2024. április 19., péntek

Lelket, testet, szellemet nevelve

A holisztikus gyermeknevelés az életkörülményektől függetlenül történő boldog, sikeres, stabil felnőtt személyiséggé nevelést tűzte ki célul

Az iskolai tanítás az információ-központú tananyag átadásán alapszik szerte a világban. Vagyis az új adatok ismertetését annak gyakorlati bemutatása követi, majd az ismétlési-rögzítési folyamat után az elsajátított tudás leellenőrzése, végül a diákok kiértékelése, rangsorolása. Alig néhány évtizedre rá, hogy az informatika és a digitalizáció előtérbe került, hirtelen hatalmas adathalmazzal találtuk magunkat szemben, illetve jelentősen felgyorsultak a mindennapjaink. Ebben a kisebb-nagyobb töltetű impulzusokkal teli lendületben őszintén szembe kell néznie a tanügynek a jövővel, és be kell vallani: a sikeres élethez szükséges alaptudást az eddig bejáródott információ-átadás módszerével képtelenség átadni a gyerekeknek.

Ezt bizonyítja az is, hogy lehetetlen már csupán néhány évre is előre gondolkodni a tanterv, a tanítás vonalának a meghatározásában, hiszen még elképzelésünk sincs, hogy milyen irányba, és milyen gyorsan változnak majd a társadalmi, gazdasági feltételek, játékszabályok körülöttünk. Jelen bizonytalan helyzetben, hogy egy majdani felnőtt teljességében, boldogan élhesse az életét, a legfontosabb kiaknázni még gyermekkorban a személyisége biztos, stabil pontját, mindezt a neves ógörög, delphoi templom felirataként is közismerté vált „Ismerd meg önmagad!” bölcsesség mentén. Ezen gondolatmenetből kiindulva készítette el a szabadkai Óvó- és Edzőképző Szakfőiskola filológusa, előadója és gyakorlatvezetője, dr. Máté Emese, az AranyozOM készségfejlesztő füzetcsalád kiadványát. A valamennyi korosztályhoz, a szülőkhöz, és pedagógusokhoz is szóló AranyrajzolatOM című holisztikus kreatív készségfejlesztő gyakorlófüzetet. Továbbá emellett a 6-tól 9 éves gyermekek finommotorikus fejlesztését is célzó ÉletvirágOM önfejlesztő kiadványt.

SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS

– A mindenfelől ránk zúduló információs záporban az új tudás átadásában elsősorban az egyén személyiségének a fejlesztését, annak teljességét, biztonságát, adottságát kell előtérbe helyezni nézetem szerint. Vagyis kell egy biztonságos pont ebben a mérhetetlen adatáradatban, hogy honnan induljunk ki, és hogy hova tartsunk. Egyfajta „navigációs rendszert” kell kialakítanunk gyermekeinknél, aminek választ kell adnia arra, hogy milyen tudást „gyűjtsenek be”, mit tanuljanak meg. Mi az ami „engem” szolgál, ami „engem” épít, és gazdagít? A diákot nem csupán befogadónak kell tekintenünk, akit – az ő érdekében – szeretnénk tudással elhalmozni, hanem vizsgáljuk meg azt az alapképességét, illetve azt az erősségét, ami adott a számára a születésétől kezdve, és aminek mentén kibontakozhat az életpályája. Több, mint két évtizedes tanügyben eltöltött tapasztalatom is alátámasztja, hogy mindenki egy olyan plusz képességgel jön a világra, ami egyénre szabott, az öröklődéstől független, és amennyiben a személy kibontakozása ennek mentén indul meg, akkor az ajándék lehet a szűkebb, tágabb környezetének, mint ahogy önmagának is – mondta el bevezetőjében dr. Máté Emese, aki szólt arról is, hogy meglátása szerint általában a múlt megtapasztalásait kívánjuk átadni az ifjabb generációknak, ugyanakkor egy majdani felnőtt egyén kibontakozásában érdemes az oktatásnak nagyobb figyelmet szentelni az adottságokra.

A STABIL PONT

– A forrásértékek holisztikus szemléletű kiaknázása a test, a lélek és a szellemiség egységét ötvözi, és a lelkületbe rejtett adottságokat kutatja fel első lépésben. Így az AranyozOM készségfejlesztő füzet első kiadványának, az AranyrajzolatOM című könyvnek is ez a célja. Egy elhivatott, a tanügyben tevékenykedő egyén már tudhatja: minden gyermeknél fel lehet fedezni, hogy az élet mely területén vannak erősebb jártasságai. Mondjuk van olyan gyermek, akinek hihetetlenül jó kapcsolata van a vízzel. Nemcsak rendkívül ügyesen úszik, hanem ezzel együtt kifinomult, és sokoldalú az érzelmi intelligenciája is. Többféle helyzetben simulékonyan tud alkalmazkodni, úgy az emberi kapcsolatokban is megtalálja az egyensúlyt, gördülékenyen kommunikál, a szervezési folyamatok élére állva sikeresen boldogul, folyton pörög, és a változásokból az előnyös helyzetet hozza ki. Aztán vannak azok a gyermekek, akiknél határozottan megmutatkozik az anyafölddel való jó kapcsolat. Ez a gyermek akkor boldog, és akkor éli meg önmagát igazán, ha napi kapcsolatban van a földdel. Ez lehet mezőgazdasági munka, vagy kertészkedés, akár agyagozás, építkezés. Ilyenkor a gyermek szeme sugárzik, a lélek kitárul, megéli önmagát, és ekkor nagyon sok információt képes befogadni. Tehát ha a lélek rátalál arra a bizonyos stabil pontra, ami az ő erőssége, akkor rendkívüli belső kiegyensúlyozottságot, biztonságot, támpontot kap a kezébe, ami meghatározhatja a jövőjét és a további életét, és lelki egyensúlyban élheti le az életét – ismertette a tanárnő, aki szólt arról is, hogy az AranyrajzolatOM című kiadvány egy az emberiség által ősidők óta használt geometriai szimbólumra alapoz.

A STARTVONAL

– Ez a földelemszimbólum folyamatosan hatással van a tudatalattinkra, és ha elkezdünk ezzel a jelképpel dolgozni, akkor olyan, mintha a személyiségünk valamennyi rétegét megmozgatnánk, kiaknáznánk, és életre keltenénk. Mindezt annak érdekében, hogy a földi világban megtaláljuk a személyiségünk alapját. A könyv első részében ezt az aranymetszés szerkezeti elemeit alapul vevő szimbólumot tanuljuk meg rajzolni többféle módon. A felnőttek körzővel, vonalzóval próbálkozhatnak, a gyermekek korosztálytól függetlenül pedig a kiadvány végén levő elemek kivágásával, azok mozaikként történő összeillesztésével dolgozhatnak. Egyénileg, vagy akár társasjátékként is hozzákezdhetnek, akár színes papír felhasználásával is. Különösebb titok nincs benne, hiszen például, a napi hangulatunkat is meghatározhatjuk, konkrét megfogható formába önthetjük azzal, hogy ki milyen színekből rakná össze, festené ki ezt az alakzatot. Ehhez nyújt kapaszkodót Johann Wolfgang Goethe ismert Színtana, ami a könyv második felében adja a kiindulási pontját a foglalkozásoknak. A kiadvány vége pedig tartogat néhány érdekes olvasnivalót is – hallhattuk a könyv szerzőjétől, aki a füzet alap szimbólumaként használatos kifestőt az életcélhoz vezető út startjának határozta meg. Számára az ad útmutatót egy egyénnel kapcsolatban, hogy ki milyen színekkel fest, milyen formákat alkot, milyen motívumokkal él. Azaz milyen érzelmi tartományokból indul ki, ez által milyen vágyakat, kívánságokat „árult el” magáról, és ehhez például mekkora induló energiával rendelkezik. Ez utóbbiról teszem azt a piros szín használata mond a legtöbbet.

– A füzet egy-egy lapjának kitöltése után a gyermek képi világa jelenik meg előttem, hogy az életét milyen érzelmi töltettel, képi világgal éli meg, milyen jellegű kreativitással rendelkezik, milyen kapcsolódási pontokkal gondolkodik. Melyik része az a képességeinek, ahol zökkenőmentesen, önállóan tud cselekedni, mely terület az, ahol segítségre, fejlesztésre szorul, hogy minél teljesebben ki tudjon bontakozni. Kimutatkozik az élet iránt tanúsított lelkülete, az alázata is, vagy dominálni kíván-e? Befogadja-e a sugallatokat, megtartja-e azokat, haragtartó vagy feldolgozza a belső feszültséget? Milyen szinten nyitott az embertársai felé? Fel tudja-e emelni maga körül a folyamatokat, vagy megrekeszti őket? Ez mind-mind benne van abban a képi világban, amit megelevenít valaki a kezével – hangsúlyozta dr. Máté Emese, akitől megtudhattuk azt is, hogy az AranyrajzolatOM című könyv angol, olasz, és francia nyelvű változata már elkészült Christine Hilcenko fordításában, és az interneten be is szerezhető a világ bármelyik pontján az egyik nemzetközileg is népszerű, eladásra specializálódott portálon. Mint ahogy szerb nyelven Mira Morić szerkesztésében Zlationica cím alatt is kiadásra került, a füzetek egységes grafikai szerkesztéséért Slavoljub Hilčenko a felelős. Az AranyrajzolatOM című kiadvány recenzensei prof. dr. Bagdy Emőke emerita egyetemi tanár, és dr. Hózsa Éva egyetemi rendes tanár. A kiadványról a turulemese12@gmail.com oldalon kaphatnak bővebb tájékoztatót.