Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Muzsikáló terek

Kik zenélnek Újvidék utcáin?

Győri Norbert

2020. november 8., 16:13

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Hetekkel ezelőtt este 11 órakor rácsapják társaságunkra az egyik újvidéki klub ajtaját. Elindulunk az éjszakában, a színház előtti taxiállomásnál búcsúznánk egymástól, mikor kisebb, éneklő tömeget észlelünk a városháza sarkán. Mikor odaérünk, szinte szégyenkezve döbbenünk rá, hogy megfeledkeztünk a város egyik rejtett kulturális nevezetességéről, az éjszaki órákban is gyakran szórakozási lehetőséget nyújtó utcazenészekről.

A tereken mindenki kipróbálhatja magát, hogy mekkora bátorsága van mások előtt megmutatni tudását

A tereken mindenki kipróbálhatja magát, hogy mekkora bátorsága van mások előtt megmutatni tudását

A VÁROS KÖZVETLEN HANGULATA
Az éjjeli égbolt alatt egymást érik a klasszikus pop- és rockdalok, akusztikusgitár-kísérettel. Az egyik arra járó pár megáll, majd keringőzni kezdenek.
– Ha már ilyen jót táncoltatok, akkor tiszteljétek is meg a muzsikust becsületesen, ne holmi aprót adjatok neki – szól ki a 10–20 fős közönség közül az egyik lány cinikusan, az ekkor már induló párocskának, akik szégyenlősen nevetve visszatérnek, és a kalapba helyezik a kigondolt összeget.
Az idő már csípős, őszies, a hazafelé tartó fiatalok közül mégis sokan megállnak elidőzni az újvidéki utcazenészek egyik fiatalabb képviselőjénél. A muzsikus miután befejezett egy dalt az Azra zenekartól, odaszól az egyik álldogálónak:
– Látom, metalzenekaros póló van rajtad, ismered ezt a dalt? – és elkezd játszani egy régi Iron Maiden-klasszikust.
A friss közönség ujjongva fogadja a feldolgozást, még italt is kap a zenész a pénz mellé.
Ahogyan múlnak az órák és elcsendesedik a környék, a zenész elkezd összepakolni, elmondja nekünk, ő csak pár éve jár ki ide, amikor kedve szottyan és nincs más dolga. Induláskor a távolban feltűnik egy másik utcazenész, Jovan Daraboš, aki szintén hazafelé tart. Barátként üdvözli fiatalabb kollégáját, minket ismerősként, hiszen találkoztunk már az újvidéki éjszakban. Mára ennyi volt, egyeznek meg a zenészek, és mindenki indul tovább. Hazafelé feldereng egy régi történet. A Duna parkban ült egy újvidéki zenésztársaság, köztük én is, mikor Jovan határozottan odajött hozzánk és így szólt:
 – Mindannyiótokat ismerlek az utcáról, számtalanszor zenéltem nektek, mindeközben tudom rólatok, ti is muzsikusok vagytok. Most arra kérlek benneteket, valaki vegye át bár fél órára tőlem a gitárt, és zenéljen nekem, miközben én végre pihenhetek egy kicsit.
Ez volt az első alkalom, hogy hosszasan beszélgettem el Jovannal, miközben gitárja kézről kézre járt a fiatal egyetemisták között. Az utolsó eset akkor fordult elő, mikor pár héttel ezelőtt, már célirányosan felkerestem az éjszakában. A Lazino Tele kocsma utcájának végén található Trifković téren találtam rá. Jovan a padon ült, mellette a gitárja, mint aki várakozik a megfelelő alkalomra a rázendítéshez. Letelepedtem mellé, ő már nyúlt volna a gitárja felé, mikor elmondom neki, ezúttal inkább azt szeretném, ha beszélgetnénk.


NEGYED ÉVSZÁZAD ZENE


Jovan Daraboš, a legrégebbi utcazenész a városban (Fotó: Győri Norbert)

Jovan Daraboš, a legrégebbi utcazenész a városban (Fotó: Győri Norbert)

Jovan eredeti szakmája kéményseprő, de évekig lemezlovasként dolgozott. Elmondása szerint ekkor tanulta meg értelmezni az emberek reakcióját a zenére, amit a mai napig kamatoztat az utcai muzsikálások alkalmával. A gitározást autodidakta módon sajátította el, de sok trükköt lesett el másoktól, többek között Andrijától, a bátyjától is, akivel sokáig közösen törték meg a város csendjét. Az újvidékiek már 1996 óta emlékezhetnek a testvérpárosra, általában az egyikük a Duna park, a másikuk pedig a Miletić-szobor tövében szórakoztatta a járókelőket. Testvére egészségügyi okok miatt ritkábban jár zenélni, Jovan viszont a mai napig hetente többször is kijár a térre.
– Nem a pénz volt az elsődleges, mikor utcazenésznek álltam. Sok mindenkit látsz, figyeled a várost, hogyan változik körülötted. Mikor elkezdtem, úgy gondoltam, ha valakinek tetszik, amit csinálok, akkor úgyis ad érte pénzt, de ha nem, az sem baj, persze lassan 25 éve foglalkozom ezzel fizetéskiegészítésként, de ha senkinek sem hiányoztam volna, nem is járnék már ki. Az első pár évben még talán csak 4-en voltunk, az öreg Nešo, Bleki, a testvérem meg én. Aztán egyre több utcazenész lett, azóta is folyamatosan változnak a személyek. Mindig vannak új arcok, modern stílusok tűnnek fel az utcán, vannak, akik a hagyományos, akusztikus hangszeren kísérik magukat, de olyanok is, akik már erősítőt használnak. Ez utóbbi szerintem már nem annyira romantikus jellegű, de mértékkel ez is jó, azért szerencsére nincsenek sokan, mert nagy hangzavar lenne a központban – mondja nevetve Jovan.
Elmondása szerint a ’90-es években megélhetési forrásként is tudott tekinteni az utcazenélésre, manapság viszont már ez nincs így. Az elmúlt évek alatt az utcazene iránti igény már többször hullámzott.
– Annak idején a krízis krízist követett, az emberek érdeklődőbbek voltak, talán jobban is figyeltek egymásra. A válságok végeztével az emberek magukba fordultak, elidegenedtek és rohantak. Érdekes módon, mikor jött a koronavírus, nagyobb igény mutatkozott az utcazene és a társasági élt iránt. Az emberek talán együttérzőbbek a közös gondban, minél inkább szét akarod őket szakítani, annál fontosabb a közösség mindenki számára – mondta Jovan.
A zenekari karrier lehetőségét soha nem zárta ki, de nem találkozott olyan személyekkel, akikkel ez meg is valósulhatott volna érdemlegesen. Az utcán olykor előadja a saját szerzeményeit is, általában kívánságra. Tervei között szerepel, hogy összegyűjti költeményeit, és ha lehetőség mutatkozik rá, kiadja őket.

KOLDUSOK VAGY MŰVÉSZEK?


Dušan félprofi zenész létére nem szégyell az utca emberének zenélni (Foto: Dávid Csilla)

Dušan félprofi zenész létére nem szégyell az utca emberének zenélni (Foto: Dávid Csilla)

Az utcazenészek jelenlétét nem mindenki tartja kívánatosnak a városban, kellemetlen esetek is történnek. Egy szélsőséges eset elszenvedője Jovan volt, akinek egyik éjjel a huligánok széttörték a gitárját. Később a Tate Novosađani polgári csoportosulás gyűjtötte össze neki a pénzt az új hangszerre.
Dušan Zorić újvidéki, látásproblémákkal küszködő harmonikás, a Jovan Jovanović Zmaj utca sarkán bűvöli el a járókelőket muzsikájával a kora délutáni órákban. A zene sajnos nem mindenki ízlésének felelhet meg, mert néhány évvel ezelőtt egy polgár csendháborítóként jelentette őt fel a rendőrségen, akik a helyszínre érve figyelmeztették, többé ne zavarja a lakosok nyugalmát.
Az általában jó kedélyű Dušan 15–16 éves kora óta zenél aktívan harmonikán és billentyűs hanszereken. 30 évig aktívan játszott kávézók vendégeinek, aztán a keresetcsökkenés miatt megpróbálkozott az utcazenéléssel.
– Sokan nagyon hálásak, megköszönik a zenét, vannak, akik félórákat is itt állnak mikor muzsikálok, ennek ellenére nem minden polgár szemében köztiszteletnek örvendő személy az utcazenész. Vannak, akik úgy tartják, ez egyszerű kéregetés. Én ezt nem értem, a világ nagyobb részén ez teljesen elfogadott tevékenység, van, ahol még a város is értékként tekint rá. Vannak, akik azt mondták, a zenének nem az utcán a helye. Akkor megkérdeztem: mégis hol a helye? Mert én is jobban szeretnék televíziós műsorokban fellépni, vagy kávézóban zenélni, de bekerülni nem könnyű az ilyen vizekre, főleg az én helyzetemben.

Dušan gyerekkorától úgy érzi, a zenére született, a dalírásra, a szólamok kidolgozására, az előadásra. Ő maga a hangszerén mindent játszik, „od silvane do nirvane” – ahogy mondta. Mikor megtetszik neki egy új dal, azt igyekszik elsajátítani.
– A járókelőknek szerintem sokszor nincs kifejezett igényük, hogy mit hallanának, csak a zenét akarják élvezni, és hogy valami kizökkentse őket az utca közepén a gondok közül – monda a harmonikás.


KISZÁMÍTHATATLAN MUNKA


Az utcazenélésben nincs szabály, nem előrelátható semmi, gyakran az évszakok viszontatságai is kihatnak a váltakozó hosszúságú műszakra. A legnagyobb érdeklődés nyáron van, amikor szép az idő, és a hétvégék folyamán, amikor a legtöbben sétálnak. A kérdezett zenészek abban egyetértenek, hogy nincs értelme a végtelenségig kint állni, és konkurenciaharc sem szükséges. Egy idő után mindenki tudja, hol a helye és mikor. A muzsikusok általában jó viszonyban állnak egymással, gyakran megtárgyalják a tapasztalataikat.
Zoran, a gitáros utcazenész a Püspök-palota és Nikola Pašić utca között muzsikál már öt éve. Elmondása szerint itt nagyon jó az akusztika, a mögötte lévő ház lakóit sem zavarja.
– Általában este hétkor jövök ide ki, ekkor zár a püspökség, addig maradok, amíg értelmét látom, néha 4–5 órán keresztül is zenélek itt. Ez akkor történik, mikor él a város, összejönnek a járókelők, megállnak velem énekelni. Minden a saját rendje szerint történik, isten akaratával összhangban (mutat nevetve a neves épületre).
Zorant, mint sokakat, a stabil munkahely hiánya és a fizetés-kiegészítés vitte rá az utcazenélésre. Felesége halála után lányát egymaga nevelte, és ilyenkor minden dinár számít. Évekig ténykedett zenekarokban, dob- és gitároktatást is vállal, pont annyira szerteágazó műfajokban, mint amiket ő maga is játszik: folk, városi dalok, blues és rockzene. Hozzá a rock áll a legközelebb. Mikor megtudta, hogy a Magyar Szó napilapnak dolgozunk, hosszasan beszélt kedvenc magyar rokczenekarjairól, amelyek az Omega, a Piramis, a Skorpió.
– Ezek az említett csapatok is szívből zenéltek, ez nagyon fontos, mikor erre adod fejed. Mikor ez nem működik, kár vele foglalkozni, mert az emberek nem állnak meg előtted az utcán, ha nem érzik, te ezt őszintén élvezed. Egyik alkalommal pusztán a magam kedvéért játszottam a Motori dalt a Divlje jagode együttestől. Az egyik álldogáló, akiről nem is gondoltam volna, hogy ilyet hallgat, annyira megörült, hogy egy igen tekintélyes összeget dobott a gitártáskámba. Olyan eset is volt, hogy épp Đorđe Balašević-szerzeményt játszottam, és látom, egyszer csak ő áll előttem, mosolyog, persze ő is becsületesen megjutalmazott – mesélte a zenész.
Zoran pont úgy gondol szülővárosára, mint ahogyan egy régi városi örökzöld dalban éneklik: U Novom Sadu, najlepšem gradu, ostaću zauvek. Ő a zenéjét tudja adni az utcáknak, hogy szebbé, színesebbé, jobbá tegye környezetét.

Zoran zenei repertoárja szinte minden műfajt átölel

Zoran zenei repertoárja szinte minden műfajt átölel


KULTURÁLIS KÖZVETÍTÉS


Az utcazenészek szerint a ténykedésük feldíszíti a várost, öregbíti a hírnevét, ami által a kulturális státusa is erősödik. A muzsikusok az árnyékgazdaság területén ténykednek Újvidéken, a ritkán megeső atrocitásokat leszámítva a város szemet huny ténykedésük felett, és támogatja bár az által, hogy nem akadályozza működésüket. Ezt reálisnak tartják, mert Szerbia nincs azon a szinten, mint egyes országok, ahol szakszervezet biztosítja az utca emberének ezt a szórakoztatási formát, ami biztos megélhetési forrás is lehet. A magyarországi utcazene kibontakozását az utóbbi években a közterületi engedélyek kiváltása ölte meg, Szerbiában egyelőre ilyen nincs a kérdezett zenészek tudomása szerint.
Ezeknek a körülményeknek köszönhetően eshet az is meg, hogy a városban ideiglenes tartózkodó személyek is kiállnak olykor zenélni. 

Nikola belopta magát az újvidékiek szívébe és neki is tetszik a város

Nikola belopta magát az újvidékiek szívébe és neki is tetszik a város

Egyik éjjel gyönyörű szaxofonjátékra lettem figyelmes a város szívében. Így találkoztam a niši születésű, zenei tanulmányait Belgrádban folyató Nikola Miloradovićal, aki szabadművésznek valja magát. A fiatalember véletlenek sorozatának köszönhetően került Újvidékre pár napra, de annyira tetszik neki a város hangulata, hogy már azon gondolkodik, itt kellene letelepednie. Szerinte Újvidék az arany középút a főváros és Niš között.
Nikola hat és fél éve foglakozik utcazenéléssel. A középiskola ideje alatt pénz nélkül maradt, eleinte vonakodott, de végül rávette magát és kiállt az utcára zenélni, gyakorlásként tekintett rá. Tapasztalatai alapján az utca gazdag terepe lehet a konstruktív kritikáknak, de befolyásos muzsikusok is figyeltek már rá, aminek közös együttműködés lett az eredménye.
– Mikor koncerten zenélsz, egy célközönségnek játszol, akik azért mennek oda, mert azt akarják hallani. Ennél szerintem nagyobb elismerés, mikor megnyered az utca emberét. Neki nem kötelessége megállni és meghallgatni téged, de ha ezt eléred, akkor már megtanultad magadra irányítani a figyelmet, ami igen fontos egy előadónak – mondta Nikola.
A fiatal muzsikus leginkább a jazz zenét érzi magához közelállónak, de szerinte erre még nem minden térség nyitott az országban. Belgrádban létezik érdeklődés, leginkább a turistáknak köszönhetően, a délebbi vidékeken viszont gyakran értetlenül állnak az előtt, amit ő képvisel.
– Szerintem az utcazenészek sokban kihathatnak a környezet mentalitásának alakulására. Az ország délebbi részein az emberek többsége még nem nyitott erre a hangzásra, de a tapasztalatom mégis az, hogy egy idő után könnyebben befogadják. Ebből a szempontból, úgy látom, az utcazenélésre azért is van szükség, mert kulturálisan nyitottabbá, befogadóbbá, érettebbé is teheti a lakosságot – mondta Nikola.

 

 

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége