2024. március 29., péntek
PIROS CERUZA

Ja

Olvasom a középiskolás diákok dolgozatait, amelyeket az idei Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok alkalmából kiírt Nyelvművelés napjainkban című pályázatunkra nyújtottak be. Szépen elemzik, milyen nyelvi vétségek fordulnak elő mai nyelvhasználatunkban, az sms-nyelv helyesírási problémáitól kezdve az idegen, főleg angol szavak mértéktelen elharapódzásáig. Megakad a szemem az egyik pályázó észrevételén. Így hangzik: „Az óvodás unokaöcsém előszeretettel csempészi be mondataiba a »ja« szót.” Példát nem ír rá, de feltételezem, hogy ő is arra a nyelvhasználati jelenségre figyelt fel, amely már nem egyszer feltűnt nekem is. Újabban gyakran megfigyelhető, hogy nem a magyar nyelvben megszokott módon használják a „ja” szót. Egy-két példával szemléltethetjük az elmondottakat: „Voltál edzésen? – Ja.” „Már megint új mobilja van. – Ja.” „Most hallottam a hírt, ja.”

A ja szó előfordulása meglehetősen gyakori a magyar nyelvben. Szófajilag ún. mondatszó, azaz mondatértékű szó, eredetét illetően pedig nem is kell sokat töprengenünk, azonnal felismerjük, a német ja – magyar igen jelentéspárhuzamot. Az értelmező szótárak adatai szerint első jelentése bizalmas árnyalatú, és félreértés után a megértés kifejezésére szolgál. Szótári példa: „Most már értem. Nem úgy értettem… – Ja!” Második jelentése „hirtelen felötlő gondolat kifejezésére” szolgál: „Ja, már tudom!” Használatos még a „na persze” jelentésre: „Na ja!” A szótárak feltüntetik népies árnyalat megjelöléssel igen jelentésben is: „Ja, megegyeztünk.”

Úgy tűnik, hogy az újabb esetekben a ja – igen jelentés vált gyakorivá. A népies használatot felváltotta a „menő” stílus. Mintha modernebb lenne idegen szóval kifejezni, hogy egyetértünk, megerősítünk, beleegyezünk, vagyis igenlünk, mintha a szokványos igen szót használnánk! Általában véve is megfigyelhetjük, hogy a mai világban kerüljük az egyértelmű állásfoglalásokat. Az egyszerű eldöntendő kérdésekre az igen vagy nem helyett a legkülönbözőbb válaszokkal élünk, amelyek nagyjából igent vagy nemet jelentenek, de mégsem egészen! Egy olyan egyszerű kérdésre, hogy: bezártad az ajtót?, hányszor hallhatunk olyan választ az igen helyett, hogy biztos, bizonyára, talán, remélem, be szoktam (zárni), valószínűleg. A hivatalos kommunikációban pedig egyenesen „csúcsra” járatták az igen vagy nem megkerülését. Egy példával szeretném alátámasztani a fenti gondolatot. Magas rangú politikussal kapcsolatban az újságíró feltett egy kérdést a szóvivőnek, hogy az illető képviselő részt vett-e egy bizonyos rendezvényen. Ha azt gondolnánk, hogy erre már tényleg csak igent vagy nemet lehet válaszolni, akkor nagyon tévedünk. A válasz ugyanis ez volt: a képviselő úr nem érintett ebben a kérdésben. Ezt vajon hogyan kell értelmezni? Ott volt? Nem volt ott? Ott volt, vagy nem volt ott, de nem akarják megmondani? Miért kell vajon eltitkolni? Az egyszerű igen vagy nem válasz megadása egy valószínűen teljesen felesleges gondolatsor megindítását okafogyottá tette volna.

Ha a ja szó igen jelentésű elharapódzásának okait keressük, elsősorban divatjelenségre gondolhatunk, de talán arra is, hogy a ma embere számára, aki kerüli, hogy egyértelmű á-t vagy b-t mondjon valamire, úgy tűnhet, hogy az idegen eredetű szóalak mintha tompítaná az igen egyértelműségét. Persze ez a „ja” nem föltétlenül semleges stílushatású igen. Lehet benne esetektől függően pl. irigykedés, bosszankodás, fölényeskedés és számos más felhang. Ha barátunk új mobilját nyugtázzuk a divatos ja szóval, ez a ja kifejezheti mérgünket, elárulhatja irigységünket, ha egy új hír tudomásulvételét szeretnénk jelezni a ja szóval, akkor ez hírtől és saját hozzáállásunktól függően a semleges igen mellett akár lekicsinylést, fölényeskedést, kárörömet is jelenthet. „Hallottad? Megbukott a vizsgán. – Ja.” Elméletben talán arra is lehet példa, hogy örömet, elismerést fejezzen ki, de én ilyen esettel még nem találkoztam.

Se szeri, se száma nyelvünkben a fent említett divatjelenségeknek. Semmi sem indokolja, hogy a rendkívül elterjedt, több elfogadott jelentésben használatos „ja” szavunkat másféleképp használjuk, mint ahogy szoktuk. Vonatkozik ez az igen szavunkra is. Bízzunk abban, hogy tiszavirág-életű lesz ez a zavaró újítás.