2024. április 18., csütörtök

Kétbillió dollár nyoma

Köztünk forog a nemzetközi bankrendszerbe szivárgó „piszkos pénz” – Az amerikai kormány szerint a leleplezés hátráltatja a korrupció elleni harcot

A világ vezető bankjainak érdekében áll megtartani azokat az ügyfeleket, akiknek üzletei bűncselekményhez kötődnek – többek között erre is rámutattak azok a nemzetközi újságírói nyomozások, amelyek a 2000 FinCEN jelentés kiszivárgásával kezdődtek meg. Mint arról korábban beszámoltunk, az amerikai pénzügyi felügyeleti szervnek küldött titkos dokumentumok kétbillió dollár értékű gyanús üzletelésre utaló jelentést tartalmaztak, amelyekről 2000-től 2017-ig értesítették a nemzetközi pénzintézetek a FinCEN-t.

A brit és az amerikai bankok mellett a legnagyobb értékű gyanús tranzakciókat a Deutsche Bank bonyolította le, amely az említett időszakban mintegy 1,3 billiárd dollárnyi, pénzmosáshoz köthető összeget forgatott meg. A vezető német bank mellett olyan befolyásos pénzintézetek is kiszolgálják a bűncselekményeket elkövető ügyefeleiket mint a brit–kínai HSBC Bank, a brit Standard Chartered és a Barclays vagy az amerikai JPMorgan Chase, Bank of America, Citibank és az American Express kártyatársaság – derült ki a kiszivárgott dokumentumokból, amelyeket a forrásuk védelme érdekében a BuzzFeed News munkatársai 108 újságírói szervezetnek küldtek szét a világ 88 országába.

DÜHÖNG AZ AMERIKAI KORMÁNY

A leleplezést követően a FinCEN elzárkózott minden újságírói kérdéstől. Jimmy Kirby, az amerikai pénzügyi felügyeleti szerv jogi osztályának vezetője csak annyit mondott a BuzzFeed News akciójáról, hogy a nyilvánosságra jutott dokumentumok miatt az elkövetők eltüntetik majd a bizonyítékokat, ami ellehetetleníti a folyamatban lévő nyomozásokat. A kiszivárogtatott információk pedig veszélyeztethetik a tanúk és az áldozatok fizikai és lelki épségét is – tette hozzá a jogász. A FinCEN embere szerint a történtek miatt egyes bankok is megváltoztathatják hozzáállásukat, és a jövőben megtagadhatják az együttműködést az amerikai kormánnyal.

A BuzzFeed News viszont továbbra sem hajlandó felfedni a forrását. Annyit azonban tudni lehet, hogy 2018-ban a FinCEN egyik munkatársát letartóztatták, majd az idén januárban vallomást tett a titkos adatok nyilvánosságra hozásáról. A szóban forgó egyén jogi képviselői hangsúlyozták, hogy az ügyfelük szándéka nemes volt, mivel „az illetékes szervek nem reagáltak megfelelően a bankok bejelentéseire”.

A kiszivárgott dokumentumok egyértelműen rámutatnak, hogy az illegális pénzmozgások globális szinten történnek, az illetékes szervek viszont nem gyakorolnak elég nyomást a bankokra annak érdekében, hogy megszakítsák a piszkos pénz útját – hangsúlyozzák a nemzetközi hírportálok.

KEZÜNKBEN TARTJUK?

A Deutsche Welle közszolgálati médiaház arra is figyelmeztetett, hogy a nemzetközi banrendszerbe szivárgó hatalmas mennyiségű piszkos pénz forgása ugyan távolinak tűnhet a mindennapjaikat élő emberek számára, ám a valóságban nagyon is befolyásolja az életünket. A drogcsempészek, piramisjátékosok és a terroristák ugyanis épp a hétköznapi embereken keresik meg mérhetetlen vagyonaikat. Az általuk vezetett üzletek pedig kivégzések, függőbetegségek és kiszolgáltatott sorsok által válnak „sikeressé”. Az illegális pénzügyi tranzakcióknak azonban számtalan végzetes következménye van: a korrupt oligarchák és a diktátorok ily módon jutnak korlátlan hatalomhoz, és ebben nagy szerepük van a világ vezető bankjainak is – írja a német hírportál.

A bankok meghatározó láncszemei a korrupciós üzleteléseknek – mondta Graham Barrow is, aki a Deutsche Bankban és a HSBC-ben végzett tevékenysége után a pénzmosások leleplezésére szakosodott. A szakértő hangsúlyozta, hogy a pénzintézetek biztosítják azt a rendszert, amely által a bűncselekményekhez köthető üzletek jövedelme biztos helyre kerülhet. Figyelmeztetett, hogy nemcsak a bűnözők mossák tisztára a pénzüket, a korrupció árát pedig mindannyian megfizetjük. Ez ugyanis szorosan kapcsolódik azokhoz az adókhoz és járulékokhoz, amelyeknek egyébként közérdekeket kellene szolgálniuk.

A Buzzfeed News kifejti, hogy a bankok a jelentés megtételével teljesítik a rájuk rótt kötelezettségeket, és nem kötelesek további lépéseket tenni a vélhető bűncselekmény megakadályozására. Így a pénzintézetek mindaddig folytatják a gyanús üzletek lebonyolítását, amíg a felhatalmazott felügyelőségtől más utasítást nem kapnak.