2021. április 19., hétfő

VadOn, de mégse olyan vadon

Oromon készül a közösségi tér, kívül-belül szépül

Oromon a helyi fiatalok egy csoportja eltervezte és szemmel láthatóan hamarosan meg is valósítja, hogy az egykori szövetkezet udvarában és annak nem privatizált belső helyiségeiben egy közösségi teret alakítanak ki. A VadOn nevet viselő ifjúsági közösségi klub székhelyén végeztek munkaakciót szombaton, melybe a helyiek mellett bekapcsolódtak a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) ifjúsági önkéntesei, és a VMSZ Ifjúsági Fórumának magyarkanizsai helyi szervezetének tagjai is. Az akció a Volunteer challenge Vajdaság programsorozat keretében került megrendezésre. Pletikoszity Árpád ötletgazda, az esemény koordinátora elmondta, hogy öröm látni, milyen szépen haladnak lépésről lépésre.

Közösségi tér készül (Fotó: Tóth Tibor)
Közösségi tér készül (Fotó: Tóth Tibor)

– Ezúttal sikerült összehozni egy együttműködést a VAMADISZ-szel és a VMSZ Ifjúsági Fórumának magyarkanizsai helyi szervezetének tagjaival, és sikerült a helyieket is mozgásba lendíteni, így egy kültéri környezetszépítést vihettünk végbe. Virágágyásokat helyeztünk el, meszelünk benn és betonozunk, hogy kialakítsuk a mosdókat. Nagyjából harmincfős csapat jött össze, rendületlenül dolgozunk, a munkaakciót pedig a rakétakazánok felavatásával zárjuk, melyek használatával költséghatékonyan tudjuk elkészíteni a közös ebédünket – mondta Árpád, aki szerint jövő nyáron már igazi közösségi élet zajlik majd ezen a területen, mely kinn és benn kiváló programoknak adhat helyet, amint az itthon lévő, vagy épp hazatérő fiatalok rendelkezésére bocsátják.

Sóti Attila, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke is jelen volt és részt vett a munkaakcióban. Ő elmondta, hogy az elmúlt időszakban elindították azt az akciósorozatot, melynek lényege, hogy ifjúsági partnerszervezetekkel karöltve dolgozzanak.

– Ösztönözni szeretnénk a fiatalokat, hogy önkéntes alapon tegyenek valami jót és hasznosat a közösségükért és környezetükért. Eddig négy helyszínen jártunk: Újvidéken, Óbecsén, Szenttamáson és most Oromon. Két ifjúsági közösségi tér létrehozásában veszünk részt és környezetvédelmi akciókban is. Ahhoz képest, hogy gyér érdeklődésre számítottunk, minden helyszínen legalább negyvenen gyűltek össze. A felújításhoz szükséges eszközök egy részét tudtuk most biztosítani, amit egy pályázaton való részvétel tett lehetővé – magyarázta Sóti Attila.

A rendezvénysorozat támogatója: Magyarország Kormánya, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram.