2024. május 10., péntek

A közalkalmazottak ötödével többet keresnek

Hosszas halogatás után várható, hogy jövőre a közszférában bevezetik a fizetési osztályokat, így rendelkezik legalábbis az állami intézményekben dolgozók béréről szóló, tavaly év végén módosított törvény. A reform azt jelentené, hogy a havi minimális keresetet veszik alapul, és ezt szorozzák az egyes munkahelyekre meghatározott koefficiensekkel – írja a Politika napilap.

Ha az egészségügyi helyzet közbe nem szól, a fizetési osztályok bevezetése több mint 450.000 foglalkoztatottat érint a közintézményekben, állami szervekben és ügynökségekben, iskolákban, gyermekintézményekben, egészségházakban, kórházakban. Egy igazságosabb bérezési rendszer bevezetése a cél, vagyis hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyit kapjon mindenki, függetlenül attól, hogy minisztériumban, községházán, iskolában vagy állami ügynökségben dolgozik-e.

A bérek alakulására vonatkozó statisztikai adatok szerint a közszférában dolgozók megközelítőleg 20 százalékkal többet keresnek, mint a magánszektor alkalmazottai, és az állami intézményekben dolgozók fizetése az idén az első negyedévben 10 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly ebben az időszakban. A közvállalatokban az átlagbér az év első negyedében 72.383 dinár volt. Az állami intézményekben foglalkoztatottak közül az ötödik szakképesítési fokozattal rendelkező tanítók például 46.574 dinárt, az egyetemi végzettségű tanárok pedig 59.000 dinárt kerestek.

A Költségvetési Tanács többször is arra figyelmeztetett: ha a kormány itthon szeretné tartani a közszféra legjobb szakértőit, akkor körültekintően módosítania kell a bérezési rendszert. Nálunk például egy szakorvosnak csak háromszor akkora fizetése van, mint amekkora a szakképzetlen munkás legalacsonyabb bére, miközben az európai országokban a legalacsonyabb és legmagasabb fizetés közötti arány a leggyakrabban 1:12 (Montenegró, Horvátország, Románia, Csehország). A bérezésben tapasztalható rendezetlenségre nem egyszer rámutatott az Állami Számvevőszék is. Megállapítása szerint gyakran megtörténik, hogy az állami hivatalokban foglalkoztatottaknak többet fizetnek, mint amennyi jár.