A sporttörténet feltárásakor nélkülözhetetlen ismerni az adott kor történelmi hátterét, amely elválaszthatatlan a politikától. Így van ez a trianoni „békeszerződés” megkötésével is. „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… A leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.”Mindezt Francesco Nitti olasz miniszterelnök mondta 1924-ben…
Trianon minden téren katasztrofális következményekkel járt Magyarország számára, ebbe természetesen a sportélet is beletartozott, hiszen súlyosan érintette az elcsatolt területek sportegyesületeit is.
Az 1910-ben még 20 886 487 fős Magyarország lakossága a békeszerződést követően 7 615 117 főre apadt. Már 1919 elején megkezdődött a délvidéki magyarok létszámának csökkentése, a magyar köztisztviselők elbocsátásával és a határokon történő „áttételével”. Ezt a lépést az ún. hűségeskü megtagadásával indokolták. A jugoszláv államban két alkalommal követelték meg a hűségesküt, először 1918 novemberében a Nemzeti Igazgatóságra, másodszor 1921-ben a vidovdani alkotmányra. Azokat a köztisztviselőket, akik megtagadták a hűségesküt, elbocsátották, majd „áttették” a határon. 1918 és 1924 között 44 903 magyar hagyta így el a jugoszláv államot, közülük 8511 fő volt köztisztviselő.
„Mire a levelek lehullanak…”
1920. június 20-án jelent meg Bácska, Bánát, Baranya (BBB) belügyminisztériumi osztályának 8999/1920. számú törvényrendelete, amely szerint az SZHSZ-kormány legfelsőbb felügyelete alá tartozó mindazon sportegyesületek, amelyek még a magyar kormány által jóváhagyott alapszabályzatok alapján működtek, kötelesek voltak 1920. október 1-jéig az új előírásokkal összhangban újakat kidolgozni, ellenkező esetben az egyesületet feloszlatták, a vagyonát pedig elkobozták. Elkobzás esetén kötelesek voltak a vagyon szétosztását elrendelő közgyűlési határozat jegyzőkönyvi kivonatát a királyi kormánynak láttamozás és jóváhagyás végett felterjeszteni. Amely egyesület nem alkalmazkodott szigorúan a rendelethez, annak működését a helyi hatóságok kötelesek voltak azonnal felfüggeszteni.
Az 1920-as évek elején egyre jobban kezdtek tért hódítani a szláv szokolista eszmék, sorra alakultak meg az egyesületeik. A zsidóság az identitásának megvédése érdekében szintén szervezkedni kezdett a cionista eszme megjelenésének hatására. Ezáltal a tömegsport – amely az élsport pótlásának az alapfeltétele – soha nem látott fejlődésnek indult, s e téren főleg a Sokol egyesület sorsdöntő szerepet töltött be, ehhez társultak a fokozatosan jóváhagyott statútummal rendelkező „megbízható” sportegyesületek is. Mindez azonban nem ment zökkenőmentesen, hiszen a sportolók nem tudták minden téren megteremteni az egyetértést. Ebben közrejátszottak a politikai és nemzetiségi túlfűtött viszonyok és az ezek következtében kialakult körülmények. A sportolók között bizonyos elkülönülés mutatkozott. Ezért tömörültek külön sportegyesületekbe a magyarok és a szerbek (szlávok), és külön a cionista alapokon szervezett egyesületekbe a zsidó fiatalok. Alig pár év elteltével mindinkább kikristályosodott, hogy az akkori társadalmi rétegeződést tekintve nem tudták megtalálni a közös hangot a túlnyomórészt kereskedőkből és intellektuelekből álló sportegyesületek, valamint a mindinkább feltörő és megerősödő mozgalmi alapokon állómunkássportmozgalom. Pedig a munkássportolók mindinkább teret hódítottak, és minden vonalon előretörtek, sokszor országos eredményeket értek el – de ez már egy másik fejezet.
Száz év távlatából megítélve azonban mindezen mozgalmak talán sokkal jobban sikerültek, mint azt akkor remélni lehetett volna.
Az újonnan megalakult SZHSZ Királyságban rendeletre virágzó sportélet próbálta kezdetét venni. A Vajdaság, amelynek városai a legrégibb sporthagyománnyal rendelkeztek, országos viszonylatban is fokmérővé vált a kibontakozó sportéletben. Eközben a jóhiszemű sportvezetők teljes erejükből azért küzdöttek, hogy a tiszta sportszempontokat minél előbb érvényre juttassák. Nagy küzdelmet vívtak azért, hogy a sportolás politikamentessé váljon. Környezetünkben ugyanis nagyon érződött az utódállamok megalakulása utáni évekre jellemző állapot, vagyis az, hogy az új államhatalmak gyakran különböző sportmegnyilatkozásoknak politikai jelleget vagy túlzott színezetet tulajdonítottak. Ilyen alapon belügyminiszteri vagy helyi hatósági intézkedésekkel gyakran tették lehetetlenné a már régóta jól működő és virágzó sportegyesületek tevékenységét.
1921 tavaszán nemzeti kilengésre hivatkozva például betiltották a Zentai Atlétikai Klub (1882. június 4-én alakult) működését. Ennek előzménye az volt, hogy Törökkanizsán szerepeltek egy meghívásos barátságos labdarúgó-mérkőzésen. Hivatalos bajnokság még ebben az időben nem volt. A játékosok fiákeren utaztak a mérkőzés színhelyére, és a mérkőzés után tovább barátkoztak… Visszafelé jövet virágos kedvükben (vagy nemzetiségi hetvenkedéstől sarkallva) a magyar Himnuszt kezdték énekelni, a lovakat hajtó fiákerest pedig arra kényszerítették, hogy kalapját levéve hajtsa a lovakat, amíg az ének tart. Hazatérvén a kocsis megijedt: mi lesz, ha ezt valaki meglátta, és ő nem szólt? Azonnal feljelentést tett a helybeli rendőrkapitányságon. A fiákeren ülő játékosok ellen büntetőeljárás indult, minek következtében elzárásra kerültek. Tettüknek további súlyos következménye volt: hivatalos bejelentés lévén az akkori zentai rendőrkapitány, Đura Nikolić nem tehetett mást – hiába volt tősgyökeres zentai –, mint hogy a sportegylet működését azonnali hatállyal betiltotta, a városi tanács az addigi népkerti sportpályák (tenisz, teke, tornajátszótér) használati jogát megvonta, a labdarúgópályát pedig felszántatta úgy, hogy az hasznavehetetlenné vált…
A zentai esethez hasonló betiltás, feloszlatás történt még: 1921-ben Újvidéken az Újvidéki Testgyakorlók Körének tagságát eresztették szélnek, 1924-ben az Apatini SC-t számolták fel. Tervbe vették az Újvidéki AK (NAK) feloszlatását is.
Az új ország új irányelvek szerint kiépítendő sportélete vajúdott ezekben az években. Ennek a vajúdásnak a terhére írandók a különféle sportsérelmek. A sportélet tele volt hazugságokkal, tévedésekkel és elavult szempontokkal. „Új irányelvként a tömegneveléses testkultúrát jelölték meg” – írta az akkori sajtó (már ami megjelenhetett). A háború utáni években jó pár szabadelvű magyar lapot betiltottak, kivéve az erősen cenzúrázottakat, vagy amit a hatalom megbízhatónak tartott, és megfelelt az államvezetés elvárásainak. Mégis érdekes tényként el kell mondani, hogy 1920-tól több „sportlap” beindult Nagybecskereken, Újvidéken és Szabadkán.
Jugoszláv Sportélet, 1922. szeptember 7.: „Szentai viszonyok. Amíg Vojvodina legkisebb községeiből is érkeznek hírek hozzánk új egyesületek alakulásáról, addig Sentán a sport el van fojtva. Ez az egyetlen város talán az egész világon, hol a hatóság rendelete folytán a fiatalságnak csak egyszer van joga havonta sportolni. Őszintén ajánljuk a szégyenletes tényt a kultuszminiszter figyelmébe. Reméljük, hogy ez a szégyenletes állapot rövidesen megszünik.”
Jugoszláv Sportélet, 1923. április 3.:„A főszövetség nem engedélyezte a Vasas mérkőzését. Nincs végleges döntés a magyar bojkott ügyében. Nemcsak Szubotica, hanem az egész ország sportközössége várta a Vasasokat. Népvándorlás lett volna tegnap Szuboticán, ha hosszú évek után újra játszott volna budapesti csapat nálunk. Nem tudjuk megállapítani, hogy a budapesti játékosok megkapták volna-e a beutazási vizumot, mert erre már nem is került sor. A zágrábi főszövetség fosztott meg bennünket ettől a nagy sportélvezettől… Közben a Zagreb zavartalanul játszik a bécsi és a prágai csapatokkal…”
Jugoszláv Sportélet, 1923. július 9.: „Megszünt a bojkott Magyarország ellen. Engedély van, de vízum nincs…”
Jugoszláv Sportélet, 1924. szeptember 29.:„A Szegedi AK nem játszhatott Szuboticán. A belügyminiszter nem adott játszási engedélyt a szombatra és vasárnapra tervezett, SAND és a Bácska elleni mérkőzésekre. Szerdán és csütörtökön még Zomborban pályára tudtak lépni (SzAK–Amatör 5:0, Sombori Sport–SzAK 4:1)…”
Jugoszláv Sportélet, 1924. december 15.: „Nem kaptak beutazási engedélyt a budapesti birkózók. Rombadőlt a sombori Amatőr nagyszerű programja. A sombori Amatőr hónapok óta nagy fáradsággal és áldozatokkal előkészített nemzetközi versenye az utolsó percben meghiúsult. A versenyek fénypontját a magyar olimpikonok indulása jelentette volna…”
Vajdaságiak az SZHSZ és a Jugoszláv Királyság olimpiai csapatában (1924–1936)
1924 (Párizs) – Nagy István birkózó, kötöttfogás, 82,5 kg. Egyesülete:Zombori Sportegylet – ZSE. Szentgyörgyi György úszó, vízilabdázó. Egyesületei:Zombori Sportegylet – ZSE, 1931-től Central Córdoba (Argentína).
1928 (Amszterdam) – Frölich Ferenc (Franjo) vívó. Egyesülete: Hakoah, Szabadka. Juhász Béla birkózó, kötöttfogás, 82,5 kg. Egyesületei: Amateur SK, Zombor, Radnički, Zombor. Palkovics Ferenc birkózó, kötöttfogás, 75 kg. Egyesületei: ZAK, Zenta, Radnički SE, Zenta, Hercules SE, Zágráb, SAND, Szabadka. Szabó Gyula birkózó, kötöttfogás, 58 kg. Egyesülete: SAND, Hakoah, Szabadka. Siflis Géza labdarúgó (kapus). Egyesülete: SAND, Szabadka.
1936 (Berlin) – Fischer Antal (Antun) – Toni birkózó, kötöttfogás, 72 kg. Egyesületei:Hakoah, Szabadka, Juda Makkabi, Zágráb – JMBZ, Jugoslavija SK, Belgrád. Kis Kálmán birkózó, kötöttfogás, 79 kg. Egyesülete:Ferrum, Hakoah, Szabadka. Tóth Károly birkózó, kötöttfogás, 56 kg. Egyesületei: Radnički SE, Zenta, Spártha SE, Zágráb. Christián Margit párbajtőrvívó.Egyesületei: Obilić SE, Nagybecskerek, Vívó és Tennis Club, Nagybecskerek.
Sportegyletek, klubok Vajdaságban (1920–1941)
Az 1920–1941-es időszakban több száz új sportegyesület alakult meg, vagy a régiek tettek eleget az új előírásoknak, és névváltoztatással működtek tovább, bekapcsolódván az SZHSZ versenyrendszerébe. Ezeknek felsorolása helyszűke miatt lehetetlen, már csak azért is, mert az egyes sportágakkal foglalkozó klubok mellett átfogó sportegyesületek is alakultak, nemzeti és felekezeti hovatartozás szerint: szerb, szlovák, bunyevác, magyar, zsidó, amelyek a következő sportágakat űzték: labdarúgás, atlétika, úszás, céllövészet, evezés, hazena, tenisz, lovaglás, teke, birkózás, vívás, vízilabda, asztalitenisz, kerékpár, jégkorong, hálólabda, motorsport, lovaglás, sakk). Meg kell említeni még a Sokol egyesületeket is, amelyek 1920-tól szinte minden nagyobb városban létjogosultságot nyertek.
Összegezve:
Az 1920-as évek elején a vajdasági sport igyekezett minél előbb túljutni a korszak kezdeti nehézségein, buktatóin, a megmaradás és a továbbfejődés érdekében. Az 1920-as évek közepére jellemzővé vált, hogy a testi és a szellemi kultúra hogyan egészítette ki egymást.
Ezekben az években az egyesületek kezdtek az SZHSZ állam szerves részévé válni, sok jó hírű válogatott versenyző kezdte el szárnyait bontogatni. Az 1920-as évek kivándorlási láza megtizedelte az „élsportolók” sorait is. Itt mutatkozott meg viszont az előnye a tömegsportnak, amely az élsportolók pótlását biztosította. 1929. október 3-án a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságból Jugoszláv Királyság lett, egyidejűleg közigazgatási reformot (magyarul: diktatúrát) vezettek be: a történelmileg kialakított 33 kerületi országrész helyén 9 bánságot szerveztek. Vajdaság a Dunai bánsághoz került. A két világháború közötti időszakra (1920–1941) jellemző volt a sportágak önállósulása és kibontakozása. A sport egyszerűen eredményorientálttá vált. Az 1920-as évek végére és az 1930-as évek elejére (gazdasági világválság…?) változott az eddigi általános sportfelfogás, kiéleződött a harc és a versengés az egyesületek és a vezetőik között. 1941. április 10-én Bácskába bevonult a Magyar Királyi Honvédség. A társadalmi és a sportélet megváltozott. A versenyrendszereket és az egyesületek vezetőségét átszervezték, felújították. Egyes sportklubok, egyletek és társaságok visszakapták régi, eredeti magyar elnevezésüket (pl. a Radnički SD-ből ismét Bocskay SE lett…), másokat betiltottak, némelyek pedig csak teljesen új név alatt szerepelhettek tovább. A Sokol és a zsidó sportegyesületeket lassan feloszlatták, tevékenységüket betiltották.
