Csendélet
Mézként csorog az októberi délután
reményeimet fürdetem benne sután.
Égszín ablakomban sárga leveleket
sóhajokkal babrálgatok, pillézgetek.
Varázsütés
Tűzből, kőből, őszi erdő csöndjéből,
titok-lakta házamból,
barna mocsár mélyéből,
barlangszemek gőzéből:
tűnj elő!
Átragyog
Átragyog a szürkeségen,
fölemel, mint egykor, régen.
Csak az út lett a vesztőhely:
a Lélek időtlen őrhely.
Vándordal
Azt hitte, egymagában járja az erdőt,
azt hitte, vihar sodor föléje felhőt,
hitte, fölesküdött ellene a végzet,
s mindvégig Isten tenyerében lépdelt.
Ringató énekem
Félős vidék ez, cselszövő,
szakadékokba révülő.
Zsákutcák és árnyékhegyek,
hétmérföldes kísértetek.
Meggyötörnek, elvermelnek,
lápos ködben megkertelnek:
virágzó nád ring a tóban,
verset írok ringatóban.
