KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Új stratégia a Covid–19 ellen

Tömegessé teszik a vírus jelenlétét megerősítő tesztet

P.E.

2020. március 24., 20:44 >> 2020. március 24., 21:47

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szerbia megváltoztatja eddigi eljárásmódját a Covid–19 ellenes küzdelem tekintetében – jelentette be Aleksandar Vučić államfő hétfőn este a Kínából érkezett orvosdelegáció, továbbá az egészségügyi és a gazdasági válságstábokkal folytatott egyeztetést követően. Szerbia az eddigiekben elsősorban azokat az intézkedéseket ejtette meg, amelyek a járványgörbe laposítását voltak hivatottak szolgálni, mostantól viszont a SARS-CoV-2- ellenes közvetlen küzdelem kerül előtérbe – közölte az államfő, mondván, hogy ebben a tekintetben az egyik legfontosabb intézkedés a vírus jelenlétére való szűrés tömegessé tétele lesz. Ez a folyamat feltehetően már 48 órán belül elkezdődik – derült ki a folytatásban, mint ahogyan az is, hogy az első néhány napra biztosan lesz elegendő teszt, és az is, hogy Szerbia beszerzi a szükséges mennyiségű tesztet. Mint arra Aleksandar Vučić rámutatott, igyekeznek mindenkit tesztelni, aki valamilyen módon kapcsolatba került bizonyítottan fertőzött személlyel, függetlenül attól, hogy vannak-e olyan tünetei, amelyek a koronavírus-fertőzésre utalnak.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Amikor arról kérdezte a kínai orvosokat, hogy értékelésük szerint indokolt lenne-e az általános kijárási tilalom időbeli meghosszabbítása, azt a választ kapta, hogy amennyiben a polgárok tiszteletben tartják a szabályt, hogy indokolatlanul ne hagyják el otthonukat, csak abban az időszakban, amikor ezt megtehetik, valamint kerülik az érintkezést egymással, akkor nem, ezért egyelőre marad a délután 5 órától hajnal 5 óráig tartó kijárási tilalom, a 65 évnél idősebb személyek azonban továbbra sem hagyhatják el otthonukat – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Aleksandar Vučić elmondása szerint a jövőben minden fertőzött személyt valamilyen, arra a célra kialakított létesítményben részesítenek gyógykezelésben. Azokat a betegeket, akik klinikai kórképük enyhesége folytán eddig saját otthonukban lábadozhattak, a jövőben a napokban kialakítandó karanténközpontokban kezelik. Ezeket a karanténokat feltehetően a belgrádi vásár és az újvidéki Vajdasági Sport- és Üzletközpont, illetve hasonló létesítmények területén alakítják ki. Akit eddig nyilvánítottak enyhe tünetű betegnek és aki ennek függvényében otthonában lábadozhatott, továbbra is ott maradhat, azzal a különbséggel, hogy a rendőrség ellenőrzi, hogy otthon tartózkodik-e – jelentette be Aleksandar Vučić, hozzátéve, hogy a közepesen súlyos betegeket kórházakban, nem-invazív lélegeztetőgéppel tervezik segíteni a légzésben – ilyen lélegeztetőgépből az államfő elmondása szerint nincsen elegendő az országban, ám megkezdődik a beszerzésük, valamint az egészségügyi alkalmazottak oktatása, hogy megtanulják kezelésüket. A legsúlyosabb betegeket továbbra is invazív lélegeztetőgéppel segítik a légzésben. Dr. Predrag Kon ahhoz is ragaszkodik, hogy minden egyes beteget szigorúan elkülönítsenek egymástól. Ezt meg is teszik, mondta az államfő a folytatásban, majd a házi elkülönülésben lévő polgárokat arra figyelmeztette, hogy a Belügyminisztérium munkatársai még az eddigieknél is szigorúbban ellenőrzi ennek a kötelezettségnek a betartását.

LESZ GAZDASÁGI CSOMAG

A gazdaság területéhez kapcsolódóan Aleksandar Vučić bejelentette, hogy tetemes költségvetési eszközökkel megvalósítandó intézkedéscsomagot készítenek elő. Mint hozzátette, nem csökkentik a nyugdíjakat, sem a béreket, a rendelkezésre álló szabad pénzeszközökkel pedig a magánszektort tervezik erősíteni, elsősorban az idegenforgalmat és a szolgáltatóipart, de a mezőgazdaságra és az egyéb ágazatokra is marad pénz. A gazdasági programot feltehetően 10 nap múlva ismertetik a polgárokkal – emelte ki Vučić, mondván, hogy azok a gazdasági társaságok és vállalkozók, amelyek/akik nem bocsátottak el egyetlen alkalmazottat sem, külön támogatásra számíthatnak. Az államfő hiszi, hogy Szerbia egyike lesz Európa azon 3-4 országának, amelyek a legkevésbé érzik meg a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatását. Végül Vučić bejelentette, hogy a márciusi nyugdíjakat egy összegben fizetik ki, április 10-én, egyben a 4 ezer dináros egyszeri segéllyel.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

INDOKOLATLAN A TELEPÜLÉSEK IZOLÁCIÓJA

Predrag Kon járványügyi szakértő hiszi, hogy az új stratégiával, amelynek nyomán mostantól minden fertőzött arra a célra kialakított létesítményben részesül gyógykezelésben, több életet sikerül megmenteni, de a gyógyult páciensek elbocsátása is gördülékenyebbé válhat. A kijárási tilalomnak köszönhetően a polgárok egyre kevesebbet érintkeznek egymással, ez pedig azt eredményezte, hogy az epidemiológiai görbét sikerült valamelyest ellapítani – emelte ki a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva, mondván, hogy a vírusellenes közvetlen és agresszív küzdelemtől a járvány további gyengülését várják. Szerbia a járvány 19. napjában jár, s ez azért fontos, mert a fertőzöttek száma a tapasztalatok szerint a járvány harmadik és negyedik hetében növekszik robbanásszerűen – tette hozzá, kiemelve, hogy Szerbiának eddig sikerült megfékeznie a fertőzöttek számának robbanásszerű növekedését. Predrag Kon egyelőre nem tartja indokoltnak azoknak a településeknek – elsősorban Belgrádnak – a teljes izolációját, ahol a legtöbb beteget jegyezték.

ÉRKEZNEK A VÉDŐMASZKOK

Ma hajnalban megérkezett Sanghajból az Air Serbia gépe a védőmaszkokkal, amelyeket Szerbia Kínától vásárolt. Sanja Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) igazgatójának szavai szerint a maszkokat a lehető legrövidebb időn belül eljuttatják az ország gyógyszertáraiba. A polgárok darabonkénti 120 dinárért vehetik meg a maszkokat. A RFZO igazgatója szerint a következő napokban újabb védőmaszk-szállítmány érkezik az országba.

A hírt, hogy a hét folyamán országszerte ellátják védőmaszkokkal a gyógyszertárakat, Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter is megerősítette, mondván, hogy Kínából összesen 10 millió darab védőmaszk érkezhet, de az is jó hír, hogy Szerbiában is megkezdődött a maszkok gyártása.

Aleksandar Vučić ehhez a témához kapcsolódóan azt erősítette meg, hogy a Kínából adomány formájában érkezett maszkokat már kiosztották az egészségügy, a rendőrség és a katonaság között.

Ezzel egyidejűleg a köztársasági kormány úgy határozott, hogy a szerbiai gazdasági társaságok, függetlenül gazdasági tevékenységüktől, beszerezhetnek külföldről védőmaszkot és egyéb, a koronavírus elleni küzdelemben használatos védőfelszerelést. A vállalatok csakis annyi védőfelszerelést importálhatnak külföldről, amely saját, illetve alkalmazottaik szükségleteit elégíti ki – emeli ki a kormány a közleményében, rámutatván, hogy szigorúan tilos az ekképpen beszerzett védőmaszkok és a védőfelszerelés értékesítése.

MEGKEZDŐDÖTT A KARANTÉNOK KIALAKÍTÁSA

A Szerbiai Katonaság a Belgrádi Vásár legnagyobb csarnokában megkezdte kialakítani az ország első kollektív karanténját a Covid–19 vírussal fertőzött páciensek számára. A Nova.rs portál helyszíni tudósításának értelmében 10 katonai tehergépkocsival érkeztek a létesítményben felállítandó ágyak. Sajtóértesülések szerint ebben a létesítményben 3000 ágynak van hely.

303 FERTŐZÖTT

A ma délután 3 órai adatok értelmében 303 személy fertőzött meg az országban koronavírussal. Az ezt megelőző, 24 órával korábban közzétett jelentés óta 94 személytől vett mintát vizsgáltak ki, ezekből 54 volt pozitív és 40 negatív. A Torlak Virológiai Intézetben eddig 916 személy mintát ellenőrizték. Az összes beteg közül 152 személyt kezelnek kórházban, a többiek saját otthonukban lábadoznak. Lélegeztetőgép segítségére a légzésben 21 személynek van szüksége. A Covid–19 következtében eddig hárman haltak meg az országban, egy 59 éves férfi, valamint egy 92 éves és egy 62 éves nő. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondása szerint eddig 15 személy gyógyult meg. A tárcavezető szavai szerint az tekinthető gyógyultnak, akinél 48 óra leforgása alatt két teszt is negatív.

A témához kapcsolódó más írásainkat itt olvashatják


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége