2024. május 10., péntek

Lépés a múlt lezárása felé

Tavaszra fejeződnek be a péterváradi Jelačić-ház restaurálási munkálatai

Ünnepélyesen a horvát nemzeti közösség rendelkezésére bocsátották pénteken este Péterváradon gróf Josip Jelačić Bužimski szülőházát. Az eseményen jelen volt Aleksandar Vučić államfő, valamint Gordan Grlić Radman horvát külügyi és európai ügyekkel foglalkozó miniszter, továbbá a Horvát Nemzeti Tanács és az említett kisebbség civil szervezeteinek tisztségviselői, tagjai.

Aleksandar Vučić az eseményen kijelentette, a jelenlegi projekt egyben világos üzenet arra vonatkozóan, hogy a horvát nemzeti közösség tagjait Szerbia teljes értékű és jogú polgároknak tekinti. Elmondta, a két ország álláspontja a történelem során szinte soha nem közelített egymáshoz. Ugyanakkor véleményének adott hangot, hogy kizárólag párbeszéddel őrízhető meg a béke és stabilitás, csakis párbeszéddel építhető ki bizalom a két ország viszonyában.

– El kell kezdenünk nem csupán meghallgatni, hanem meg is hallani a másik fél mondanivalóját, meg kell tanulnunk egymás helyébe képzelni magunkat – hangsúlyozta az államfő.

A szerb elnök kijelentésével egyetértett Gordan Grlić Radman horvát külügyi és európai ügyekkel foglalkozó miniszter, aki úgy értékelte, a felújítás nagy előrelépés a szerbiai horvát nemzeti közösségnek, és egy nagy lépés a két országnak egymás irányába. Hangsúlyozta, a mai ünnepség is azt bizonyítja, hogy az együttes erőfeszítések mindkét fél érdekét szolgálják.  

A horvát közösség képviselői átnyújtották a bán szülőházának restaulására vonatkozó tervet, melynek célja az eredetivel szinte azonos beltérnek a kialakítása.

A szerb kormány összesen 600 ezer eurót költött a ház megvásárlására, amelyet most a Horvát Nemzeti Tanács rendelkezésére bocsátott. Egy 250 négyzetméteres épületről van szó, ahol már  megkezdődhetnek a belső átalakítási munkálatok. Ezeket az Újvidéki Városi Műemlékvédelmi Intézet felügyeli majd. A Tanjug a projektum kapcsán közölte, hogy a horvát közösség vezetőinek elképzelése szerint a belső teret akképpen tervezik meg, ahogyan az Jelačić élete alatt is kinézett. Goran Kaurić, a projekttel foglalkozó alapítvány vezetője közölte, hogy várhatóan tavaszra befejeződnek a munkálatok.

Jelačić bán 1801. október 16-án született. A horvát közösség történelmének jelentős alakjáról lévén szó, ezt a napot az itteni horvát kisebbség is nemzeti ünnepként éli meg. Amellett, hogy horvát bán volt, császári-királyi táborszernagyi címmel, a katonai Mária Terézia-rend parancsnoki fokozatával is rendelkezett. Részt vett az 1848–49-es magyar szabadságharc leverésében. A horvátok nemzeti hősnek tartják, Zágráb főtere is az ő nevét viseli.

A szülőház felújításával kapcsolatos elképzelések először három éve hangzottak el, amikor Vučić Kolinda Grabar-Kitarović akkori horvát elnökkel folytatott tárgyalásokat a horvátországi szerbek, illetve a szerbiai horvátok helyzetének javításáról, s elmondta, Szerbia kész mindent megtenni ennek a kérdésnek a rendezése érdekében.

Pénteken a horvát külügyminiszter – a péterváradi eseményt megelőzően – Vukováron kijelentette, a bán szülőházának átadása nagy előrelépést jelent, nem lenne szabad azonban, hogy ez a lépés jelentse a csúcspontot a Vučić-adminisztráció ideje alatt a horvát közösséggel kialakított kapcsolatokban. Bejelentette, hogy a háborúban eltűnt horvát személyek kérdésének, továbbá a szerbiai horvátok helyzetének átfogó rendezését is fel felveti a szerb államfővel való találkozón.

A két tisztségviselő, a bejelentések szerint, párbeszédet kezdett a háborús múlt más elemeinek kivizsgálásáról is, a horvát fél kezdeményezte annak kivizsgálását, hogy a legutóbbi háború során hol voltak szerb területen horvátellenes gyűjtőtáborok. Grlić Radman az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva mondta el, hogy a horvát állam dolgozik az ügyön, de minden eredmény megszületéséhez dialógus kell, jószomszédi kapcsolatokat kell kialakítani Szerbiával. A miniszter szerint Horvátország nem kér mást, mint hogy Szerbia is olyan példaértékű viszonyulást tanúsítson a horvát kisebbséggel szemben, mint azt Horvátország teszi a szerbek esetében. Emlékeztetett, hogy a szerbeknek három képviselőhely garantált a horvát száborban, de koalíciós partnerei is a Horvát Demokratikus Közösségnek a kormányban.

Nyitókép: Jelačić bán péterváradi szülőházában immár megkezdődhetnek a belső restaurálási munkálatok (Fotó: Ótos András)