2021. január 27., szerda

Történelem és magyarság 3

Múltunkból a jelenbe vezető időutazás

Nem volt az előre meghatározott kirándulási program része az 1997 óta műemlékvédelem alatt álló, azóta is szemünk láttára folyamatosan pusztuló Spitczer-kastély Belcsényben (Beočinban). Mint már jeleztük, a Kamancon (Kamenicán) a Marczibányi-Karátsonyi kastélynál kezdődött a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) szervezte XX. Apáczai Nyári Akadémia (ANYA), Történelem és magyarság elnevezésű programja résztvevőinek kirándulása a közelmúltban, Szeremségben. A dombói (rakovaci) Szent György-monostor feltárt romjainál folytatódott, majd a zmajevaci kilátóról megtekintették Rednek várát, innen, meglepetésként Belcsénybe, a romos Spitzer-kastélyhoz zarándokoltak.

Történelmi időutazásuk Kamancon (Kamenicán), a temetőben lévő, az első világháború hősi halottjainak emlékművénél fejeződött be. Az emlék- és kegyhelyek felidézte gondolatok, rendhagyó történelemi és irodalmi villanások, elhangzott szemelvények szinte érintkezési pontokként kötődtek az idei program akkreditált előadásaihoz. Képben is írásban részben ezt kívánjuk nyomon követni. Ezúttal képzeletben Belcsénybe (Beočinba) kalauzoljuk olvasóinkat, a kirándulást szervező Pecze Rózsa tanárnő vezetésével.

A napsugarak simogatják, a szelek (is) rongálják az egyedi, romjaiban is lenyűgöző építményt
A napsugarak simogatják, a szelek (is) rongálják az egyedi, romjaiban is lenyűgöző építményt

Az ablakkeretek az egykori pompás vitrázsüvegekről árulkodnak
Az ablakkeretek az egykori pompás vitrázsüvegekről árulkodnak

A vandál rombolás, az enyészet méltánytalanul birtokba vette, romos állapotában is lenyűgöző, a gazból mementóként kiemelkedő Spitczer-kastély láttán egy ideig nem is tudott megszólalni senki sem, a nyári akadémia jelenlévő résztvevői közül. A legtöbben először voltak itt, illetve jártak Belcsényben, Szerémség egyik, cementgyáráról ismert kisvárosában. A régi idők jegyzékei nevét először 1702-ben említik a szőlőtermesztés, a borpincészete kapcsán. Jórészt a XIX. századtól, de napjainkban is a fejlettebb délvidéki/vajdasági települések között tartják számon, főként az Apatinból származott, Csík József 1839-ben alapította cementgyár, mai nevén Lafarge BFC Kft. miatt. Légyszennyezése, sajnos, igencsak megkeseríti a helybeliek életét. Panaszukat az év elején megerősítette a tartományi környezetvédelmi titkárság is. De térjünk vissza eredeti témánkhoz: a kastélyhoz és ennek kapcsán a cementhez.
Már a gyár alapításának évében, az akkori Pest-Budán, a Széchenyi lánchíd építésének előkészületeikor Clark Ádám építész, az építés vezetője is felfigyelt a belcsényi cement minőségére. A Tarcal-hegységben található márgaréteg (agyagos-karbonátos kőzet, vagyis agyag és mészkő keveréke) jelenti a jó minőségű cement alapanyagát. A gazdag lelőhelynek köszönhetően a XIX. század végére már az Ohrenstein-, a Csík-, a Redlich- és a Spitczer-féle üzemben termelték a Monarchiában „nagy tekintélynek” örvendő építőanyagot. Az itt készült cementből építtette Clark építész is a lánchidat (1842–1849). A cementet hajókon szállították fel a Dunán Pest-Budára.
A cementgyártás virágkorában épült fel a kastély is, eklektikus stílusban. Spitczer Ede, a gyár társtulajdonosa 1890-ben kérte fel a kor legnevesebb magyar építészét, Steindl Imrét a villaszerű kastély megtervezésére. És az Országház megálmodójának, a magyar főváros számos létesítményének – többek között: az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom, a Margit-híd hídfői, a Múzeum körúti Gólyavár, egyetemi épületek – tervezője keze nyomán mesésen csodálatos építmény „születik”.

Főhajtás és sajnálkozás
Főhajtás és sajnálkozás

Csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett csillogó-villogó korában az idővel és minden mással dacoló romos létesítmény, amelyet mintha ma is óvna-védene a nyugati homlokzatán lévő, széttárt szárnyú turulmadár. Gondoljuk, miközben Pecze tanárnőt hallgatjuk, zenei aláfestés mellett. Az „emeleten” éppen felvételezéshez próbált a helyi band, azaz zeneegyüttes, tájékoztatnak bennünket, akik az elsők között merészkedtek fel a nem éppen biztonságos lépcsőkön.
Annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt felröppent a hír, hogy mégis van esély a kastély felújítására, pontosabban, teljes rekonstrukciójára, továbbra is pusztul/pusztítják, szinte a helybeliek szeme láttára. A hivatalos intézmények – nemzeti intézményünk is – pedig hagyják, vagy esetenként sajnálatukat fejezik ki nyilvánosan… Jóllehet a Tartományi Műemlékvédő Intézet hírét a teljes újjáépítés lehetőségéről több médium is megjelentette akkoriban, s azt is, hogy az elképzelések szerint, múzeum lesz a főnixmadárként újjászülető kastélyból… Addig pedig csak a világhálón szörfözve (delvidekiutazás.com) siránkozhatunk: milyen is volt eleink ránkhagyott, folyamatosan pusztuló öröksége. Számos fényképen is megörökítik időről-időre a látogatók és a civil szervezetek tagjai, fűzte hozzá a hallottakhoz Korenchy László, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke.

Nyugati homlokzatán kitárt szárnyú turulmadár
Nyugati homlokzatán kitárt szárnyú turulmadár

A látvány megdöbbentette az ANYA résztvevőinek egy részét
A látvány megdöbbentette az ANYA résztvevőinek egy részét


Eredetileg a különböző korok, irányzatok, stílusok jegyei elevenedtek meg tökéletes összhangban a kifinomult ízlésű építész/műépítész, Steindl Imre tervei nyomán a Spitczer-kastély kül- és belterén. A reneszánsz, a gótika, a barokk, a szecesszió nyomai ma is tetten érhetők a romos épületen, magyarázta a tanárnő egy-egy részletre mutatva. Valamennyi külső és belső díszítése, kő- és fafaragványa, gipszdíszítménye, ablakának vitrázsüvege unikátum, egyedi darab volt. Belvilágában főleg a magyar virágmotívumok domináltak. A kandallót különleges razolatú, Zsolnay kerámialapok borították. Az épület belső falain és általában is a rózsaszín és a kék színek meghatározóak voltak. Mára nyoma sincs az egykor hatalmas, fából készült főbejárati ajtónak, amely felett, kovácsoltvasból készült, sárkányra emlékeztető S betű köszöntötte a belépőt. A család vélhető, viszonylag épen megmaradt védjegyét fel is fedeztük a kastély oldali bejáratánál.
Közvetlenül a második világháború után még sejteni sem lehetett: milyen sors vár a kastélyra az impériumváltást követően. Kezdetben ideiglenes kórházként működött, de volt árvaház is, a háborúban elesettek gyermekeiről gondoskodtak itt. Idővel a helyi önkormányzat könyvtárként, kultúrotthonként, zeneiskolaként, rádióként, vendéglőként működtette. A közelmúlti változások után „gazdátlanul” maradt kastély közpréda lett… Úgy tűnik, ezen semmit sem változtatott a műemlékvédelem alá helyezés sem, 1997 után… Tetőszerkezetét megjavították ugyan, hogy ne ázzon be, erre utal a kimaradt, porosodó cserépsor is. Reményt sugallva: lenne esély a megmentésére, újjászületésére, ha összefognának érte az illetékes intézmények.