MÉDIA (21.)

Pokolba taszítva – a mestermű

Hihetetlen, de igaz: a „szűk” műfaj, a horror Sam Raimi filmjével a 21. században alkotott a legnagyobbat – A legjobb horrorfilmek, a legjobb rendezők és legek világáról a horrorisztikus világkép, illetve világlátás kapcsán a lehetséges és a lehetetlen a

Kubát Gábor

2020. március 29., 16:21

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szinte hihetetlen, de igaz, a Pokolba taszítva (Drag Me to Hell), a 11 évvel ezelőtti, 2009-es filmművészeti óriás a horrorműfaj egyik legkiemelkedőbb alkotása, s ami a legfontosabb ilyen esetekben: a legfélelmetesebb. Szellemi elődje, A gonosz halott (Evil Dead), amelyet szintén Raimi rendezett, pedig olyan fenomén volt, amely nemsak a horrorműfajt forradalmasította. Teljesen új, teljesen zseniális kameramozgásaival, operatőri trükkjeivel ez volt az 1980-as évek sok mindenki számára sajnos egészében ismeretlen „slágere”.

Sokan érdeklődtek tőlem, miért nézek horrorfilmeket. Feltételezem, azért, mert A gonosz halottat láttam 1980-valahányban, suhanckoromban, s úgy megdöbbentett, mint addig soha semmi. És, talán azért is, mert ezek állnak a legközelebb a valósághoz – szokott hangzani válaszom… Ha szimbólumvilági darabokként tekintünk rájuk, pszichológiai alapokkal készítve, minden bizonnyal így van. Amikor már régen azt hittük, nem lehet félelmetesebbet alkotni, létrehozója, Sam Raimi elkészítette – írta – a testvérével, Ivan Raimivel a művet, a Pokolba taszítva forgatókönyvét, majd meg is rendezte.  Az Evil Dead-et, (A gonosz halottat), melynek címét az akkori, nagy Jugoszlávia hanyag fordítói, illetve szinte teljesen ismeretlen, s nagymértékben talán tudatlan (?) fordítói szerbül a Zla smrt  (Gonosz halál) címmel fedték, az 1980-as évek valódi horrorslágerét, amely, mint mondtuk, nemcsak a műfajt színesítette, hanem forradalmasította az egész filmgyártást. 5000-6000 dollárból készült a óriási kaliberű zseni e műve, s mint említettem,  az akkori ország, (nagy-Jugoszlávia) kiskorú lakosaként a kb. 8,5 millió lelket számláló országban egyetlen filmet sem szinkronizáltak, lehet, hogy generációm nagyobb része ennek köszönheti, hogy nem volt túlzottan nehéz számára az angoltanulás, valamint a nyugati zenék állandó elérhetőségének… Ma már szinte netes alapkövetelmény, nem kell kazetták másolásával bíbelődni, és a fiatalok legnagyobb része, lehet, hogy inkább a németet szeretné előbb megismerni (ha szomorúan is, de nézzünk szembe a tényekkel, a munkavállalási lehetőségek okán), azonban a gyermek itthon is és  világviszonylatban is, természetesen épp angolt tanul(na). A zenék és filmek elérhetősége a mai napig, már jóval leegyszerűsítve, adott internetkapcsolattal a mai napig fennmaradt itt, azonban, a mi anyaországunkra a szovjet, Kelet-európai blokk országaira sajnos akkoriban ez egyáltalán nem volt jellemző, a brutális, termőfölddel legdúsabb ország, anyaországunk, Magyarország a vas és acél országává alakítása a szovjet irányítóközpontból nem mondhatott csődöt. A csodák egyike az volt, hogy még ilyen politikával is, az anyaország az „átkos” kommunizmusban, azaz annak egyik rövid korai szakaszában, szinte 99 százalékig önellátó volt. Talán Tito személyi kultusszal ötvözött szocializmusában nagyobb nyugatorientáltság volt tapasztalható (ezt nagyon óvatosan kell kezelnünk, mivel amit én éltem meg, az a fellazított, kései titoizmus volt, a korai vaskalapos-megtorlásos évek ellenpontja), nemúgy, mint a szovjet kommunizmusban, és a keleti blokkéban, valamint a kínai, vietnami, kubai, koreai kommunizmusban (amely szinte abszurd volt legutolsó szakaszában, Korea azért lőtt ki atomrakétákat is, mert az embargó miatt nem jutottak már elegendő élelemhez), máshogyan zajlottak a dolgok. Egyelőre ez – az élelmiszerhiány bennünket is fenyeget egy bizonyos mértékben. Egyes észszerűtlennek minősítendő becslések arra engednek következtetni, hogy az árutartalékok csupán 2,5 hónapig tartanak ki, azonban észen kell lennünk, s tudatában annak, hogy épp Vajdaságban terem a legtöbb búza, napraforgó, kukorica stb.

A  kommunista diktatúrák idején, amelyek végül önmaguktól omlottak be, itt még, a titoizmus későbbi szakaszában nem ténylegesen, de lehetett részlegesen szabadon élni. Ha későbbi periódusában a már meglágyult „Öreg” (Tito) kb. ezt is  „mondta”: „– Ja ću u kovčeg, pa vi vidite.” – azaz: én most elmegyek szépen a koporsóba, ti meg lássátok meg (mi fog történni), felveszegette a kölcsönpénzeket, ha nem is túl sokat, de már nagyokat, és valószínűleg már aligha visszafizethetőket, vagy egyenesen – számításba véve mindent – visszafizethetetleneket, miután az 1960-as késői évek hirtelen gazdasági fellendülése szinte egyből tapasztalható lett/volt… eladósodtunk, a gazdasági ’60-as fellendülés fő oka ennek pedig (kevesen tudják a mai napig) a következő volt: 1961 márciusában Tito (Josip Broz) eladta az USA-nak a Problem putovanja kroz vaseljenu (azaz Az űrutazás problematikája) c. szakkönyvet és a hozzá társítható jegyzeteket az Amerikai Egyesült Államoknak, a könyvet, amelyet szlovén szerzője, Herman Potočnik fizikus még a monarchiát szolgálva hozott létre. 1961 júniusában pedig a USA bejelentette: a világegyetembe, a kozmoszba fogunk utazni. S ekkor kezdődött meg Jugoszláviában az óriási gazdasági fellendülés…

Az akkori, bipoláris világvezető nagyhatalmai (az USA és a Szovjetunió) közötti hidegháborús harcban presztízskérdésnek számított, hogy ki nyeri meg a holdra szállási versenyt, s ez különösen Amerikának volt fontos, mivel az első ember az űrben Jurij Gagarin szovjet űrhajós volt…

Nagy versenyharc zajlott, s egyáltalán nem kérdés, hogy azóta ember járt-e a Holdon, de könnyen megtörténhetett valóban, hogy a versenyt, mivel tulajdonképpen már csak napok kérdése volt a valós holdra szállás,  Amerika csupán „mímelte”. Rákényszerült az előre elkészített médiamanipuláció által „megnyerni”, a holdutazás filmjét „élőben” közvetíteni. Emlékszem arra a tényre is (édesapámtól hallottam a történetet, tehát csak másodkézből, s nem későbbi médiahírként), hogy Bobby Fischert megkérdezték, vajon valószínűnek tartja-e, hogy az ember a Holdon fog járni a közeljövőben. Történt ez 1968-ban. A válasza az volt, hogy ez teljesen kizárt. 1969. július 20-án pedig minden média arról tudósított, űrhajó landolt a Holdon, s minden médiajelentés szerint megtette a Holdsétáját Neil Armstrong és haverja, a kevésbé emlegetett Edwin Aldrin. Armstrongnak hangzatosabb neve van tán, haha, azzal, hogy az űrpacsnija egy kicsivel társáé előtt érintette meg a Hold „földjét”.

Olyan „pletykák”, illetve hírek is eljutottak hozzám már 1996-ban, melyek szerint sok űrkutató és nagypénzű ember dolgozik azon, hogy a Marsra meneküljön a Földről. S lám, mára már tényként kezelhetjük az űr kolonizációjának tényét. S nem sokkal Tito halála után, amit sokan meg is sirattak, annak ellenére, hogy a népesség számarányához képest épp Ő volt az egyik legnagyobb hentes, aki eleinte vasököllel uralkodott, és a „vörös terrorban” regnálásának elején állítólag mondott oly furcsa dolgokat is, miszerint „nem kell minden magyart kiirtani, mert nem lesz, aki a mezőgazdasági munkákat elvégzi”. Azonban később rendkívüli manökensége révén is, talán, de közkedveltté vált, főként, persze azért, mert megvalósította a viszonylag jóléti államot, amelyben szinte mindenki megengedhette magának, hogy évente egyszer leutazzon a tengerre. Most persze nem azokról van szó, akik megjárták Goli otokot, a „meztelen”, kopár szigetet, amelyen munka gyanánt kőtörőben dolgoztak az elítéltek (történhetett ez pár véletlenül kimondott, de főleg leírt szó kapcsán is), s aligha akadt olyan dacos ember, mint az egyik irodalmár honfitársunk, aki a nép ép eszével tért haza. A fiatalabbak kedvéért: Goli otok az akkori, a mai Horvátország területén, a tengeren fekvő büntető munkatábor, Szőcs Attila kollégám írt róla az egyik nemrégi Képes Ifiben, és – talán bosszúból? – minden áldott nap kiment a szabadkai új városháza elé feltakarítani a teret… Legalábbis így tartja a fáma…

1980-as években néztem először végig VHS-kazettáról a Gonosz halottat – bizonyára sokan voltunk eddig így ezzel az úttörő filmmel generációnkból, akkoriban még talán már nem egy-két egész év késéssel érkeztek meg általában a hazai filmszínházakba, amelyekből Újvidéken nem volt sok, de kevés se, és egy ideig, a VHS-kazetták és videoklubok megjelenéséig csakis egy kisebb, szelektált hányadát láthattuk a főként amerkai, de természetesen európai, olasz, francia, skandináv stb. filmeknek is. A gonosz halott, amely nagyon-nagyon piciny kis költségvetéssel készült diplomamunkafilm volt tkp., ragyogó etalonná és útirányjelzővé vált nemcsak a horrorműfajon belül, hanem a kameramozgásokat illetően is: az egész filmszakmában, olyanokkal versengve, mint a teljesen művészi jellegű, többé-kevésbé „örök” témákat boncolgató Francis Ford Coppolla szintén forradalmian innovatív, tényleg művészi Drakulája a ’90-es években, valamint a szintén szimbolikus-artisztikus Farkasok társasága az 1980-as években... Testvérével, Ivan Raimi íróval-forgatókönyvíróval és producerrel együttműködve pedig ugyanez a zseni rendező, Sam Raimi elkészítette az egész horrorműfaj koronáját, a Pokolba taszítvát.

Megkérdőjelezhetetlen abszolútum ez a mestermű a félelemkiváltás terén. Nem is mondok épp ezért itt róla, a sztorijáról sokkal többet annál – aki csak teheti, nézze meg, ha jó összebújós estét akar a barátnőjével/barátjával, mert ettől a filmtől aztán könnyen lehet egymás-kezét-fogás, bújás vagy „kompromisszumkötés” önmagunkkal, a villanyfelcsapás, valamint talán még egészen extrém testi (pszichoszomatikus) tünetek is jelentkezhetnek – , hogy a bonyodalom egy magyar nyelvű roma átokkal kezdődik, amely így szól: „ Az ördög szálljon beléd!!!” Már egymagában ez a sor is félelmetesen hat, s bevallom, én is felkapcsoltam ám a villanyt, amíg jó forró szobám kényelméből késő éjjel először végignéztem a mozit, és nem akarom, ma sem, hogy „az ördög” belém szálljon, úgyhogy rendesen kezet mosok stb.

Ráadásul minimum AC3-hangmninőségben ajánlom, a legjobb, ha DVD-minőségben, full HD-minőségben jutnak hozzá a Pokolba taszítvához, nálam ekkora becsben áll ez a mű, így csak ezt tudom ajánlani.

A szintén 2009-es Legion c. horror mellett számomra ez a legfélelmetesebb film, amit valaha is láttam, pedig a műfaj abszolút szakértőjének szeretem hinni magam, a Sötétség hercege idején már javában, régóta és fanatikusan néztem végig a horrormozikat, Roger Corman rendezéseit is, egészen Tobe Hopperig nyúlva vissza (Gabba-gabba, we accept you, one of us!!!), a múlt, 20. század első felében készült Freaks c. fekete-fehérjéig. Pontosan ezért nem mondok róla (a Pokolba taszítváról) többet, hogy ne rontsam el a (félelem) élményt. Amiből pedig nem szűkölködünk mostanság amúgy sem.

Az ötödik végrehajtott Apolló amerikai űrkutatási program, mint mondtuk, 1969-ben teljesült ki, amikor Neil Armstrong holdsétát tett első emberként a Holdon, Edwin Aldrin társaságában. Azonban vannak, akik ennek valóságtartalmát, ezt is kétségbe vonják, azt is tudni vélve, hogy maga Stanley Kubrick rendezte, a forradalmasító schnittek, filmoptikatudomány és az filmgyártás egyik legeslegnagyobb, ha nem a legnagyobb alakja, aki hivatalos/félhivatalos adatok szerint 262-es IQ-val rendelkezett, és olyasmiket kódolt filmjeibe, amit számítógép segítségével sikerült csak dekódolnia egy kivételes egyénnek a közelmúltban. Állítólag így található meg az egyik adat, amely a holdra szállás felvételeinek Kubrick általi előkészítettségét bizonyítja. Ahogyan a holdutazásról készült nagyon közismert, a világot újságokban is körbejáró fényképen is állítólag a logikátlanságok sora látható. Állítólag ezt az egyetlen képet elemezve is rá lehet jönni, hogy ámításról van szó, és ezt közölte a nagy nyilvánossággal az egyik vezető világhatalom képviselője is nemrég.

Akárhogyan is van, mindenképpen Kubrick olyan a rendezők között bizonyos tekintetben, mint Shakespeare az írók között. Nincs precedense. Angol-nem angol, mindegy lenne, mert a meglévő (kitűnő) Shakespeare-fordítások különlegesen fajsúlyosak irodalmilag. Szinte kételkedni kezdek, hogy egy vándorszínházacska esendő embere – akkoriban írni ugyan tudtak, de ilyen szinten, s ilyen óriási műveltséggel rendelkezni majdnem lehetetlen volt, hacsak nem dúsgazdag családba született az illető, és volt hozzáférése a világmindenség minden jelentősebb könyvéhez, irodalmi művéhez, avagy olyan istenadta tehetség, mint amilyenként Shakespeare-t elkönyveltük, ami feltételezés viszont szintén mintha a lehetetlen mezsgyéjéről eredne, mivel hozzáférése ekkora tudásanyaghoz, valamint szókincshez egy szinte póri vándorcirkuszosnak aligha lehetett élete idején, azonban nem zárható ki, hogy mégis igen. Többször is hallottam, azonban az állítást, egyszer a talán nem minden írásában teljesen megbízható, akkoriban, –  amikor még a pórnépnek, a minimális nyugdíjjal rendelkezőknek is Vajdaságban még volt pénze színes, finompapírú magazinokra is, 2005 táján, s azután – még havi rendszerességgel megjelenő Misterije c. magazinban, hogy Shakespeare írásainak valódi szerzője tkp. egy Lord volt, nem is írnám ide a nevét, mert nagyon könnyen meglehet, hogy színtiszta félrevezetés, illetve reklám, mivel a lap 2. vagy 3. számában jelent meg.

Kubrick nagymester, többek között a 2001-es Űrodüssziea rendezője, tehát minden bizonnyal „üzent” a világmindenségnek, hogy Ő volt az az akkora zseni, hogy kidolgozhassa a hamisított holdra szállás felvételeit (az egoista, hatni akaró művészek legnagyobb személyiségbeli hibája, mint sokszor észrevehettük, a hiúság, utánanéztem ennek „élőben”, a FB-on is, a legritkább estekben találtam olyasmit, hogy egy művész akár egyetlen másik művészt is „lájkolna”, kinyilvánítaná tetszését művei iránt. Másik személyiségi „hibája” a művészvilág embereinek a nárcisszizmus és hiúság mellett, hogy exhibicionisták, és hogy szeretnek kitárulkozni, valamint kérkedni, és az, hogy állandóan lekicsinylően ítészkednek művésztársaik fölött, vagy állandóan beszélnek, ha kérdezed őket, ha nem, ami kifejezetten káros lehet önönmagukra nézve.Van valami önmutogatós és mazochisztikus mozzanat a művészek lelkében, az „áldozat” tudatmechanikája, érzése talán, a „kisebbségi érzés”, amely csupán a művészet felszabadító talaján tudja önnön létét igazolhatóvá tenni, e játszótéren gyökeret verni, mert, ugyanis ahogy Jézus mondá, királyságuk „nem evilágból való”.

Személyesen a zenét preferálom, (mert nem köti le az összes érzéket, s a kevesebb sokszor több), s mert épp ebből a szempontból (is) kiindulva a zene univerzálisabb művészet és nyelv, mint bármelyik más. Mindenki képes élvezetére, aki csak képes hallani, vagy legalábbis érzékelni a vibrációt, mert találkoztam már olyan süketnéma emberrel is, aki kezével elmutogatta, milyen erős a zene az egyik közeli diszkóklubban.

A Yello nevű együttes, ameynek két tagja van, a szupergazdag svájci acélgyár-tulajdonos, Dieter Mayer, csodálatosan fluid és tökéletesen egyedi hangjával, valamint a több tízezer egyedi hangmintát begyűjtő fanatikus Boris Blank, ők az elektronikus zene igazi pionírjai, (egyik no.1. együttesem), tagjai pedig ezt „nyilatkozták” egyik (Solar Driftwood) zeneszámukban: „küldhetünk képeket és vegyi egyenleteket az űrbe, de ha zenét küldenénk a világűrbe az lenne az igazi, mivel a zene, a tudatosság jeleként érthető messzi-távoli világokon is, a zene mágiája egy csillagözi nyelv”.

Minden bizonnyal már megtaláltuk volna emberformájú, antropomorf társainkat más bolygókon, azonban mindennek megvan a maga ideje. És visszarettentési, illetve alighanem „alkalmassági kísérleteket” is végrehajtottak már (az emberiség készségi állapotát felmérendő?): Orson Welles rádiójátékával, még az elmúlt század első felében, óriási pánikot váltva ki.

Hogy most, a jelenben, a hírhedt vírussal, illetve az éhínséggel fenyegetve is minek nem vagyunk kitéve, míg tombol a pandémia, a kérdés kapcsán – mivel annak halálos áldozatai is vannak – nem szeretnék tépelődni és nyilvánosan nyilatkozni sem. A vírus valós és valósan öl.

Ha ilyen időkben még akad valakinek kedve horrorfilmekhez, illetve a valós félelmet csillapítandó (kutyaharapást szőrével), egyelőre a Pokolba taszítva c. remeket tudom ajánlani.

Engem, akit a vizuális művészetek is vonzanak, és legelsősorban a kinematográfia faszcinál, s a tény, hogy mi mindenre volt, illetve lett volna képes az extraintelligens, csúcsteljesítményeket is túlszárnyaló, kivételes figura, Stanley Kubrick, majd az egyik következő MÉDIÁban talán meg is tárgyaljuk.  


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége