Ezen a héten az ország felsőoktatási intézményeiben is megkezdődött a tanév. Így a szabadkai egyetemisták és főiskolások is beülhetnek az előadásokra. Ebből az alkalomból e heti tárcánkban az egykori, száz évvel ezelőtt alapított, Szabadkai Jogi Kar történetét elevenítjük fel. Ennek az intézménynek volt hallgatója többek között Rehák László is, aki 1948 és 1957 között lapunk főszerkesztője volt.
Kalman Kuntić Pravni fakultet u Subotici 1920. – 1941. című könyvéből tudhatjuk, hogy a Szabadkai Jogi Kart egy királyi rendelettel 1920. január 27-én alapították. A kar a Belgrádi Egyetem alá tartozott, de önálló adminisztrációval és saját költségvetéssel rendelkezett. A beiratkozás 1920. március 2-a és 15-e között zajlott le, majd megkezdődtek az előadások. Az első, 1920-as nyári szemeszterben 80 rendes és 26 rendkívüli hallgató kezdte meg jogi tanulmányait. A jogi kar ideiglenesen a gimnázium épületében kapott elhelyezést. A képzés hat szemesztert ölelt fel. A jogi kar keretein belül tizenkét tanszék működött, többek között római jogi, egyházi jogi, nemzetközi közjogi, közigazgatási jogi tanszék, valamint egy, a magyarországi szerbek történetével foglalkozó tanszékkel is rendelkezett az intézmény. 1920. november 11-ére a kar átköltözött a Wilson utca (ma Makszim Gorkij) és a Harambašić utca sarkán lévő nagy épületbe. A Bobula János tervezte épület 1897-ben épült és 1918-ig az Állami Tanítónőképző Iskolának adott otthont. A jogi kar mellett ebben az épületben más szervetek is helyet kaptak, például a szabadkai Orosz Vöröskereszt. 1921-ben egy mosodát is nyitottak itt, ahol orosz emigránsok kaptak munkát. 1932 és 1937 között pedig az épület első emeletén voltak a Városi Könyvtár helyiségei.
Kalman Kuntić könyvében rámutat arra, hogy Szabadkán a jogi kart nemcsak azért alapították, hogy ügyvédeket, jogászokokat képezzenek az észak-bácskai városban, hanem létrehozásának konrét politikai céljai is voltak. Az intézmény arra volt hivatott, hogy az SZHSZ Királyság legészakibb részein, egy többségében magyarok és horvátok lakta városban terjessze a szerb nemzeti ideológiát. Így a kar tanárainak és hallgatóinak többsége is szerb nemzetiségű volt. Kuntić megállapítását álátámasztja az a tény is, hogy 1927-ben dr. Aleksa Ivić történész, a kar tanárának kezdeményezésére állították fel Jovan Nenad szobrát a város főterén, amely a jugoszláv eszmét és a délszláv egységet demonstrálta Szabadkán. Ennek ellenére a karnak szép számmal voltak magyar hallgatói is. Róluk részletesebb információt Mák Ferenc Veremidő című szöveggyűjteményében találunk. A könyv közli Csuka János A délvidéki magyarság iskolaviszonyai című 1941-es tanulmányát, amelyben a következőket olvashatjuk:
„Az állami statisztikai hivatal 1936. évi kimutatása szerint abban az évben a jugoszláviai egyetemeknek 15.308 hallgatójuk volt, ebből alig 300 a magyarok száma, közöttük 30 nő. Belgrádban ebben az évben 76 magyar főiskolás tanult, Szabadkán, a belgrádi egyetem jogi fakultásán 56-an, egy magyar főiskolás volt Laibachban [Ljubljana], a többi Zágrábban. Meglepő a jogi pályára készülő magyar főiskolások nagy száma. A magyarázat az, hogy ezek túlnyomórészt szabadkai, vagy környékbeli szegény szülők gyermekei, akik Szabadkán, a legkönnyebben megközelíthető egyetemi városban tanultak. A szabadkai jogi fakultás mellett nincsen a magyar egyetemi hallgatóknak egyesületük, szervezetük. A jogi fakultás húsz éve működik, és ez alatt 58 magyar fiú szerzett ott diplomát. Az 58 magyar fiú közül 21 szabadkai, a többi felső-bácskai, illetve Tisza-vidéki. A háború utáni első években évenként csak egy-két magyar hallgatója volt a szabadkai jogi fakultásnak, az elmúlt tíz évben a számuk 4–6-ra, majd 1939-ben már 14-en, 1940-ben pedig 13-an vizsgáztak. Nagyobb részük (32-en) ügyvédjelölt, a többiek pedig mint tisztviselők, vagy egyéb alkalmazottak helyezkedtek el.”
A Szabadkai Jogi Kart végül a háború sodorta el. Az 1941. március 27-ei katonai puccs és az egyre nyilvánvalóbb német támadás a Belgrádi Egyetem rektorát arra késztette, hogy április 1-jén, beszüntesse az oktatást az egyetemen. A kar tanárai és a hallgatók többsége elhagyta Szabadkát. Ezzel pedig az intézmény története is véget ért. A kar egykori épülete ma a Vegyészeti–Technológiai Iskolának ad otthont.
