2021. január 21., csütörtök

Népzenei estek Óbecsén

Pénteken és szombaton tartják meg a XVII. Ricsaj Népművészeti Találkozót

Pénteken és szombaton tizenhetedik alkalommal szervezik meg az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Ricsaj Népművészeti Találkozót.

A Kiscimbora is fellép (Ricz Róbert felvétele)
A Kiscimbora is fellép (Ricz Róbert felvétele)

Pénteken 19 órakor Nagy udvara van a holdvilágnak... címmel népzenei estet tartanak, amelyen a négy óbecsei népdalcsoport mellett a törökbecsei Kiscsutorás csoport, a Csermely zenekar, valamint a péterrévei dr. Kiss Imre MK Pengetős banda tamburazenekara és énekkettőse lép fel. A műsor végén stafétaátadó ünnepséget tartanak, ugyanis a tavalyi nyertes Botra férfikórus itt adja át a KÓTA, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének vándorstafétáját a csókai Csalogány asszonykórusnak. Mindkét együttes egy-egy dalcsokorral színesíti majd az estet.

Szombaton délután 15 és 18 óra között gyermekfoglalkozások lesznek, majd 19 órai kezdettel Párja nincs… címmel a néptáncegyüttesek mutatkoznak be a Fokos zenekar kíséretében. A közönség láthatja majd a kultúrkör Kiscimbora és a törökbecsei Csalogató táncegyüttes Őrtüzek című műsorát, fellépnek a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Egyesület néptáncosai és a kultúrkör fiatalabb néptánccsoportjai is.

A szervezők elmondása szerint a járványügyi intézkedéseket a rendezvény mindkét napján betartják, csak maszkban lehet részt venni a műsorokon, és a 300 hely helyett csak 120-130 szék lesz a nagyteremben.