2024. május 8., szerda

Csí és Csacsacsa kalandjai

A zentai születésű Szabó Szebasztián, a felesége és barátaik által elindított webbábsorozat szórakoztatva terjeszt ismereteket a legkisebbek számára

Rockzenei körökben a szegedi Miracle Sound zenei stúdió az elmúlt években komoly hírnevet szerzett, számos ismert és kezdő zenekar is igénybe veszi szolgáltatásaikat. Szabó Szebasztián zentai születésű fiatalember cimborájával, Sóti Norberttel karöltve régi álmát megvalósítva alapította meg a stúdiót, amely az alapítók és az ott dolgozók sokéves tapasztalatának és messze földön híres problémamegoldó képességének köszönhetően mindig minőségi produkciókkal rukkol elő.

Az együttesek hanganyagainak elkészítése mellet Szebasztián feleségével, Szabó-Bagi Gabriellával és barátaikkal karöltve nemrég egy gyermekeknek szóló ismeretterjesztő, igen szórakoztató projektumba is belevágott, és a közös ötletelés után megszületett a Csí és Csacsacsa kalandjai bábfilmsorozat, amelynek epizódjait a YouTube videómegosztón nézhetik meg az érdeklődők.

– Két évvel ezelőtt barátaink, dr. Fábri-Ördögh Lilla és Fábri András külföldi nyaralásuk során egy kesztyűbábbal jelentkeztek be otthon maradt kislányaiknak, és mesélték el az átélt kalandokat esténként. Hazatérve Lilla felkereste a feleségemet, majd megszületett az ötlet, hogy két karakter segítségével gyermekeknek szóló, ismeretterjesztő, ám szórakoztató kisvideókat készítsenek – mesélt a kezdeményezésről Szebasztián, aki elmondta, így megszületett Csí, a távol-keleti, testesebb csirke és Csacsacsa, a Mexikóból Magyarországra látogató szamár figurája, akik félelmet nem ismerve járják körbe a vadasparkokat, fél szárnnyal és egy patával kapaszkodva megülik a legvadabb pónikat, illetve úszógumival szelik át a strandokon a legmélyebb vizű medencét is, miközben az epizódokat követő gyermekek sok érdekességet is megtudhatnak az adott témáról.

– A két főhős, Csí és Csacsacsa karakterei mögött Lilla és Gabi személyében egy biológus és egy gyógypedagógus áll, akik nem mellesleg mindketten kisgyerekes édesanyák – hangsúlyozta beszélgetőtársunk, aki azt is elmondta, hogy a karakterek megálmodása során arra fektették a hangsúlyt, hogy a szereplők szerethetők és bohókásak legyenek, akiket a gyermekek és a felnőttek egyaránt könnyen a szívükbe zárhatnak.

– Gyakorló szülőkként azt látjuk, hogy rengeteg tartalom veszi körül a szülőket és a gyermekeket, minőséget azonban sajnos csak egy részük hordoz. Innen jött az ötlet, hogy ha már gyermekeink a képernyő előtt ülnek (mert bár próbáljuk minimalizálni ezt az időt, valamennyit mégis ott töltenek), tanuljanak is abból, amit éppen látnak. Arra gondoltunk, miért ne próbálnánk meg mi ilyen tartalmakat létrehozni – magyarázta Szebasztián, aki elmondta azt is, hogy a történeteiket elsősorban az óvodás és a kisiskolás gyermekeknek, illetve a csipetnyi humorral megáldott szüleiknek ajánlják.

A hangmérnökként és producerként dolgozó fiatalember elmesélte azt is, hogy az epizódok elkészítése során nem tűztek ki maguk elé szoros határidőket, ehelyett az egyedüli céljuk az volt, hogy az elkészült videók igényesek legyenek, olyanok, amelyeket a saját gyermekeiknek is szívesen megmutatnának.

– A forgatókönyvet Lilla és Gabi írja, ezt a folyamatot alapos kutatómunka előzi meg. Folyamatosan keressük a lehetőségeket és azokat a helyszíneket, amelyek érdekesek lehetnek a gyermekek számára. A videó elkészítéséhez Valach Márkot kértük fel, az ő szakmai tapasztalata nagy segítséget jelentett a részek felvétele során. A zenét Lilla, Andris és jómagam készítjük – fejtette ki Szebasztián, aki elmondta, a kisfilmeket a Miracle Sound Stúdióban utószinkronizálják, amit saját maga készít el az atmoszférazajtól a zörejezésen át egészen a hang mastereléséig.

A sorozatnak már az első része is igen nagy sikert aratott, az alkotók azonban mindenképpen arra törekszenek, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a websorozatukat. A sorozat epizódjait a www.facebook.com/csicsacsacsa/ oldalon is megtekinthetik az érdeklődők.