2021. január 15., péntek

Télelőtti mese*

Mondovics Miklós az egészségház felé vette az irányt, ez évben negyvenkettedszer. – Már megint ez a nyűg, ide kell bejárnom minden átkozott héten. Miért vertél meg Istenem így? – dünnyögött magában, azaz: dünnyögött volna, ha eszébe nem jut, hogy a bürokrácia útvesztői rosszabbak a pokolnál, és a bürokraták az ördögnél is. És az, hogy Mr.Bean A pokolban c. résznél az első sorba az orvosokat, ügyvédeket és hivatalnokokat parancsolta. Na igen, vannak tisztes kivételek is, próbálta meggyőzni magát, de nem ment neki... pedig tudta, hogy jó fej az orvosa, és a szellemgyógyászt teljes, fehér fény vette körül… rendesen tiszta volt, és nem játszotta el a bizalmat…

Gyurkovics Hunor alkotása
Gyurkovics Hunor alkotása

A törvény azt írja elő, hogy mindenki előtt bejuthatok az orvoshoz, hisz 001-es jelzésű státuszom van… – mondta ki magában már 30-adszor, azonban felötlött benne, hogy magában már hiába beszél, úgyis őrültnek van titulálva, minek is mormogjon a szakállába, jó hangosan ki kell mondani, a rendelőben, ahol ez évben ezúttal a 42-edszer jár majd, törvénysértést fognak elkövetni ellene, nem elég, hogy hetente két órája elmegy erre…

Felhívta hát a nővérke figyelmét az ellene történő törvénysértésre, s kimondta: Szívecském, itt ellenem törvénysértés zajlik, itt világosan fel van tüntetve az egészségügyi lapocskámon (kártyámon) is a státuszom, hisz ön már fejből tudja a kartonszámom, s miért játsszák el, hogy nem vesznek tudomást a tényről, hogy a törvény értelmében itt mindenki előtt kellene beengednie az orvoshoz, akinek meg mindenki előtt kellene ezzel a minősítéssel fogadnia, hogy kiírja az orvosságom? Ön is tudja, hogy csakis a gyógyszerem kedvéért jövök ide…

– A törvénnyel ne jöjjön nekem, hanem inkább…– morgott valamit a nővérke…

Erre Mondovics bement az orvoshoz egy-egy és fél óra várakozás után, s azt mondta az orvosnak (a „saját”, választott orvosának): – Miért én? Miért épp velem teszi meg mindezt már 31-edszer? (a fennmaradó 10-11 alkalommal más orvosnál járt, mert az orvos bizony hasonszőrű cipőben járt, mint Miklós, és ezzel állandó jelleggel, teszem azt, minden harmadik héten kiírt magának két-három hét szabadságot.)

– Ön függő! – hangzott a válasz.

Mondovics Miklós nem hitt a fülének. Egy orvos szájából ilyet!!!

(Maga csak ne kekeckedjen itt az egészségüggyel, mert ráküldöm az orvoslobbit! – hallotta a fejében a hangot, s tudta, be kell, sürgősen vennie az orvosságát, mert ez még rosszabbra fordulhat…)

Dehát egy ilyen világban függőnek lenni, vajon bűn? És ő tehet-e róla, hogy függő? Ez valami olyan stigma, ami lekaparhatatlan? Mint valaha a LBGT-emberek státusza??? S egyáltalán, függő-e?? Ilyen szuggesztiót kapni az orvostól… baj.

Miután kivánszorgott a patikából is, ahol, annak ellenére, hogy az volt a fő elosztó kirendeltsége a városi gyógyszertáraknak, ismét nem volt kapható az ő gyógyszere, biciklizés várt rá a város másik végére, és miután ott is részesült egy újabb megaláztatásban, bizony elirigyelte a facebookon látható államelnök és két kollégája elől az egy zongorán elhelyezett sültmalacot.

– Bárcsak-bárcsak egy napon kerülnének ezek az orvosok olyan helyzetbe, mint amilyenben én vagyok most – sóhajtott Mondovics Miklós, és kemény nyakát megropogtatva, felsóhajtva feküdt ágyába. Arra gondolt, lehet, ez az egész azért történhetett, mert meglátták kétízben is maszk nélkül bemenni a rendelőbe, hogy szemügyre vegye az orvosok munkaidejének táblázatát. Covidje pedig nem volt, tudta biztosan, hisz az azt megelőző nap épp a kórházban járt, ahol gondosan bemérték a testhőmérsékletét. Természetesen a bal kezén, amit arca elé tartott, mire a második verőember is beindult, de ő csak az arca elé tartotta a bal kezét, és át kellett engedniük, míg a többség hajlongott a fenevad előtt…arccal fizettek…. Ezután, a hőmérőnek álcázott biometrikus adatolvasó után még egy testhőmérséklet-mérés következett, ezúttal a bal karja alá helyezett digitális testhőmérséklet-mérővel…otthon a tükörbe nézve pedig először látta meg saját fejét.

Meggyőződése volt, hogy csak szellemek vagyunk az anyagi valóságban…

 * novella, szabadfogásban