének, hűségének, vállalkozó kedvének és kezdeményezési készségének próbára tevése volt. Ő azt akarta, hogy a neki dolgozó emberek ne csupán a beosztottai legyenek, hanem felelős munkatársai is. Ebből kifolyólag pedig mi is Isten felelős munkatársai vagyunk, és ezt komolyan kell vennünk. A keresztény életünkben nem menekülhetünk el a felelősség elől és nem rejtőzhetünk el félénken tétlenül a ránk bízott feladat elől, mint az utolsó szolga, aki a talentumát elrejtette a földbe. Ha ilyenek vagyunk, akkor nem bízunk Istenben sem és önmagunkban sem. Pedig az Atya mindent ránk bízott, és bízik bennünk. Szabad akaratot adott, hogy képességeinkkel az Ő országát építsük a földön. Építsük, és ne romboljuk. Ha nem építünk, de tétlenek vagyunk, akkor ezzel a tétlenségünkkel akartunk ellenére is az ellenség táborát támogatjuk. Az Úr mindenkinek, úgy ahogy a szolgáknak is a saját mértékük szerint osztotta szét a talentumokat. Az első szolga nem azért kapott ötöt, mert vele jobban kivételezett és jobban szerette volna, és az utolsó nem azért kapott egyet, mert őt kevésbé szerette volna, hanem mindenki a rátermettsége szerint kapott talentumot, amit kamatoztatni kellett. Isten nem úgy tesz különbséget az emberek között, hogy az egyiknek ad, a másiknak nem. Mindannyian kaptunk talentumokat. Először is ezt fontos tudatosítani mindenkinek. Értékes vagyok. Vegyük észre, fedezzük fel a talentumot magunkban és másokban is. Ha kevés a talentumunk nem baj, az a lényeg, hogy mennyire vagyunk hűek ebben, és hogy mennyire kamatoztatjuk, használjuk azokat. Ha értékelem és élek is vele Jézus azt mondjam majd nekem: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” A jutalmat a hűségemért kapom nem pedig a talentumomért. De ha nem értékelem képességeimet és nem is használom őket Isten országának építésére, akkor még azt is elveszítem, amit kaptam. Azért veszítem el, mert nem törődök vele és nem használom. Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van!
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
