2024. május 8., szerda
KORONAVÍRUS VAJDASÁGBAN

Óbecsén már 53 koronavírus-fertőzött van

Amióta a járvány ismét felütötte a fejét az országban, Óbecse község területén a tegnapi napig 53 fertőzött személyt vett nyilvántartásba az Egészségház, és összesen kilencen szorulnak kórházi kezelésre – derült ki a községi válságtörzs tegnap kiadott közleményéből. Azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőzött személyekkel, 14 napos karanténba helyezték. A héten az is kiderült, hogy az Egészségház két munkatársa is megbetegedett, ők házi karanténban vannak, és csak a teljes gyógyulás és a megismételt teszt negatív eredménye után állhatnak majd munkába.

A fertőzésgyanús betegeket a gyógyfürdő épületében fogadják az orvosok (Ótos András felvétele)

A fertőzésgyanús betegeket a gyógyfürdő épületében fogadják az orvosok (Ótos András felvétele)

Az óbecsei Egészségházban június 13-a óta csak gyorsteszteket végeznek. A fertőzéstüneteket produkáló betegeket a gyógyfürdőben kialakított Covid-rendelőben fogadják. Az Egészségház igazgatónője újságírók megkeresésére nem hajlandó nyilatkozni, szerinte a válságtörzsnek szolgáltatott adatokkal eleget tesz kötelezettségének, és mint mondja, ennél többre nincs is felhatalmazása.

A fentiek miatt a MojBečej.rs portál a Vajdasági Közegészségügyi Intézettől próbált meg óbecsei vonatkozású közérdekű adatokhoz jutni, de nem járt sikerrel, így Óbecse község polgárai továbbra sem tudják azt, hogy hány itteni lakost teszteltek le Újvidéken koronavírusra, közülük hányan lettek pozitívak, és hány óbecsei lakos került a fertőzés miatt kórházba március 6-a óta? Az intézmény azt sem tartja valószínűleg közérdekű adatnak, hogy Vajdaságban milyen gyakran tesztelik az egészségházak és Covid-rendelők munkatársait, és hogy március 6-a óta hány egészségügyi dolgozó kapta el a fertőzést a tartomány területén?

Habár a közérdekű információk hozzáférésére vonatkozó törvény értelmében az intézménynek 48 órán belül választ kellett volna adnia a sajtó kérdéseire, ezt csak 5 nappal később tette meg, de adatok helyett csupán annyit közölt: a Dr. Milan Jovanović Batut Köztársasági Közegészségügyi Intézet rendelkezik egy központosított szoftverrel, ahonnan ki lehet nyerni a kért információkat.