2024. május 10., péntek
EURÓPA-LIGA

Esély a győzelemre

Ha a Bajnokok Ligájában a Ferencvárosnak a kijevi Dinamo ellen vol, akkor az Európa-ligában a Crvena zvezdának a libereci Slovan ellen van legnagyobb esélye a pontszerzésre, sőt akár a győzelemre. Az El 2. fordulójában a belgrádi gárda ma (18.55) hazai pályán fogadja cseh ellenfelét. A Zvezda a hétvégén kissé meglepő módon csak döntetlent játszott az ivanjicai Javorral a Szuperligában, igaz, a piros-fehérek büntetőt hibáztak. A Zvezda a remi ellenére továbbra is vezeti a szerb bajnokságot. Stankovićék bizakodóak lehetnek, hiszen a cseh vendégek felemásan rajtoltak a nemzeti versenyfutásban: az eddig lejátszott hat mérkőzésen háromszor diadalmaskodott, egyszer döntetlent játszott, kétszer pedig kikapott a Slovan. A kvartett másik összecsapásán a német Hoffenheim a Genthez látogat.

A ma esti felhozatalban a Milan tovább száguldhat a lassan 40 éves, sokadik virágzását élő Ibrahimovićtyal. A Rossoneri a prágai Spartát fogadja Olaszországban. A topligák csapatai közül érdekes lehet még az angolok vendégeskedése: a Leicester Athénbe látogat, a Tottenham pedig az Antwerppel méri össze erejét. Az Arsenalnál mindeközben az Özil körüli mizériával vannak elfoglalva, de az Ágyúsoknak van mit javítaniuk a Dundalk ellen, mert a PL-ben eddig döcög a szekér Artetáék alatt. A második számú európai kupasorozat legnagyobb csoportkörbeli rangadóját a La Ligát vezető Sociedad és a Serie A-ban jelenleg második helyen álló Napoli játssza majd. Az olaszoknak különösen fontos lesz az összecsapás, mert Gattusóék az első körben alulmaradtak az Alkmaarral szemben.