2021. január 17., vasárnap

Amorf köntösbe bújtatott kortárs irodalom

A zEtna XVII. Irodalmi Fesztiválja nyitóeseménye

A szombaton megrendezett irodalmi beszélgetésekkel kezdetét vette Zentán a zEtna Kiadó idei irodalmi fesztiválja, amelyet a szervezők elképzelése szerint az aktuális járványügyi helyet miatt még két egymást követő hétvégén rendeznek meg. A sorrendben tizenhetedik fesztivál nyitónapján négy nemrég megjelent kortárs irodalmi művet a fókuszba helyezve tartottak beszélgetéseket, az estet pedig egy világzenei koncert zárta. Az idei fesztivál alapmotívuma az amorfitás, volt, amivel Beszédes István, a rendezvénysorozat fő szervezője szerint az egyediségre, az egymástól való különbözéségre igyekezett rámutatni, aminek jegyében október végén, illetve november elején a kicsit álmos, őszbeboruló Tisza-parti város évente a kortárs irodalmárok, képzőművészek és zenészek fontos találkozóhelyévé válik.

Fotó: Horváth Zsolt
Fotó: Horváth Zsolt

Beszédes ugyanakkor a zentai Tisza-parton, a város felett strázsáló Révész-szobornak a fesztivál plakátján elhajló alakjával jelképezte, hogy az idén milyen nehézségekbe is ütközik e találkozások megrendezése, ami felér egyfajta versenyfutással is. A fesztivál időpontját ugyanis, az egyre fokozódó járványhelyzet miatt, előrébb hozták, ugyanakkor a rendezvénysorozat nem egy hétvége egymás után követő napjain, hanem három hétvégén keresztül egy nap erejéig biztosít találkozási lehetőséget az irodalmárok számára. Így az idei fesztivál első hétvégéjén elsőként Smit Edit Teliföldön című verseskötete kapcsán a szerzővel Beszédes István és Sinkovits Péter beszélgetett, ezt követően pedig Döme Szabolcsot Hernyák Zsóka faggatta nemrég megjelent Fejbunker című kötetében szereplő novellák kapcsán. Nagy Abonyi Árpád Hermész tenyerén című könyvét Virág Gábor vette górcső alá, végül pedig Bozsik Pétert Patócs László faggatta a Behódolt tartomány kötetéről, majd a zenei programrészben Bakos Árpád és Miroslav Jovančić „ringatta” el a jelenlévőket a Barbár mesékkel.

A fesztivál tervezett folytatásában november 7-én, szombaton a Zentai Alkotóházban Orcsik Roland, óbecsei születésű kortárs irodalmár lesz az amorf köntösbe bújtatott fesztivál vendége, és egy folyóirat-felolvasóestre ülhet be a közönség, november 14-én pedig a Múzeumok éjszakája keretében a Városi Múzeumban adnak egymásnak találkát a zEtna holdudvara köré tömörülő irodalmárok, és az idei Zentai Művésztelep alkotásai is ki lesznek állítva.