Tízezer helyett ezer

A kisebbségi pártok a támogató aláírások csökkentését kérik a választásokon

T.D.L.

2020. január 27., 08:11 >> 2020. január 27., 21:44

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Illusztráció

Illusztráció

A Szerbiában élő nemzeti kisebbségek egyes pártjai azt javasolják, hogy csökkentsék a választásokon való részvételhez szükséges aláírások számát. A belgrádi napilapok tudósítása szerint a pártok képviselői azt hangsúlyozzák, hogy nehéz összegyűjteni a szükséges 10 ezer aláírást, és az erre előirányzott 14 napos határidő is rövid. A választásokat megelőzően gond van sorban állásnál is, ugyanis csak meghatározott számú közjegyző jogosult az aláírások hitelesítésére.

A lapok szerint a Roma Párt és a Horvát Demokratikus Közösség képviselői úgy vélik, elegendő az 5000 aláírás is. A bosnyák Demokrata Akciópárt szerint 1000 támogató aláírás megszerzése után is biztosítani lehetne a nemzeti kisebbségek pártjainak a választásokon való részvételt, hiszen egy kisebbségi párt megalapításához is ennyi aláírás szükséges.

A kezdeményezés nem új, a kisebbségek korábban is kérték az aláírások számának csökkentését. Eddig azonban rendszeresen elutasították kérésüket, azzal az indokkal, hogy a kisebbségek esetében egy parlamenti hely is 10-15 ezer szavazatot ér, így a választásokra sem gond összegyűjteni ennyi támogatói aláírást.

Amint az az év elején kiderült, a kormány még az idei választások előtt módosítaná az érvényben levő választási törvényt. Az államvezetés ugyanis a jelenlegi 5-ről 3 százalékra csökkentheti a parlamenti bejutási küszöböt. A módosítással a kisebb társadalmi támogatottságot élvező politikai formációknak könnyebb lesz bejutni a képviselőházba. Az ötletet korábban már Aleksandar Vučić, a párt elnöke is megerősítette. Az államfő ugyanis úgy látja, hogy mindez az ellenzék javát szolgálná, meggyőződése azonban, hogy az egyelőre utcákon politizáló pártok a jövőben így majd komolyabban veszik munkájukat.

A szerb államfő álláspontját vasárnap Miloš Vučević, a párt alelnöke is megerősítette. Újvidék polgármestere szerint a haladók készen állnak a választásokra.

– A bejutási küszöb csökkentése arra mutat, hogy a Szerb Haladó Párt a társadalmi esélyegyenlőség híve, és arra törekszik, hogy a parlamentben minél több politikai párt kifejezhesse álláspontját. A cél, hogy a választásokon kifejezett közakarat minél hűebben tükrözze a parlament összetételét. Ezzel a politikai párbeszéd az utcákról visszatérne a parlamenti padsorokba, ahol eleve helye lenne – fejtette ki Vučević. Újvidék polgármestere elmondta azt is, hogy az SZHP a választási kampányában be fogja mutatni az eredményeit is, de főként a jövőbeli tervekre fektetik majd a hangsúlyt.

A párt alelnöke szerint nehéz kampánynak néznek elébe, amelyben meg szeretnék mutatni, hogy az SZHP egy fejlődő politikai tömörülés, amely felelősséget vállal a tetteiért.

– A jövőben még több energiát fektetünk a kevésbé jó döntéseink javítására, de teret biztosítunk a fiataljaink érvényesülésére is. Tisztában vagyunk azzal, hogy a lakosok legtömegesebb támogatottságát élvező pártként kötelességünk lelkiismeretesen végezni munkánkat – hangsúlyozta Vučević.

A Politika napilap számításai szerint a bejutási küszöb csökkentése esetén, ha a következő választáson 3 millió polgár járul az urnák elé, akkor a pártok parlamentbe jutásához az eddigi 150 ezer helyett már 90 ezer szavazat is elegendő lesz. A választásokra vonatkozó törvénymódosítást egy februárra tervezett rendkívüli ülésen fogadhatja el az államvezetés.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége