2024. május 10., péntek

Kölcsönös elismerés nélkül

Vučić: Nincs többé napirenden Koszovó függetlenségének elismerése Washingtonban

A szerbiai küldöttség nem fogadhatta el azt a dokumentumot, amelyben a Szerbia és Koszovó kölcsönös elismeréséről szóló kitétel állt – jelentette ki csütörtökön este Washingtonban Aleksandar Vučić szerb elnök.

Mint ismeretes, Belgrád és Pristina küldöttsége a Fehér Házban egyeztet. A tegnap délutáni nyilatkozatok szerint az egyik dokumentumban a felek kölcsönös elismerése szerepelt.

– Az első dokumentum, amit elén tártak a Gazdasági normalizáció címet viselte. Ez egy igen nehéz, 16 pontos dokumentum volt, amelynek egyik pontja az elismerésre vonatkozott. Úgy véltük, ennek a gazdasági együttműködés helyreállításának témájában semmi helye, ez számunkra elfogadhatatlan. A Trump-kabinet tagjai meghallgatták észrevételünket és azt hiszem, más dokumentumokban ez a kitétel már nem szerepel. Továbbra is reménykedünk abban, hogy sikerült megállapodást elérnünk – jelentette ki Vučić.

A szerb államfő úgy fogalmazott, a Koszovó függetlenségének elismerésére irányuló követelések nem új keletűek, de erről nem hajlandó tárgyalni. Hangsúlyozta, hogy a találkozón számos olyan gazdasági projektről is tárgyaltak, amelyek kulcsfontosságúak úgy Belgrád, mint Pristina számára. A találkozón jelen volt Richard Genell, Donald Trump amerikai elnök megbízottja, és a kabinetjének képviselői is, de tiszteletét tette Ivanka Trump, az amerikai elnök lánya is.