2024. május 9., csütörtök

Két hét múlva folyósítják a harmadik minimálbért

Siniša Mali pénzügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy július 7-én az állam megkezdi a harmadik minimálbér kifizetését a koronavírus ideje alatt kárt szenvedett vállalatok számlájára. A foglalkoztatottaknak ez alkalommal is 30 ezer dinár jár. A pénzügyminiszter szerint az állam által indítványozott gazdasági serkentőcsomagoknak köszönhetően nem kerültek a csőd szélére a vállalkozások és gyárak, de a szerbiai gazdaság sem szenvedett el jelentősebb károkat.
A koronavírus-járvány okozta negatív hatások enyhítése érdekében bevezetett gazdasági intézkedések lehetőségével szinte kivétel nélkül éltek a vállalkozók. Az állam vállalatonként három minimálbér értékével, összesen 90 ezer dinárral segítette a dolgozókat. Összesen 232 ezer vállalatban mintegy 1.055.000 foglalkoztatott jutott ennek köszönhetően állami támogatáshoz. A bérezés elszámolásának módjáról a munkáltató szabadon választhat, hogy a pénzt külön, illetve a bér keretében fizeti-e ki.
Mali arról is beszámolt a Prva Televíziónak, hogy a hét folyamán a szerbiai pénzügyminisztérium online-tárgyalásokba kezd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel az állami költségvetés felülvizsgálásáról. A IMF-fel folytatott tárgyalások egyik témája a Szerbia 2025 program céljainak megvalósítása lesz – mondta a pénzügyminiszter.
Siniša Mali újabb jelentős állami beruházásokat is bejelentett. Miután befejeződnek a munkálatok a Moravai korridoron, a közlekedési szempontból jelentős építkezések továbbra is folytatódnak országszerte. A tervek szerint a nyár végére már befejeződnek az egyeztetések a szerbiai csatornarendszer és vízellátási hálózat kiépítéséről is az illetékesekkel.
A további beruházások közül a pénzügyminiszter kiemelte a belgrádi metró kiépítésére vonatkozó tárgyalások következő fordulójának megkezdését, a belgrádi szennyvíztisztító újabb részlegének építését, valamint a Belgrád vízivároshoz vezető új hídnak a megépítését a Száván.