2021. január 16., szombat

A migránsokat felügyelik majd

Magyarkanizsa községben őrző-védő szolgálatot alapítanak a helyiek védelméért

Hamarosan megkezdheti munkáját Horgoson és Martonoson a magyarkanizsai önkormányzat által felállított őrző-védő szolgálat, amelynek az lesz a feladata, hogy felügyelje a falvakban tartózkodó illegális bevándorlókat, és a helyiek védelmét biztosítsa – tájékoztatta napilapunkat Lackó Róbert, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke.

Lackó Róbert
Lackó Róbert

Lackó Róbert elmondta, hogy most zajlik a szolgálat megalapítása, ugyanis ezt csak törvényes keretek között tudják megvalósítani, nem küldhetnek ki bárkit az utcára.

– E tevékenységet pályázat útján egy szakszolgálat fogja végezni főleg Horgos és Martonos területén. Az őrző-védők járművel is rendelkeznek majd, így részben Magyarkanizsát is be tudják járni a ma már meglévő menekültügyi biztos embereivel karöltve, akik Horgoson teljesítenek szolgálatot. Az őrző-védők együttműködnek a rendőrséggel is, hiszen nekik nem lesz joguk eljárni. Olyan szolgálatot az önkormányzat nem alakíthat, amely eljárhat ilyen ügyekben, de a belügyi szervekkel közösen biztonságot, biztonságérzetet adhatnak a lakosságnak – mondta az illetékes, és megjegyezte, hogy az állami szervek képviselői sajnos továbbra is kis létszámban vannak kinn az utcákon, főleg az éjszakai időszakban, amikor a helyzet különösen problémás.

– Az őrző-védő szolgálat tagjai helybéli emberek lesznek, akik ismerik a terepet, s azokat a helyszíneket fogják ellenőrizni, ahol az utóbbi időszakban atrocitások, lopások, inzultálások történtek. Az őrző-védőknek elméletileg a helyszínen kell tartózkodniuk, ami ugyan teljes mértékben nem lehetséges, mivel mindössze négy-öt emberről lesz szó, de reméljük, hogy az őrző-védő szolgálat megléte hozzájárul ahhoz, hogy az illegális bevándorlók észrevegyék, ellenőrzés alatt tartjuk őket. A leendő őrző-védőknek nem lesz eljárási fennhatóságuk, de ha kell, meg tudják védeni a lakosságot. Elsősorban a megelőzésre szeretnénk koncentrálni, de kapcsolatban lesznek a rendőrséggel is – magyarázta.

Főleg a falvakban felügyelnek a szolgálat emberei, de Magyarkanizsát is bejárják
Főleg a falvakban felügyelnek a szolgálat emberei, de Magyarkanizsát is bejárják

Lackó Róbert elmondta azt is, hogy a menekültek állandó mozgásban vannak, így nagyon nehéz felbecsülni a létszámukat:

– Amit nap mint nap tapasztalunk, az az, hogy Horgoson vannak a legnagyobb létszámban, már csak az országhatár közelsége miatt is. Vannak a Bácska birtokon, a szőlősökben és kertekben is, de be-bejárnak a városba is, ami magában nem lenne probléma, hiszen ezt öt év alatt már megszoktuk, viszont a viselkedésük tűrhetetlen, az üzletekben nem fizetnek, inzultálják az embereket, fiatal lányokat, hála istennek még nem történt nagyobb baj, de lényegében ezt szeretnénk megelőzni. A becslések szerint naponta 200–300 illegális bevándorló van mozgásban, s állandó jelleggel látni lehet a zombori taxisokat, akik ide szállítják őket, néha autóbuszokkal is érkeznek az éj leple alatt, nagyban folyik az üzérkedés is, amire önkormányzatként nem tudunk kihatni, viszont a problémák megelőzésében a szolgálatnak komoly szerepe lehet.

A projektumot a magyarkanizsai önkormányzat finanszírozza majd, mert – ahogyan azt Lackó Róbert mondja – a nehéz helyzete ellenére ez az önkormányzat kötelessége.

– Nem azon gondolkodunk, honnan teremtünk elő rá a pénzt, hanem azon, hogy minél előbb megalakuljon a szolgálat, s az minél inkább szavatolja a lakosság biztonságát – hangsúlyozta.