2024. május 8., szerda

Megnyitottak a kávézók

A rendkívüli állapot kihirdetése óta meghozott intézkedések folyamatos enyhülésével az élet lassan kezd visszatérni a megszokott medrébe, és mára, a szükséges óvintézkedések mellett, többek között a kávézók is megnyitottak, illetve a tömegközlekedésben is változások álltak be.

A kávézókban be kell tartani az egymás közötti legalább kétméteres távolságot (Fotó: Gergely Árpád)

A kávézókban be kell tartani az egymás közötti legalább kétméteres távolságot (Fotó: Gergely Árpád)

Az intézkedések enyhülése már az elmúlt héten megkezdődött. Megnyíltak a fodrászszalonok, az edzőtermek, ugyanakkor a Szabadkai Rendkívüli Helyzetek Törzskara rendeletének értelmében május másodikán megnyitottak a parkok is – a hivatalos megfogalmazás szerint: engedélyezik a mozgást a parkokban, valamint a polgárok szabadidős és sporttevékenységét szolgáló közterületeken. Április harmincadikán megnyitotta kapuit az egy hónapja zárva tartó Palicsi Állatkert, amely látogatottsága hagyományosan a majális alkalmával a legnagyobb – ez az idén a kijárási tilalom miatt elmaradt. A bankok és a posta épülete előtt továbbra is sorokat láthatunk, annak ellenére, hogy az ügyfeleknek egyre több tolóablak áll rendelkezésükre ezen intézményekben.

A kávézók megnyitását többen örömmel fogadták, és hétfőn sokan ültek le az asztalokhoz, hogy több mint egy hónap kihagyás után újra élvezzék kedvenc kávézójuk kínálatát. Az előírások szerint a vendégeknek belépéskor, valamint az asztalok közötti közlekedés alkalmával kötelező a védőmaszk viselése, ugyanakkor a pincérek is maszkban, kesztyűben kötelesek kiszolgálni a kuncsaftokat.

Az élet teljes tempójában tért vissza (Fotó: Gergely Árpád)

Az élet teljes tempójában tért vissza (Fotó: Gergely Árpád)

A Rendkívüli Helyzetek Törzskara hétfői rendelete szintén kitér a fenti módosításokra. A tömegközlekedéssel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy május negyedikétől a települések közötti közlekedés indult újra, míg a városi és peremvárosi járatok pénteken indulnak meg. Ezen újraindulás több szakaszban valósul meg. Első fázisban a munkásbuszokat állítják vissza, ezt követően a diákoknak és az egyetemistáknak, majd a munkanélküliek, turisták, valamint a 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok, és legvégül a 65 évnél idősebbek számára is lehetővé teszik az utazást.

A Rendkívüli Helyzetek Törzskara legutóbbi rendelete a bevásárlóközpontok megnyitásáról is szót ejt. Eszerint az itt működő önálló üzletek pénteken nyithatnak meg a szükséges óvintézkedések mellett.