2024. április 18., csütörtök

Dr. Kon visszavonult

A fertőzés elleni küzdelem jórészt véget ért, ezért dr. Predrag Kon epidemiológus visszavonul, ezt Facebook-bejegyzésben jelentette be. Összegezte, amit a koronavírus elleni harc során tett, és bírálóihoz is szólt.

– Mindazokat, akik állítólag a barátaim közé tartoznak, ugyanakkor olyan kifejezéseket használnak, hogy „népirtást hajtottunk végre”, meg hogy úgy jártunk el, mint Mengele, nem akarom se látni, se hallani többé. Ilyen gyűlöletáradatot olyan emberek részéről, akiket évek óta ismerek, nem vártam, de nem is érdemeltem meg – írta. – A Covid-19 elleni védelemre kidolgozott szerbiai forgatókönyv legkevesebb ezer életet mentett meg. Pontos becslést majd a világjárvány befejezését követően lehet mondani. Mindazok az elmélkedések arról, hogy kellett-e a szükségállapot, vagy sem, olyan emberektől ered, akiknek fogalmuk nincs, milyen helyzetben kezdődött el a világjárvány.

Dr. Kon a világjárvány és a politika kapcsolatáról is írt bejegyzésében: „Arról, hogy kinek felelt meg a Covid-19-es világjárvány politikailag, beszéljenek a politikusok, és azok is, akik ezt szajkózzák. Aki úgy gondolja, hogy valakinek a ’kollaboránsa’ voltam, ahogyan egyik ’barátom’ mondta, az bolondokat beszél, és a hozzá hasonlók sem állnak ettől távol.

A feladatomat elvégeztem. A Covid-19-es vírus biztosan elcsitul. A családom és a maradék barátaim előtt továbbra is rendületlenül és szilárd meggyőződéssel vallom, kitűnő munkát végeztünk, amiben az egészségügyi dolgozók igazi hősök voltak. Az ország tíz napon belül elmondhatja, hogy legyőzte a járványt, aztán pedig várjuk ki a 28 napot egyetlen megbetegedés nélkül, és ki is hirdethetjük a diadalt – írta többek között – dr. Predrag Kon Facebook-bejegyzésében.